Új formát ölt az észak-atlanti katonai szövetség

E hónap eseményei új korszakot nyitnak Oroszország és a NATO kapcsolatában. A május 14-re tervezett NATO-miniszteri értekezlet és a hónap végén tartandó kormányfői találkozó eredményeként az a katonai szövetség, amit korábban a hidegháborúval azonosítottunk, új formát vesz fel.

Az Orosz–NATO Tanács megalakításával a Szovjetunió utódállama a hajdani szovjetellenes katonai szövetség egyenlő, de nem teljes jogú tagja lesz. Az „egyenlőség” igazi mértékét a vétójog gyakorlásával kapcsolatos intézkedések fogják eldönteni. Amerikai szakértők bíznak abban, hogy az orosz részvétel hozzájárul majd a szövetség hatásosságához azokon a fontos területeken, amelyekben Oroszország most szerepet kap.
Amerikai szempontból Oroszország Európához tartozik. A terrorizmus elleni globális háború valahogy eltörpítette azokat a problémákat, amelyek Moszkvát és Washingtont a múlt év szeptember 11-i események előtt elválasztották. Az adminisztráció Oroszországot egy potenciális szövetségesnek látja a terrorizmus elleni háborúban. Ezt a szempontot megerősítette a tény, hogy Moszkva nem ellenezte amerikai támaszpontok létesítését a vele szomszédos közép-ázsiai köztársaságokban. Ez reményt ad arra, hogy Oroszország ugyancsak ne ellenezze a NATO további kiszélesítését, ami várhatólag a Balti országok tagságát is lehetővé tenné.
Ma a NATO minden egyes tagja fontos szerepet játszik a terrorizmus elleni harcban azzal, hogy kinyomozza és semlegesíti a saját országában rejtőzködő terrorista elemeket. Ebben a tekintetben azonban Amerika szerepe sokkal szélesebb, mint az európaiaké. A tavaly szeptemberi események szükségessé tették egy új, globális katonai stratégia kifejlesztését. A terrorizmus elleni háború ma kiterjed a világ minden részére, és Amerika hadat visel az ott található terrorista mozgalmak és egyének ellen. Mivel ezek nagy része olyan régiókban rejtőzködik, amelyek a NATO hatáskörén kívül esnek, eddig a NATO-országok hozzájárulása csak egyéni alapon volt lehetséges, mint azt az angol, francia, török és más katonai egységek Afganisztánban való békefenntartó vagy koalíciós szerepe mutatja.
Az elmúlt hetekben az amerikai adminisztráció figyelmét teljesen lekötötték a közel-keleti események, melyek teljes megoldására még ma sincs menetrend. Ugyanakkor tovább folytatódnak az al-Kaida és a tálib maradványok elleni harcok, amelyek manapság Afganisztánból Pakisztán felé terjednek. Az egyre növekvő amerikai katonai jelenlét, amit ma Jemenben, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és legújabban Grúziában látunk, teljesen új helyzetet hozott létre, amit a múlt évben szeptember előtt még elképzelni sem lehetett. Mindez elkerülhetetlenné teszi azt, hogy Amerika ma másképp nézzen az európai térségre, mint a szeptemberi események előtt. Túlzás lenne azt mondani, hogy az új amerikai stratégia következményeként a NATO elvesztette volna korábbi jelentőségét. A szövetség 19 tagállamból áll, és az Oroszországgal való szorosabb együttműködés nem jelenti, hogy feladná független hatóképességét. Részvétel azokon a területeken, amelyekre az új kapcsolatok kiterjednek, csak feltételes vétójogot ad az orosz partnernek. Az új globális stratégia ellenére az Egyesült Államok továbbra is kiveszi részét a határozathozatalból, és felelősséget vállal az európai terület biztonságáért.
Amerikában, és különösen a kongresszusban szkeptikusok az új orosz–NATO kapcsolatok megítélésében. Felmerül a kérdés, mennyire lehet megbízni abban, hogy az orosz fél nem próbálja túllépni az új rendszerben megállapított határokat. Mi lesz a helyzet az úgynevezett NATO-titkokkal, amelyek megvédése a szövetség katonai együttműködéséhez szükséges.
Amerika fontosnak tartja, hogy a májusban elért eredmények ne adjanak Moszkvának ürügyet arra, hogy a NATO teljes tagjának érezze magát. Oroszország integrációja a NATO katonai struktúrájába ma még nagyon távolinak látszik, de a téma maga véglegesen el nem halasztható. Amerikai körök azt várják az új Orosz–NATO Tanács felállításától, hogy az orosz fél részvétele közös tanácskozásokban, tervezésben és katonai gyakorlatokban a meghatározott kereteken belül remélhetőleg hozzá fog járulni egy olyan külpolitikai irány kifejlesztéséhez, amely Oroszországot közelebb hozza a nyugati demokráciákhoz. Ha minden jól megy, ennek a várakozásnak sikere látható lesz majd az új NATO-tagok felvételével kapcsolatos vitában, ami ez év végén esedékes.

A szerző amerikai külpolitikai szakértő