Tölgyessy ítélete

A választások második fordulója után hallottam az egyik legszkeptikusabban optimista véleményt. Az illető két dologban bízik az elkövetkezendő hónapokban. Az egyiket úgy hívják: MSZP, a másikat pedig úgy, hogy SZDSZ. Mindez annak kapcsán jut eszembe, hogy Tölgyessy Péter, a Fidesz „belső kritikusa” is hasonló gondolatokat fejtett ki egzaktabbul a Friedrich Naumann Alapítvány és a Hayek Társaság estjén. Szerinte ugyanis a baloldal kísértetiesen hasonló típushibákat kezd elkövetni – már most, kormányra kerülése előtt –, mint 1994-ben, holott most hihetetlenül vékony jégen kell lavíroznia. A jövendő kormánypártokat nem a minimális többség teszi bizonytalanná, hanem az, hogy ellenzékük egyáltalán nem érzi magát vesztesnek. Igaz, miért is érezné? A második fordulót – tetszik, nem tetszik – megnyerte. A kampányban elkövetett hibák ellenére pedig erős pozícióból vághat neki a következő ciklusnak. A fideszes politikus az MSZP-t gyáva pártként aposztrofálta, amely ha nem tudja fölvenni a kesztyűt és megtanulni az utcai politizálást, hosszú időre lemondhat a hatalomról. Az SZDSZ-ről annyit mondott: megtört formáció, ami leválaszthatatlanul rápréselődött az MSZP-re, s nem valószínű, hogy még egyszer önállóan bekerülne a parlamentbe.
A szépszámú, inkább baloldali liberális hozzáállású hallgatóság mást várt. Talán biztosra vették, hogy az Ellenzéki Kerekasztal egyik volt vezéralakja fejére olvassa saját pártjának az általa helytelennek tartott lépéseit. Tölgyessyt azonban nem ilyen kiszámítható anyagból gyúrták, sőt. Egyértelművé tette, mint ahogy nem szállt be a nyolcvanas évek reformértelmisége által indukált „hogyan javíthatnánk meg az MSZP-t” című összliberális társasjátékba, a jövőben sem akar asszisztálni az ilyen terméketlen kezdeményezésekhez. Szerinte ugyanis a szocialisták haladási irányát lehetetlen befolyásolni, mint ahogy régebben is groteszk volt, hogy a sztálinista Biszkuval szemben a jobb vagy a kevésbé rossz elvtársakat kellett volna támogatni.
Nem gondolja továbbá az előadó, hogy frusztrált, főként fasiszta (!) fiatalok tömegei támogatnák Orbán Viktort. Nem, hiszen ezen fiatalok túlnyomó része magasan kvalifikált, s szüksége van arra a közösségi, összetartó élményre, amit az utóbbi idők nagygyűlései nyújtanak. A konklúzió: a közeljövő kormánypártjainak a mostani az utolsó esélye, hogy tegyenek bármit az ifjú generációk megnyerésére, mert elfogadottságuk igen csekély ebben a körben. Vélhetően azzal is csalódást keltett az egykori SZDSZ-elnök, hogy nem szállt be egy jó kis „MIÉP-esezésbe”. Azokat a korábbi, agyonismételt vélekedéseket, a mely a Fideszt a „szélsőjobbal” való együttműködéssel vádolták, tömören „csacsiságnak” nevezte.
Gondolni lehetne, hogy a Tölgyessy-féle elemzések óvatosabbá, visszafogottabbá tehetnék a véleményformáló értelmiség baloldali részét, a honi médiát. Elképzelni lehet, ám mást tapasztalunk. Szinte irracionális az a vehemencia, ahogy minden létező fórumon, sajtóorgánumban engesztelhetetlenül tovább támadják a polgári erőket. Az RTL Klub Heti Hetese egyetlen más témát sem volt képes találni a Fidesz–MDF elleni hangulatkeltésen kívül. Az a hetilap pedig, amely címében az Irodalom szót már régen lecserélhette volna bármi másra, szintén hasonló fantáziátlanságot árul el. Pedig tudhatnák, hogy a „Rúgjunk minél nagyobbat a másként vélekedőkbe” című játékhoz már nehéz új társakat verbuválni. A választópolgárok nem díjazzák, egészen más konzekvenciát vonnak le belőle. Azt, hogy nem vesztett az a politikai erő, amelyet ilyen engesztelhetetlen dühvel kell még mindig inzultálni.
Akaratlanul is segítik ezáltal a polgári erőket, mivel azt közvetítik folyamatosan: az MSZP-n kívüli világ nem csupán létrejött, de meg is erősödött. S ezen már nem segít semmilyen agresszív baloldali sopánkodás.