Talán a trianoni határmódosítással elszakított Bácska – amelynek csupán keskeny északi szegélye tartozik a mai Bács-Kiskun és Csongrád megyéhez – történelme szemlélteti legjobban azt a sorstragédiát, amely a Délvidéken élők osztályrészéül jutott.
A három oldalról a Duna és a Tisza által közrefogott, csodálatosan termékeny háromszögben két határvármegyénk, Bács és Bodrog keletkezett a magyar államalapítás korában. A terület szinte központi fekvésűnek számított a Szent István király alapította kalocsai érsekség és a csanádi püspökség közelében, azonban katonailag nehezen védhető mivolta már a tatárjáráskor, majd az oszmán-törökök előrenyomulása idején hadszíntérré tette a vidéket. A Nándorfehérvár elestétől (1521) a zentai csatáig (1697) eltelt 177 esztendő alatt Bácska teljesen elpusztult. A néptelen, elvadult vidékre előbb szerb családok érkeztek dél felől, majd az 1730-as évektől egyre nagyobb számban települtek át magyarok Somogyból, Zalából, a Jászságból és a Nagykunságból. Az egészen a XIX. század elejéig tartott császári telepítések révén nemcsak népes magyarlakta falvak és városok, de jelentős német községek is születtek az 1802-ben megalakult, 1849–1867 között tartománnyá lefokozott Bács-Bodrog vármegyében, amelynek nemzetiségi arányait így jellemzik az 1891. évi népszámlálás adatai: a megye 716 ezer lakójának negyven százaléka magyar, 28 százaléka szerb, 26 százaléka német, a maradék hat százalékon tucatnyi kisebbség osztozik. „A nemzetiségek jól megférnek és békésen élnek egymás mellett; a lakók általában több nyelvet értenek, … a jólét általában véve nagy” – áll az 1893-ban íródott lexikoncikkben, s ha valaki látta már a hatalmas szabadkai városházát, a színházat és a régi pályaudvart, Újvidék megmaradt belvárosát, de a többi kisváros és község előző századfordulón épült, hatalmas templomait, malmait, szállodáit és polgárházait, elképzelheti azt a páratlan gazdasági és hozzá kapcsolódó kulturális felvirágzást, amit a korszak agrárkonjunktúrájának – és persze saját szorgalmuknak – köszönhettek a bácskaiak.
A felhőtlen békeidőknek 1914 nyara vetett véget. A világháború első hadi eseményei éppen itt kezdődtek a belgrádi Duna-part Kalimegdán-erődjének szétlövetésével. 1920-tól a jugoszláv államkreatúra része lett a magyar Délvidék, s benne Bácska földje. A trianoni határokon kívül rekedt országrészeink közül sehol nem történt olyan agresszív és hatékony birtokharácsolás a magyarok kárára, mint a délszláv utódállamban. A vallási köntösben is jelentkező, de alapjában etnikai alapú szerb nyomulásnak egy-két évtized alatt áldozatul esett a teljes magyar egzisztencia, ami pedig a szerbség második világháborús győzelme utáni évtizedek alatt történt a Vajdaság kisebbségeivel, az európai mértékben is példátlan.
Egy kevésbé ismert dél-bácskai település, Futak (ma: Futog) rövid históriáját idézzük példaként, hogy azzal szemléltessük e szomorú történet állomásait. Az Újvidéktől hét kilométernyire nyugatra, a Duna bal partján fekvő község már az Árpádok korában létezett, előbb a sárvári barátok, majd a Garai család, később Corvin János birtoka volt. 1456-ban, Nándorfehérvár ostroma után itt tartották azt az országgyűlést, amelyen Cilley Ulrikot választották Hunyadi János utódjául Magyarország kormányzójának. A török uralom alatt elnéptelenedő falut a felszabadító háborút lezáró karlócai béke (1699) utáni évtizedben keltette életre a bécsi udvar telepítési terve. III. (Habsburg) Károly királysága idején (1711–40) több hullámban érkeztek délszláv, német ajkú, sőt francia telepesek Futakra. A település azután lendült nagyot, amikor Mária Terézia (1740–80) 1763-ban gróf Hadik Andrásnak adományozta a futaki kincstári domíniumot. Hadik, aki közemberként szépen emelkedett a katonai ranglétrán, azzal tette magát híressé, hogy 1757-ben 2500 lovasával, bravúros huszárvágással elfoglalta és megsarcolta a porosz fővárost, Berlint. A hőstett jutalmául kapott birodalmi grófi cím mellé Futakon kívül egy sor környékbeli birtok és Bács vármegye örökös főispánsága járt.
A Duna-parti község a XIX. századra már két falurészből álló, többezres településsé fejlődött, Új-Futakon forgalmas gőzhajóállomással. A hatalmas határban eleinte gabonát és dohányt termesztettek – sokáig országos híre volt a futaki pipadohánynak –, később kitűnő káposztájáról lett nevezetes a nagyközség. A Hadik- (később Chotek-) uradalomban tehenészet, gulya és angoltelivér-ménes volt. Az első világháború előtt Ó-Futak csaknem hatezer lakója közül ötezer volt fele-fele arányban német és szerb, ötszáz volt a magyarok lélekszáma; a másik falurész négyezer lakosa vegyesen volt magyar és német. 1920 után a magyar birtokosok nagy része kényszerült elhagyni Futakot, s a szerbek erőszakos betelepítése a németek egy részét is kivándorlásra kényszerítette. Az események 1944 őszén vettek tragikus fordulatot: Tito október végén bevonuló partizánserege az etnikai tisztogatás jegyében a teljes német lakosságot elhajtotta. Legtöbbjük nem élte túl a telet a jaraki haláltáborban, ahová a környék németeit gyűjtötték össze, több tízezret, hogy a fagy, az éhség és a járvány végezzen velük. (A magyarokkal történt szörnyűségek, a kommunista martalócok negyvenezer ártatlan áldozatot követelő népirtásának középkorias részletei Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában című könyvében és más dokumentumokban olvashatók – csak erős idegzetűeknek!)
A mai Futak napjainkban is majdnem tízezer lakosú község. Egyetlen történelmi látnivalója a neogót templomban lévő emléktábla, amelynek felirata szerint itt (pontosabban az 1908-ban lebontott régi plébániatemplom kriptájában) temették el az 1790-ben elhunyt gr. Hadik András tábornagyot. A római katolikus plébános horvát, magyarul nem ért, de nem is kell értenie. Az egykor a Hadik, majd a cseh grófi Chotek család birtokában volt kastélyban működő iskolában sem tanul magyar gyerek. Futakon mindenki szerb, helyesebben jugoszláv, talán kétszázan maradtak magyarok, magyar származásúak. 1992 óta még több szerb érkezett ide az elveszített krainákból. Esténként a diszkókban harcias zene bömböl, amolyan balkáni hegyi tangó, a fiatalok arra táncolnak, isznak, mulatoznak, majd autóikkal száguldoznak a főutcán. A magyarok nyilvános helyen inkább nem szólalnak meg anyanyelvükön. A falu keleti végén romladozik a tíz éve kifosztott és felperzselt régi német templom, a falára otromba szerb feliratot mázoltak. Az Újvidékre vezető országút mentén viszont vadonatúj, hófehér faragott kövekből épült, két-három emeletes, csavart barokk oszlopos erkélyű, oroszlános kapus házak sorakoznak jó öt kilométer hosszan. Az újvidékiek „New Krainának” nevezik. Lakói a boszniai, horvátországi szerblakta vidékekről menekültek el, a jelek szerint nem egészen üres kézzel. Most sikeres kereskedők, üzletemberek, vállalkozók. Újgazdagok.
Ha a környékbeli és onnan elszármazott magyarok, leszármazottaik, örököseik netán vissza szeretnék kapni egykori tulajdonukat, az új jugoszláviai földtörvény értelmében tőlük kellene visszaszerezniük. Nagyon jó ügyvédekre lesz majd szükségük…
origo.hu
Menczer: Zelenszkij elmondta, hogy ő is irányítja a Tisza Pártot
