Várakozásoknak megfelelően nem csökkentette az irányadó kamatokat az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Jelenleg az irányadó kamat szintje 40 éves mélyponton, 1,75 százalékon áll. Elemzők szerint Alan Greenspan jegybankelnök és a FOMC keddi döntését azzal lehetett magyarázni, hogy az USA gazdaságának állapota nem a vártakat tükrözi, a szakértők a következő üléstől minimum 0,25 százalékos kamatcsökkentést várnak. A Fed határozatára reagálva a két legismertebb és legtöbb papírt jegyző indikátor a veszteséges oldalra esett át.
Gyengüléssel nyitottak tegnap az európai tőzsdék és ez a trend napközben sem változott, az FTSE zárás előtt másfél órával 1,83 százalékkal múlta alul előző szintjét, míg a frankfurti DAX 30 index ugyanebben az időpontban 2,69 százalékos visszaesést jelzett. Párizsban 2,9 százalékkal esett vissza a CAC 40 mutató. A francia tőzsdekurzust még a látszatra kedvező féléves adatokat publikáló Vivendi Universal sem tudta növekedésre sarkallni. Az idei év első felében a Vivendi 13 százalékkal 29,99 milliárd euróra növelte bevételeit, ez igen kedvező hírnek tekinthető, de az eredmények ismertetésével egy időben a Standard&Poor’s hitelminősítő a médiacéget a bóvli kategóriába sorolta át.
Negatív irányú elmozdulást lehetett tapasztalni tegnap az amerikai tőzsdéken is, a befektetők a tőzsdefelügyelet (SEC) által meghatározott számviteli megfelelésre, valamint az IBM-re összpontosítottak. Tegnap járt le a SEC által bekért számviteli megfelelési határidő, ennek késedelme, illetve meg nem léte esetén a renitens cégről azt lehet feltételezni, hogy a társaságnál könyvelési problémák merültek fel. Az egyik ilyen cég volt a Cisco Systems, amely már korábban bejelentette a késedelmet.
Az IBM 15 600 fős elbocsátási híre különösebben nem rázta meg a cég részvényeinek árfolyamát. A Dow Jones egyik legfontosabb komponense, a Big Blue néven becézett multinacionális International Business Machines Corporation a költségek csökkentése érdekében a dolgozóinak 5 százalékát bocsátja el. Meglepetést okozott az IBM híre mellett az amerikai júniusi üzleti raktárkészletek növekedése is, mely 0,2 százalékkal bővült, a várt 0,1 százalék helyett.
Nyugtalanul telt el a tegnapi üzleti nap Budapesten, a BUX 14 pontos csökkenéssel nyitott, majd gyors ütemben 7133 pontos napi csúcsig emelkedett. A délután viszont már gyengüléssel telt el, az index első lépcsőben 7080 pontig, majd 7040 pontig esett vissza, ezt a gyengülést a kereskedés utolsó pillanataiban érkező korrekció átbillentette, és végül a BUX 10,67 pontos emelkedéssel zárt.
A forgalmi mutató ezúttal sem múlta felül önmagát (3,5 milliárd forint), az alacsony érdeklődésből is a legtöbb a kedvező féléves adatokat publikáló és egyben a piacot fenntartani képes Molra (+70 forint) és az OTP (+20 forint) papírjaira jelentkezett. A többi blue chip enyhe gyengüléssel fejezte be a napot, a Matáv 4 forinttal, a Richter 250 forinttal, a TVK 145 forinttal gyengült. A kiskapitalizációjú papírok közül a gyorsjelentését közzétevő Synergont és a Nabit érdemes kiemelni. A rendszer-informatikai cég a vártnál kisebb veszteséget, azaz 3,148 millió forint deficitet jelentett az első félévről. A Synergon ára 10 forinttal gyengült. A főként amerikai piacra termelő Nabi viszont 5,75 millió dolláros nyereséggel zárta a január–június közötti időszakot, de ez az eredmény 12,2 százalékkal kevesebb, mint amit a korábbi év hasonló időszakában sikerült elérni. A Nabi papírjainak ára 180 forinttal csökkent.
Varga-Bajusz Veronika: A kormány célja, hogy minden élethelyzetben támogassa a gyermeket vállalókat