Újpest város születésnapját ünneplik

2002. 08. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizedik alkalommal rendezi meg Újpest önkormányzata a városnapokat a hét végén. A rendezvénysorozat péntektől vasárnapig tart majd s jelentőségét emeli, hogy a települést 95 évvel ezelőtt, 1907. augusztus 14-én nyilvánították várossá. – Újpestet ugyan 1950-ben Nagy-Budapesthez csatolták s a főváros IV. kerülete lett, az elmúlt 52 évben jelentősen kicserélődött a lakosság, illetve megváltozott a kerület arculata, azonban az itt élők, s hosszabb időt itt töltők szívében mindig is város marad – fogalmazott Hock Zoltán alpolgármester.
Az idei városnapok nyitányaként holnap ünnepélyesen átadják a fiatal házasok számára tervezett, ötven garzonlakásos „fecskeházat”, amelyt az önkormányzat a Széchenyi-terv keretében építtetett fel.
Szombaton Derce Tamás polgármester adja át az Újpestért-díjakat, vasárnap pedig felavatják Káposztásmegyer új könyvtárát, amely négyszer nagyobb lesz az eddiginél. Az Újpest Galériában az önkormányzat által meghirdetett Pállya Celesztin képzőművészeti pályázat legjobb alkotásait bemutató tárlat nyílik, valamint „Az én Újpestem” fotópályázatra érkezett művekből rendeznek kiállítást.
A fesztivál keretében a Semsey parkban és Káposztásmegyeren szombaton és vasárnap szabadtéri programokat tartanak. Többek között koncertekkel és utcabállal várják az érdeklődőket, egyik főesemény lesz Besenyei Péter műrepülő világbajnok bemutatója, de lesz gokartverseny, továbbá egészségvédő rendezvényekkel is várják az érdeklődőket. A tizedik Újpesti Városnapokat a helyi városháza dísztermében megrendezendő hangverseny, az Amadinda ütőegyüttes ingyenes előadása zárja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.