Egy újabb lépés jobbra

Franciaország vasárnap este belépett azon országok közé, amelyek a középjobb erőkben látják jövőjük zálogát. Az európai trend Franciaországban elsöprő többséget biztosított a Mozgalom a Köztársaságért párt és a köré csoportosuló jobbközép erőknek (UMP), így az első forduló választási eredményei után formasággá vált a második kör, amelyben a polgárok a még kérdéses választókörökben leadják voksukat a jobb- vagy a baloldali jelöltre.
Ez a megméretés ugyanakkor már nem egyenlő erők harca. A kérdés eldöntetett, a köztársaság változatlanságára szavazó jobboldaliak akár kezdhetik is a kormányalakítást. A győzelem egyaránt köszönhető a Raffarin-kabinet ügyes taktikázásának és Chirac elnök megkérdőjelezhetetlen népszerűségének, de annak is szerepe volt a sikerben, hogy az elnöki hatalom megtartásáért küzdő egyesült jobbközép erők valódi válaszokat adtak a feltett kérdésekre. A kérdés valójában nem is az volt, a jobboldal képes lesz-e erős gárdával, esélyesként nekivágni a választási küzdelmeknek, inkább a baloldal zászlóshajójának, a Szocialista Pártnak (PS) a feltámadását vették körül kérdőjelek. A PS ugyanis eleve rossz előjelekkel indult harcba a Matignon-palotáért: az elnökválasztás megsemmisítő veresége után Lionel Jospin távozott a kormányrúdtól, utódját pedig nem sikerült megtalálni, nem utolsósorban a szocialisták körében uralkodó fejetlenség miatt. A PS-nek egyértelműen kevés volt az elnökválasztás óta eltelt másfél hónap arra, hogy versenyezni tudjon a jobboldal erőivel.
Azzal a jobboldallal, amely vele ellentétben ki tudta heverni az elnökválasztás sokkját. Az április 21-e és május 5-e közötti időszakban a demokrácia első számú közellenségévé nyilvánított Jean-Marie Le Pen, a közutálatban Oszama bin Laden szintjét verdeső szélsőséges pártvezér Nemzeti Frontja ugyanis szégyenletesen leszerepelt. Úgy tűnik, a nemzetiek ellőtték puskaporukat az elnökválasztás során. Akkori támogatóik egy része inkább Le Pen személyét, mint programját támogatja, így el sem ment szavazni. A társadalom, mint az elnökválasztáson is, újra egykedvű arcát mutatta. Az ötödik köztársaság életében még soha ilyen alacsony részvételi aránnyal nem rendeztek választásokat. Az a harminchat százaléknyi francia, akik vasárnap inkább a futball-világbajnokságot nézte, sok munkát adott az elemzőknek.
A távol maradók ellenére az UMP győzelmét a baloldali tábor nem tudja mivel magyarázni. Vereségét egyértelműen magának köszönheti, mivel kampánya során képtelen volt arra, hogy felfedje a jobboldal népszerű pártjainak hiányosságait, s a maga megoldását ajánlja a választópolgároknak. A program semmitmondását jól jellemzi, hogy egyetlen komoly érvük szerint a franciáknak nem szabadna minden hatalmat a jobboldal kezébe adni. Ezzel egyértelműen azokat a szavazókat célozták meg, akik a társbérlet rossz emlékű intézményét továbbra is a demokrácia vívmányának és a kormány kordában tartásának garanciájaként értelmezték. A voksolás eredményei azonban azt jelzik, a franciák végül „nyugdíjba küldték” a De Gaulle-ista alkotmány torzulásaként létrejött politikai konstrukciót. S mivel az Élysée-palota és a Matignon-palota lakója mostantól egy úton jár, Franciaország erejét talán jobban ki tudja használni, mint a társbérlet kicsinyes veszekedései idejében.