Varjak a Vatikánban

Nyolcvankettedik életévét töltötte be a múlt szombaton II. János Pál pápa, a római katolikus egyház feje. A szép életkort azonban nem egészségben, hanem a Parkinson-kór által megtört testtel, de friss szellemi állapotban élte meg a lengyel származású egyházfő. Mint az elmúlt években oly sokszor, most is felmerült, hogy távozik a pápai trónról a szentatya, de ő ezt azonnal visszautasította. A „vatikáni varjak” ennek ellenére továbbra is a közelgő változásról kárognak, amely merőben új fejezetet nyitna a római katolikus egyház történelmében.
Miután az egyházi törvények szerint minden, a 75. életévét betöltött egyházi képviselő lemondhat, csak a pápán múlik a döntés. Tudni kell viszont, hogy Szent Péter apostol mindössze egyetlen utóda, V. Celesztin pápa mondott le önként trónjáról, 1294-ben. A kérdés tehát nagy valószínűséggel eldöntetett, a pápa nem fog lemondani, hanem betegségét vállalva tovább hordja keresztjét az egyház érdekében. A kérdés ugyanakkor fennáll: mi lesz az egyházzal őutána? Mint minden hatalommal bíró szervezet utódlásakor, a Vatikánban is lobbicsoportok alakulnak, amelyek saját jelöltjüket akarják látni pápai tiarában. Minthogy Itália adta eddig a legtöbb egyházfőt, a majdani választáson sem szabad leírni az olasz befolyás erejét, különösen Giovanni Battista Re püspököt, a Püspöki Testület fiatal és energikus vezetőjét. Az ő sikere biztosítaná a változatlanságot, a II. János Pál alatt elkezdett reformokat, a belső megtisztulást. Ugyanakkor az elmúlt évek során, az idők szavának engedve a szentatya rengeteg spanyol ajkú bíborost kreált, s ez most „királycsináló” folyamat lehet. Egy nap ugyanis a bíborosok fognak új pápát választani – s tudni lehet, minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Érthető is lenne egy latin-amerikai, például a hondurasi Oscar Rodriguez Maradiaga sikere. A katolikus egyház legfőbb tömegbázisa ugyanis már nem a hitetlen Európában van, sokkal inkább Amerikában és Afrikában, ahol a missziós tevékenység elhintette az igét, és a mag termékeny talajra hullott. Ennek következtében megtörténhet, hogy a világtörténelem során először Európán kívüli fogja irányítani a római kúriát és az egyházat is. Ha ez történik, minden megváltozhat a kétezer éves szervezetben: az utóbbi években megerősödött szláv lobbi befolyása minimálisra csökkenhet, az olaszok kisebbségbe szorulhatnak a kúrián belül. Az egyháznak emellett új formában kell választ adnia a legfontosabb kérdésekre: a Szentföldön dúló háború, az iszlámmal való kapcsolattartás, a kereszténység egységének helyreállítása… és persze az, hogyan tudják a hívek vallásukat megtartani a globalizáció ellenében. Hogy sikerüljön jó válaszokat adni az égető kérdésekre, olyan pápára van szükség, aki folytatni tudja a János Pál-i hagyományokat, ellátogat a hívekhez és nem a Vatikán hűvöséből „uralkodik a lelkeken”. Ehhez viszont fel van adva a lecke, mert a krakkói plébánost életszentségben nehéz lesz utolérni.