A folyó elment, a gondok maradtak a Dunánál

Elöntött napraforgótáblák, kukoricások, a megszáradt iszaptól szürke növényzet és a poshadó, pangó víz jellegzetes bűze: ezt hagyta maga után a visszavonuló Duna. A nyúlgátak, az ezerszám egymásra rakott homokzsákok láttán érzékelhető, hogy milyen nagy csata folyt a 11-es út mellett. Sok helyen még mindig szükség van a szivattyúkra is. A zsákokat megtölteni nem volt könnyű, de a takarítás legalább olyan nehéz. A védekezési munkákhoz kivezényelt katonák visszatértek laktanyáikba: a települések lakói magukra maradtak a gondjaikkal. Egyre fáradtabbak.
Tahitótfalunak kijutott az árvízből, számos családnak el kellett hagynia otthonát.
Feketéné és lányának famíliája az egyik ismerősüknél várta ki, amíg levonul az ár. Házukban a plafonig ért a víz, és egyelőre el sem tudják képzelni, miből teszik újra lakhatóvá. A barátokat már nem akarják terhelni tovább, takarítanak, ahogy tudnak. – Legalább ez a bűz ne lenne – mondja a nyolcvankét éves asszony. És elkelne a szúnyogirtás is – teszi hozzá. A szomszéd házaspár az emeleten vészelte át az árvizet. A házuk alsó szintje tönkrement. – Most majd kezdődik a hercehurca a biztosítóval, pedig már éppen elegünk van mindenből. Nem akarnak fizetni, mondván, hogy ártéren vagyunk. De az önkormányzati nyilvántartásban ez vegyes terület. Azt mondták, hogy mindenki kap kártérítést. Kíváncsi leszek rá, hogy kitől – mondja keserűen Bálint Tibor. Látszik rajta, hogy nem pihent túl sokat az elmúlt napokban. Az utca többi lakójával együtt védték a víztől a házakat. Megkezdődött a kárfelmérés, eszerint 100-150 ház rongálódott meg Tahitótfalun. – Az önkormányzat, amit tud, megtesz. De például a fertőtlenítéshez szükséges klórmeszet sem volt egyszerű megszerezni, nem volt az egész járásban – mondja Kopcsányi Gyula, az önkormányzat alkalmazottja. Na és itt vannak még a homokzsákok is.
– Reménykedünk benne, hogy hét végén legalább annyi önkéntes eljön segíteni a takarításban, mint ahányan rakták a zsákokat, különben bajban leszünk – mondja.
Visegrádon még mindig ostromállapot van, de már nem a vízzel, hanem a nyúlgátakkal harcolnak. Az első csatát sok munkával és szerencsével megnyerte a város: a katonák éppen az utolsó pillanatban érkeztek. De a veszély elmúltával el is mentek. A takarításban most 80-100 helyi önkéntes vesz részt – öregek és gyerekek is – hajnaltól késő estig váltásban dolgoznak. A 11-es utat már kétharmad részben megtisztították, így újra megindulhatott a forgalom.
– Kilencezer-háromszáz köbméter homokot használtunk fel a védekezéshez, ennyit kell most eltakarítanunk. Akkor nyolcszáz ember volt a gáton, fejenként minimum tíz köbméter homok jutott. Az sem kevés, de most tizedannyian dolgozunk – mondja Fridrich István önkormányzati képviselő, aki szintén részt vesz a munkában. A zsákokat kiüríteni kemény munka, de ez nem látszik meg az út középső szakaszán dolgozó csapat hangulatán. – Borzasztó volt, amíg nem tudtuk, hogy sikerül-e megállítani a vizet. Az egész várost elönthette volna a Duna. De össze is kovácsolódtunk a nagy bajban. Amíg bírjuk, csináljuk – mondja Müller Marika, aki a szabadságát tölti önkéntes munkával.
– Fárad a csapat, nagyon kellene a férfikéz – figyelmezteti az egyik teherautó sofőrje Waczek Istvánt, a polgármesteri hivatal koordinátorát, aki ásványvizet hozott a dolgozóknak. Zömmel nők – idősek és fiatalok – dolgoznak a gátak elbontásán. Több mint öt napja vannak talpon. A homokot egy olyan területre hordják, amit korábban feltöltésre jelöltek ki, a zsákokat pedig összegyűjtik. Hogy mi lesz a sorsuk, még nem tudni. Egyelőre – mint annyi más kérdésben – erre sem érkezett központi utasítás.