Nyílt levél az Országgyűlés elnökéhez

Tiltakoznak a rendőri erőszak ellen azok a polgári körök, amelyek szerdán Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének címzett nyílt levelet adtak át a házelnök munkatársának.

MTI
2002. 08. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgári körök a nyílt levélben – amelyhez csaknem ezer egyetértő képeslapot is mellékeltek – tiltakoznak az Erzsébet hídon, illetve a Kossuth téren, majd azt követően az Astoriánál júliusban történt, „a polgári humanista értékrenddel élesen szemben álló, indokolatlanul és megmagyarázhatatlanul erőszakos” rendőri fellépés ellen. Az aláírók követelik az akcióban részt vevő és az arra utasítást adó rendőri és belügyi vezetők felelősségre vonását, illetve felszólítják a belügyminisztert, hogy mondjon le.
Kipke Ferenc, az akciót szervező esztergomi polgári körök képviselője az MTI érdeklődésére elmondta: azt várják, hogy az Országgyűlés tegyen lépéseket a rendőri túlkapások megszüntetésére, illetve hogy a rendőrség a törvényben megszabott feladatait lássa el.
Szili Katalin munkatársa, aki a dokumentumot átvette, elmondta: a házbizottság ülésén foglalkoznak majd a nyílt levéllel.
***
Július 4.: rendőri kronológia. A Budapesti Rendőr-főkapitányság első, az Erzsébet híd lezárásának délutánján kiadott hivatalos közleménye szerint 2002. július 4-én a BRFK központi ügyeletére 8 óra 39 perckor érkezett a bejelentés, hogy Budapesten az Erzsébet híd forgalmát három, a hídon keresztbe állított személygépkocsi, valamint száz-százötven főre becsült csoport megbénította. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a bejelentést, tehát 8 óra 39 percet követően érkeztek a helyszínre. Augusztus 26-án a BRFK újabb közleményt adott ki. Eszerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. Kerületi Rendőrkapitánysága ügyeletére 2002. július 4-én 7 óra 50 perckor érkezett az első bejelentés, hogy az Erzsébet hídon három gépkocsi állt keresztbe, amelyek lezárják a forgalmat, s ezért irányítottak két segédmotoros és egy gépkocsizó járőrt a helyszínre. A legfrissebb változat szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi rendőrkapitánysága segédmotoros járőrpárja, valamint egy gépkocsizó járőre az Erzsébet híd budai hídfőjénél – a kapott utasításnak megfelelően – forgalomtereléssel ellenőrizték a hídon áthaladó gépjárműveket. A rendőri intézkedést a BRFK ügyeletének utasítására végezték egy pénzszállító autó sérelmére elkövetett rablás bűncselekmény miatt, mely 2002. július 4-én 7 óra 20 perckor a XI. kerületi Bártfai utcában történt. (D. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.