Hol éppen az amerikai emelkedés optimista hangulata, hol meg a New York-i növekedéseket már el nem fogadó hitetlen befektetők mozgatták a múlt héten a piacokat. A haszonrealizálók már lecsaptak egy-két százalékos nyereségre is, így a nyugat-európai és a budapesti árfolyamok folytonos hullámzásban voltak.
Hétfő
Kétszáz pontos, azaz 2,84 százalékos gyengüléssel indította a múlt hetet a magyar tőzsde. A nemzetközi események következtében a magyar piacon az eladói oldal volt domináns, az árfolyamokat jelző kurzus napközben átesett a 7000 pontos határon, és meg sem állt a 6857 pontos záráskori értékig. A forgalom alig volt képes meghaladni a négymilliárd forintos szintet. Ez azt jelezte, hogy a magyar tőzsdén a befektetők még mindig kivárnak. Több elemző viszont azt hangoztatta, hogy a nyugdíjalapok a feltörekvő piacokon próbálják kitermelni azon veszteségeiket, amiket a nyugat-európai és az amerikai tőzsdéken elszenvedtek. A prágai, a varsói és a moszkvai parketteken – ahogyan a magyaron is – csupán mérsékelt forgalom mellett üzleteltek, így a szakértők igazát meg lehet kérdőjelezni. Ha az eladók valóban nagy tömegű részvénycsomagokkal jelennek meg, akkor a forgalom igen megugrik, amit a napokban nem igazán lehetett megtapasztalni. Hétfőn az alacsony forgalomhoz csökkenő részvényárak párosultak, a legkeresettebb, illetve a legnagyobb eladói nyomás alatt lévő papír az OTP-é volt, de ára a keresettség ellenére 2,4 százalékkal gyengült. A legnagyobb veszteséget a Richter szenvedte el (–3,8 százalék).
Kedd
Ahogyan hétfőn, úgy kedden is a nemzetközi tőzsdei hangulat határozta meg a magyar árfolyamokat. Az európai tőzsdéken igen erős növekedési hullám indult, amit az amerikai piacok pozitív nyitása megspékelt egy újabb nagy adag optimizmussal, így elkerülhetetlen volt az árak emelkedése a pesti parketten. New Yorkban végül a Nasdaq 4,44 százalékkal, míg a Dow Jones 2,87 százalékkal múlta felül korábbi zárószintjét. Az amerikai drágulásokhoz nagyban hozzájárult a Cisco Systems üzleti évének júliusban záruló utolsó negyedében elért kedvező eredménye is. Az amerikai és európai korrekciókhoz hasonlóan a BUX is fordított árfolyammozgásán, és előző nap elszenvedett veszteségét pozitív irányba terelte: a hazai árfolyammutató 7124 ponton zárt, ami 266 pontos növekedésnek felet meg. Az újból 7000 pont fölé libbenő indexet főként a Mol és a Matáv szárnyalása segítette.
Szerda
Elmúlt a növekedési hangulat, így a magyar tőzsdemutató a hét közepén újból „gödörbe lépett”, pedig az amerikai árak nem indokolták a csökkenést. Igaz, hogy a korábbi napon indukálódó emelkedési trend a tengerentúlon is lelassult, de a magyar parketten ez a növekedés annyira megtorpant, hogy visszájára fordult, így a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 138,48 pontos csökkenéssel, 6986,00 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok lassulásával együtt a forgalom is újból az ötmilliárd forintos határ alá csúszott vissza, a vezető részvények sorából a Mol 2,58 százalékkal gyengült, a Matáv 1,14 százalékot, a Richter 1,4 százalékot veszített értékéből.
Elemzők szerint a szerdai gyengülés mögött valójában a spekulatív kisrészvényesi adásvételek húzódnak meg.
Csütörtök
Alacsony forgalom, alacsony befektetői aktivitás, egyenlő, mérsékelt árfolyammozgás – ezt a képletet lehetett használni csütörtökön a magyar tőzsdén. A forgalom 2,4 milliárd forintra esett vissza, azaz a befektetők vélhetőleg már hét végi hangulatban voltak, ezért a BUX kurzusa csupán 52 ponttal tudott előző szintjéről emelkedni. Ez a mérsékelt javulás csupán arra volt elég, hogy a BUX-ot átbillentse a 7000 pontos szinten. A négy vezető részvény ára a Richter kivételével drágult, a gyógyszergyári cég papírjai 0,79 százalékkal mérséklődtek. A BorsodChem a korábbi napon elindította a gyorsjelentési dömpinget, amit csütörtökön az áramszolgáltatók és a Globus, valamint a Graphisoft követett. Az áramszolgáltatók közül az Elmű jelentését érdemes kiemelni: a Budapesti Elektromos Művek Rt. 2002 első fél évében 5,545 milliárd forintos adózott nyereségre tett szert, ami csaknem kétszerese az előző év azonos időszakában elért nyereségnek – közölte a társaság eredményeit az MTI–ECO. A Globus az első fél évben 15,23 százalékos növekedést (695,94 millió forintos adózott eredményt), míg a Graphisoft 756 ezer eurós nettó veszteséget könyvelt el, szemben az előző év azonos időszakában elért 59 ezer eurós nyereséggel.
Péntek
Hitelek a csődben lévő dél-amerikai gazdaságoknak és újabb 3,3 milliárd dolláros WorldCom-könyvviteli csalás – ez a két meghatározó hír mozgatta a hét utolsó napján a tőzsdei kereskedéseket. A magyar tőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 30,10 pontos csökkenéssel, 7008,14 ponton zárt pénteken, a forgalom 3,65 milliárd forint lett. A vezető részvények az 1,76 százalékkal erősödő Mol kivételével gyengültek, a Matáv 0,25 százalékkal, az OTP 1,49 százalékkal, a Richter 1,95 százalékkal esett vissza.
A WorldCom 1999–2000. évi gazdálkodási adatainak újabb vizsgálatakor kiderült, hogy nemcsak 3,85 milliárd dollárt könyveltek el helytelenül, hanem további 3,3 milliárd dollárt is aktívumként említettek meg a könyvelésben, így a csalás értékének szintje ezzel elérte a 7,15 milliárd dollárt. Elemzők szerint a WCom által bejelentett könyvelési csalás a befektetőknek már érdektelen, hiszen a cég csődöt jelentett.
A pénteki kereskedésekre nagyobb hatással bírt az amerikai és az európai uniós gazdaságok növekedési lehetőségeinek csökkenése – ezt az Európai Központi Bank közölte.
Az MTI–ECO szerint az EKB havi jelentésében a növekedési kilátásokat tekintve kicsit borúlátóbb, mint eddig, de egyelőre nem módosított korábbi előrejelzésén a harmadik és a negyedik évnegyedre.
Varga-Bajusz Veronika: A kormány célja, hogy minden élethelyzetben támogassa a gyermeket vállalókat