Többségében kiváró befektetőket találhattunk a tőzsdeparkettek közelében, a spekulánsok egy része a hagyományos iparágak részvényeitől próbált megszabadulni hétfőn, így alakulhatott ki a Dow fél százalékot meghaladó lassulása – mondta tegnap a Goldman Sachs elemzője. A DJIA komponenseinek piacra dobását viszont a US Airways csődvédelmi kérelme indukálta. A légitársaság még vasárnap jelentette be, hogy a Chapter 11. pontra hivatkozva kéri a New York-i központi kerületi bíróságot, hogy hitelezőivel szemben védelmet kapjon, és így legyen esélye a felszámolástól való megmenekülésre. A US Airways csődvédelmét követve tegnap az USA legnagyobb légitársasága, az American Airlines (AA) jelentette be, hogy a szeptember 11-i amerikai események óta gazdasági eredményei visszaestek, ezért kénytelen hétezer dolgozójától megválni. Ha a most tervezett létszám- és flottacsökkentést maradéktalanul végrehajtják, akkor éves szinten 1,1 milliárd dollárt is megtakaríthatnak – jelentette az MTI– ECO.
A dollár árfolyamának gyengülése, valamint a Federal Reserve esetleges semleges kamatdöntésének lehetősége Tokióban a Nikkei index 0,61 százalékos gyengülését okozta. A befektetők továbbra is az exportérdekelt papírokat értékesítették. A második legnagyobb ázsiai tőzsdén, a hongkongi Hang Sengen a mikroelektronikai szektor iránti érdeklődés emelkedést okozott, ennek következtében a HSI index 1,41 százalékos emelkedéssel zárta a napot.
Amerikai kamatlázban égtek egész nap az európai tőzsdék, a piacokra árnyékként vetődött a US Airways csődje, valamint azok a pletykák, hogy esetleg a United Airlines is csődvédelmet kérhet. A Wall Street legtöbb közgazdásza szerint a Fed ezúttal nem változtat a negyvenéves mélyponton, évi 1,75 százalékon álló irányadó kamaton. A figyelem így arra irányul, hogy miként ítéli meg a testület az amerikai gazdaság jövőjét, változtat-e kamatpolitikája eddigi semlegességén a jövőre vonatkozó értékelésében – írta az MTI–ECO. A veszteséggel nyitó és később már javában emelkedő amerikai árfolyamokat a Wal-Mart igen kedvező második negyedéve, valamint a vártakkal megegyezően emelkedő júliusi kiskereskedelmi értékek segítették. Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma által közzétett adatok szerint az év hetedik hónapjában 1,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalma.
Tizenkét pontos emelkedéssel nyitott tegnap a Budapesti Értéktőzsde, a kereskedés elején egy hirtelen beeséstől eltekintve végig javult a hazai részvényeket átfogó BUX kurzusa. Az első fordulóban a BUX 7060 pontig emelkedett, majd sokáig ezen szint közelében mozgott. A zárás előtt egy órával elinduló növekedés végül napi csúcspontja közelébe rántotta fel az index görbéjét, így a BUX 78,01 pontot emelkedve lépett a partvonalon túlra. Az árfolyam-emelkedés annak ellenére meghatározta a magyar tőzsde tegnapi működését, hogy a Morgan Stanley a kelet-közép-európai és azon belül a magyar gazdaság növekedését is borúsan látja. A befektetési bank állítása szerint a magyar GDP növekedése csupán 3,3 százalék körül alakulhat. A részvények többsége drágult, ez alól a változatlan áron záró Egis és a négy forinttal gyengülő Matáv volt kivétel. A nyertesek között találhattuk a 110 forinttal dráguló Molt, a 25 forinttal erősödő OTP-t és a 305 forinttal felértékelődő Richter-papírokat. A nap nyertese újból a TVK lett: a vegyipari cég részvényei ezúttal 140 forinttal erősödtek.
Célpontban a vegyipar
Változatos árak mellett nyugtalan üzletmenet folyt a hét első kereskedési napján New Yorkban. A befektetők a Fed kamatdöntésére vártak, így aránylag kevesen merészkedtek a parkettek közelébe. Az érdektelenségbe átcsapó üzletmenet eredményeként a Dow Jones végül 0,65 százalékkal gyengült, míg a technológiai papírokkal töltött Nasdaq 0,06 százalékkal erősödött. Hasonlóan iránytalanok voltak a tegnapi ázsiai és európai kereskedések. A délkelet-ázsiai piacon a Nikkei árfolyama gyengült, míg a HSI értéke erősödött. Frankfurtban és Londonban az eladói oldal volt domináns, amit a veszteséggel nyitó amerikai tőzsdék tovább erősítettek. A piac az esti órákban publikálásra kerülő amerikai kamatok módosítására várt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!