A magyar vidék tudománya

Lassan esztendeje heti rendszerességgel jelentkezünk e bal alsó sarokban a főváros ízeit kóstolgató, nyáron a Budapestet övező étkezőhelyeket ajánló cikkeinkkel. Eljön majd az ideje, amikor megvonjuk a multikulturális nagyvárosban szerzett tapasztalataink mérlegét, de a szabadtéri szezon vége felé járva máris ide kívánkozik egy alapvető megállapítás.
Magyarország vízfejű ország. A nyolcmilliós népességű vidékre egészségtelen mértékben terpeszkedik rá a kétmilliós Budapest, túlzott arányban élve fel közös javainkat, holott az élet minősége köztudottan romlik a Duna-parti metropolisban, míg a „maradékországban” e folyamatnak az ellenkezője tapasztalható. Így van ez a vendéglátással is.
Az ember nemcsak a lábával meg az ülepével utazik, de az érzékszerveivel és a hasával is. Aki ismeri a vidéket, szállodástól-vendéglőstől-kocsmástól, tudja mi a dörgés az ország Budapesten kívüli részén. A déli határszélen fekvő, háromezer lakosú kisvárosban, Harkányban éppen háromszor annyi vendéglő van, mint a 30 ezer lakosú budai I. kerületben, pedig a Vár az első számú idegenforgalmi attrakciónk. A harkányi Xavin étteremben legalább olyan rostonsült libamáj készül, mint a pesti Mariottban, a vendéglátás, a konyha, a borkínálat és a számla mind a kis fürdőhely javára dönt. Igazán remek, füstölt csülkös bableves a noszvaji gazdaházban, hiteles káposztás-juhtúrós sztrapacska a mátraszentimrei szlovák vendéglőben kerül az asztalunkra, előbbi helyen a legszebb egri borospalackok, utóbbin a legfájinabb Mátra vidéki fehér fajták társaságában (parádi vízzel). Az ország legjobb pizzáit Tapolcán ehetjük. A kemence vas tűzikutyáján pattognak a bikfahasábok, a parazsukkal áttüzesített kövön sülnek a fokhagymás-spenótos, zöldséges és húsos, szemünk láttára nyújtott házi lepények. Forró lávakövön magunk pirította bélszínért, karajért, szárnyasfiléért Csömörre kell kirándulnunk a Zöldfa vendéglőbe, s ha jó vadételre, szezonális ínyencségekre fáj a fogunk, irány a budajenői Tante Susanne! Budapesten nincs egy igazi, valamirevaló halvendéglő. A hazai halételek szerelmeseinek Bajára vagy Szegedre kell zarándokolniuk, ámbár hiába rotyog évente egyszer a bajai főtéren több ezer bográcsnyi remek halászlé, ha az elszakított délvidéki Begecsen még tökéletesebbet főznek. A Kárpát-medence legpompásabb roston sült pisztrángját Budapesttől 600 kilométerre, a székelyföldi Szovátafürdő közelében ehetjük, a legízletesebb töltött káposztát pedig az Udvarhely melletti Bikafalva panziójában.
Hál’ istennek, nincs ilyen messzi a fővárostól a Zebegény és Szob között, a Börzsöny erdejében található Kuha tanya, ahol a gazdaságban tartott kecskék házi sajtjával töltött sertéskarajt, pulykatekercset ehetünk és rántott kecskesajtot áfonyaízzel. Mi lenne velünk, szegény budapestiekkel a magyar vidék nélkül? Privát Úr