Finisben a jobboldali összefogás

A tárgyalások végéhez közeledve valószínűsíthető, hogy hat megye kivételével mindenhol közös listát állítanak a polgári pártok az októberi önkormányzati választásokra. A Fidesz országos választmánya az ünnep után hagyja jóvá a listákat, Baranyában ma dől el, hogy az MDF-fel együtt, vagy önállóan indulnak-e, de az eddigi tárgyalások alapján az utóbbi megoldás várható. A választási előkészületekhez tartozik, hogy a hét végén Hajdú-Bihar és Vas megyében keretmegállapodást kötöttek a polgári erők.

Kis Ferenc
2002. 08. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Holnapután véglegesíti a Fidesz országos választmánya az önkormányzati választásokra állítandó megyei listákat, illetve ahol szükséges, a polgármesterjelöltek személyét. A legutóbbi kongresszuson elfogadott alapszabály-módosítás értelmében a polgármesterjelöltekről a párt megyei elnökségei döntenek, a választmány csak akkor foglalkozik ilyen kérdéssel, ha helyi szinten nem tudnak megegyezni. Egy megye kivételével mindenhol eldőlt, hogy közösen, vagy önállóan indulnak-e a polgári erők az őszi önkormányzati választásokon. Az már korábban kiderült, hogy a Fidesz és az MDF nem köt országos szintű megállapodást, hanem a helyi pártszervezetekre bízza a döntést. Bizonyossá vált, hogy Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Nógrád és Pest megyében önállóan indul a két párt, Baranyában viszont csak a mai tárgyalásokon tesznek pontot az egyeztetés végére. Itt mindkét fél úgy látja, hogy távol állnak az álláspontok egymástól, így valószínűleg nem lesz közös megyei lista. Bánki Erik, a Fidesz megyei elnöke lapunknak elmondta: az MDF legalább négy befutó helyet szeretne a listán, a Fidesz azonban csak kettőt tud biztosítani. Végleges döntés ma délután várható. Pécsett ugyanakkor teljes polgári összefogás támogatja dr. Ternák Gábor független polgármesterjelöltet.
Mint ismert, a fővárosban már megszületett a megállapodás, itt Schmitt Pál a polgári pártok főpolgármester-jelöltje, közös a budapesti lista és minden kerületben egyeztetett polgármesterjelölt van.
*
Önkormányzati választási együttműködési keretmegállapodást írt alá szombaton a Fidesz, az MDF és a Gazdakörök Hajdú-Bihar megyei szervezetének vezetője Debrecenben. Kósa Lajos, a Fidesz, Püski András, az MDF és Örvendi László, a Gazdakörök hajdú-bihari elnöke kijelentette: azért kötötték a megállapodást, hogy „a nemzeti érdekek és értékek képviselete érvényre jusson, a polgári fejlődés töretlenül folytatódjon és tovább javuljanak Hajdú-Bihar megye és Debrecen lakóinak életlehetőségei”. Kósa Lajos debreceni polgármester emlékeztetett arra, hogy olyan arányú győzelmet, mint amit a polgári erők az országgyűlési választásokon Hajdú-Biharban elértek, soha senki nem aratott a megyében, ezért kötelességük most is összefogni. Kósa szerint nem kell tartani attól, hogy a polgári erők győzelme hátrányosan érintené Hajdú-Bihart. – A polgári pártok elő tudják teremteni és ki tudják kényszeríteni a kormánytól azokat a forrásokat, amelyek a töretlen fejlődéshez kellenek – mondta a fideszes politikus. Örvendi László közölte: a megye településein negyven gazdakör mintegy négyezer családot tömörít. – Az összefogással szeretnék megteremteni a családigazdaság-központú agrárpolitika folytatását Hajdú-Biharban – jelentette ki.
Közös polgármesterjelölteket és listákat állít Vas megyében is a Fidesz, az MDF és az MKDSZ az őszi önkormányzati választáson – jelentették be a pártok Szombathelyen. Kovács Ferenc, a Fidesz Vas megyei szervezetének elnöke elmondta: Sárváron Dénes Tibor, Kőszegen Básthy Tamás, Vasváron Németh Zsolt, Celldömölkön pedig Makkos István a közös jelölt, ők négyen jelenleg is hivatalban lévő polgármesterek.
– Amennyiben választási együttműködésünk eredményre vezet, Markó Pétert, a Vas Megyei Közgyűlés jelenlegi elnökét javasoljuk a megyei közgyűlés élére – hangzott el a tájékoztatón. A megyei közgyűlési listán a három politikai szervezet jelöltjei a megállapodás értelmében közösen szerepelnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.