Könnyű vacsora, súlyos idézettel

Van még pár röpke hét a nyárból, addig érdemes kívül kerülni a rossz hírű főváros határán, és elüldögélni egy családi ebéd vagy csendes esti vacsora mellett a Budapestet azíliumként körülfogó települések valamelyikében. Délnek tartva a régi 7-es országúton jutunk el Érdre, a Korona vendéglőbe.
Bár az áthaladó forgalom még az esti órákban is heves, mégis jólesik leülni a szellős teraszon. Az étterem berendezése mutatós, kellően van benne „anyag” – ahogy a városból kitelepülő jómódú vállalkozók igénye ezt megkívánja –, ám az ízlés kérdései azonmód lekerülnek a napirendről, amint megérkezik az étlapnak nevezett vaskos olvasmány. Az Osváth család 1934-ben alapított vállalkozásának tisztes voltát mi sem jellemezhetné jobban, mint a címoldalon olvasható mottó: „Csak ott mennek a dolgok jól, ahol pl.: a szabó, a szappanfőző, cukrász, etc. és mindenki más is meg van győződve róla, hogy az ő iparán, az ő üzletén fordul meg az állam sorsa!” Széchenyi István jegyezte be Naplójába e szavakat 1830. szeptember 22-én, s hogy mások is megértsék, ott olvasható alatta német eredetiben is. Eljátszunk a gondolattal, vajon mit szólna jelenünkhöz, 172 esztendő múltán a Legnagyobb Magyar…
De maradjunk az étlapnál! Talán a gróf úr kedvéért is kacérkodunk a balatoni halakkal, van süllő és fogas (a kettő ugyanaz), szerepelnek az ajánlatban tiszai és tógazdasági egyedek, sőt szilvásváradi pisztráng is, de aztán mégis egy másik intését követjük – tengerre, magyar! –, és a nagy sós vízből a Balatoni útra származott ínyencségeket rendelünk. A roston sült lepényhal hófehér húsára vékonyra szelt mandulára emlékeztető, szépen megpirult fokhagyma tapad, a látvány mellett az íze is kifogástalan. A sült zöldségágy összetevői itt végre a piacról kerültek a konyhába és nem a mélyhűtőből, s a szintén nagystílűen megfokhagymázott joghurtos öntet is teli van friss fűszerekkel. A rablóhúsnyársakon a ropogósra sült csirkehúsérmék mellett közepes méretű tengeri rákocskák is pironkodnak, a grillezett zöldség végre nemcsak sült padlizsán, uborkatök és vajbab, hanem vason sült zölpaprika és paradicsom is. Szóvá csak azt tennénk, hogy ha a tenger gyümölcseivel mifelénk nem is szokás bőkezűen bánni, de azért a jó hazai csirkehusit mintha szűkmarkúan mérné a szakács.
Kellemes meglepetés a hosszú borlista böngészése is. A Dunántúlt a neszmélyitől a villányi borvidékig számos remekmű képviseli rajta. A vízi állatok és a szárnyasok fehér bort reklamálnak maguk mellé, amit meg is kapnak Bock József 2001-es évjáratú, gyönyörű Siklósi hárslevelűje személyében.
Van Osváthék éttermének még egy hatalmas előnye: közvetlenül mellette található az egyik, méltán híres cukrászdájuk. A szolgálatkész pincér az étlap helyett azt ajánlja, fáradjunk át, tekintsük meg a vitrint, s közöljük vele a döntést. Bizony nem könnyű kiválasztani a lenyűgöző tortákból, sütikből azt a hármat-négyet, amivel elbírunk, amikor harminc-negyven féle édes ínyencség kínálja magát (a fagylaltokról nem beszélve).
Biztosan nem véletlenül említette példaként Széchenyi gróf a cukrászmestereket.
PRIVÁT ÚR