Dunatelep átvészelte a nagy vizet

A korai időpont ellenére több tucat ember toporog hétfőn reggel a Kolozsvári út–Budafoki út sarkánál felállított katonai sátor előtt, a budapesti XXII. kerületben. A Dunatelep felé vivő utcát lezárták, nem lehet továbbmenni.
Hajnal óta megint volt két centi áradásunk – mondja a polgári védelem őrnagya, miután befejezett egy beszélgetést adóvevőjén. Sorra érkeznek az aggódó kitelepítettek, Szilágyi István percenként mondja el ugyanazokat a mondatokat: nem kell félni, a gátat időben megerősítettük. Ha minden jól megy – teszi hozzá –, délután 3-4 óra körül lakossági gyűlést tartunk, ami után lehetőség nyílik arra, hogy mindenki megnézhesse, mi van a házával. Dunatelep 140 házát veszélyezteti az ár. Az ötszáz evakuált ember értékeit 250 ezer homokzsák védi. A lezárt utcákat Veszprémből érkezett katonák őrzik. Közel százan figyelik a töltéseket, és ha kell, azonnal beavatkoznak. Éjszaka már volt egy vészhelyzet: a gáthoz közel buzgár tört fel, ám sikerült körbezárni.
Egy idős asszony – mit sem törődve azzal, hogy a tetőzés még be sem fejeződött – már a visszaköltözésről érdeklődik. A válasz határozott, de türelmes: csak akkor mehetnek vissza, ha a vízszint lecsökken 700-720 centiméter alá. Arra viszont legalább négy napot kell várni.
Néhány kilométernyire, a biztonságos domboldalhoz simuló Kempelen Farkas Gimnázium bejárata előtt nyolc-tíz ember cigarettázik. Nemrég végeztek a reggelivel. Néhányan dunatelepiek, akik közül harmincan laknak itt péntek este óta.
– Tisztes ellátást, napi három étkezést és még kávét is kapunk – mondja Csordás Sándor. Van hely bőven, mert sokan el tudtak költözni a rokonokhoz, így a családok itt is együtt maradhattak. Nagyon rendesek voltak, aki kérte, annak a bútorait is elszállították. Az én házam viszonylag magas részen van, ezért leterítettem egy nejlont a szoba közepére, arra húztam össze a szekrényeket. 1951 óta lakom a telepen, azóta ez a negyedik árvizünk. Néztük reggel a híradót, azt mondják, most van a legnagyobb gond – mondja a kitelepített férfi.
– Már nagyon visszaköltöznék – veti közbe Joó István. Egyébként én se vitettem el semmit, bízom benne, hogy a házam megússza az áradást. Kőművesbakokat húztam be a szobába, arra pakoltam rá minden értékemet. A többi az isten dolga.