Repedező Pax Americana

Az év első hónapjaiban az Egyesült Államok gazdaságát vizsgáló szakértők még 4-5 százalékos, vagy akár még ennél is nagyobb mértékű gazdasági bővülést prognosztizáltak éves szinten. Ám ahogy teltek a hónapok, nyilvánvalóvá vált, hogy az év elején megélénkülni látszó fogyasztás korántsem a megnövekedett vásárlói kedvnek, illetve bizalomnak volt betudható, sokkal inkább az előző évben főként óvatosságból leapasztott kereskedelmi készletek részleges újrafeltöltésére volt visszavezethető. Ennek megfelelően a várható gazdasági növekedésre vonatkozó számokat folyamatosan kurtították, s miközben sok neves gazdasági szakember ódzkodott a recesszió szó puszta használatától is, mára már egyre többen vannak azok, akik nem zárják ki az úgynevezett „double dip cycle”, azaz: kettős hullámvölgyű gazdasági ciklus lehetőségét sem. Egy, a NABE (National Assosiation of Business Economics) által elvégzett felmérés szerint míg márciusban a megkérdezettek alig kilenc százaléka tartotta lehetségesnek a double dip helyzet valóra válását, addig nyár végére ez a szám meghaladta a 15 százalékot. Az év elején a szakértők túlnyomó többsége a nem túl távoli jövőben alapkamat-emelést valószínűsített, ám mostanra az érintettek már csak azon értekeznek, hogy a kialakult helyzetben vajon segítene a gyengélkedő gazdaságon a már amúgy is negyvenéves mélyponton lévő kamatszint további csökkentése, illetve, hogy milyen következményei lehetnek egy a nullához közelítő kamatszintnek. Ahogyan egyre halkabbá válnak a gazdasági optimizmust tükröző hangok, úgy válnak egyre élesebbé a FED-et, illetve annak a jelenlegi vezetőjét érintő bírálatok. Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény eddigi, mintegy tízéves politikáját kritizálók szerint a FED-nek és nem kismértékben vezetőjének egyáltalán nem elhanyagolható szerepe volt a jelenlegi bizonytalan helyzet kialakulásában.
Egyáltalán nem volt meglepő ezért, hogy a hangulat nem volt túl jó azon a múlt héten – neves gazdasági és pénzügyi szakemberek, valamint számos jegybankelnök részvételével – megrendezett Jackson Hole-i konferencián, amelynek fő témája az Egyesült Államok, illetve az egész világ gazdaságának lendületbe hozása, illetve hozhatósága volt. És ahol a korábban abszolút pénzügyi guruként tisztelt Alan Greenspan is óhatatlanul magyarázkodásra, sőt védekezésre kényszerült. Előadásában védelembe vette a FED korábbi politikáját, főként azzal érvelve, hogy meglátása szerint a kamatpolitikának nem volt túl sok szerepe a részvényárfolyamok, különösen az informatikai ágazatban tevékenykedő vállalatok papírjainak a 90-es évek közepén bekövetkezett felértékelődésében. A bírálatok jó része ugyanis a FED, illetve Greenspan egyik alapvető hibájaként azt rója fel, hogy amikor a szóban forgó részvények árfolyama meglódult, a gazdasági stabilitást fő feladatának tekintő intézmény nem lépett fel határozottan az utólag károsnak ítélt jelenséggel szemben.
Ám Greenspan a vádakra ekképp felelt: „Ahogyan az események alakultak, rájöttünk arra, hogy igen nehéz meghatározni, hogy kialakult-e a gazdasági buborék, létéről csak annak szétpukkanásakor bizonyosodhattunk meg. (…) Az az elgondolás, miszerint egy jól időzített szigorítással sikerülhetett volna megakadályozni a 90-es években a buborékgazdaság kialakulását, szinte teljesen illuziórikusnak hat.” A FED elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az a néhány republikánus politikus, aki most a legszigorúbban kéri számon tőle az elmaradt, „megfelelő” jegybanki beavatkozást, a 90-es években a bármilyen korlátozást mellőző szabadpiac feltétlen híveként éppen azért bírálta őt, mivel ő, ha nem túl nagy nyilvánosság előtt is, de néhány alkalommal figyelmeztetett a hirtelen részvényárfolyam-felértékelődés lehetséges veszélyeire. Ám az is kétségtelen, hogy az esetek nagy részében a Wall Street optimista igényeinek, illetve az informatikai társadalom fényes jövőjébe vetett hitnek igyekezett megfelelni. Tulajdonképpeni védőbeszédére ezenfelül az is árnyat vetett, hogy előadása befejeztével elzárkózott attól, hogy megválaszolja az esetlegesen felmerült kérdéseket és az aktuális pénzügypolitika, illetve a jegybanki alapkamat jövőbeni várható alakulásáról sem volt hajlandó nyilatkozni.
Így az összbenyomás legaggasztóbb eleme kimondatlanul is a bizonytalanság volt. A korábban magabiztosan – néha ellentmondást nem tűrően – nyilatkozó szakértők, szaktekintélyek igazából semmi bizonyosat nem tudtak vagy nem akartak mondani a világgazdaság, ezen belül főként az Egyesült Államok gazdasága helyzetének várható alakulásáról. És még egy dolog látszott körvonalazódni a konferencián; az Egyesült Államoknak, noha abszolút szuperhatalom, a kilábaláshoz feltétlenül szüksége van külső segítségre. Valódi segítőként pedig kizárásos alapon a föld másik két fejlett régiója, illetve országa jöhet szóba – az EU és Japán.
Ám az Európai Unió ma már gazdaságilag semmivel sincs kedvezőbb helyzetben az Atlanti-óceán túlpartján lévő társánál, a növekedésre, illetve a fogyasztásra vonatkozó prognózisokat itt is folyamatosan lefelé módosítják, a munkanélküliség is egyre nagyobb méreteket ölt. S mintha ez nem okozna elég gondot, az EU-tagállamok között, ami az USA-ban teljesen ismeretlen, az utóbbi időben egyre több politikai feszültség halmozódik fel, elég itt csupán az agrártámogatási reformmal vagy az uniós bővítéssel kapcsolatos vitákra gondolnunk. Az EU szervezeti felépítésével kapcsolatos eltérő álláspontok sem tesznek túl jót az intézmény stabilitásának, egy – éppen a napokban kiszivárogtatott – tervezet szerint például megvonnák az Európai Bizottság kizárólagos jogát arra, hogy javaslatokat terjesszen elő az uniós jogalkotásra vonatkozólag.
Japán helyzete, ha lehet, még lehangolóbb. A szigetország immáron több mint egy évtizede küszködik a recesszióval, a nullához közelítő kamatláb sem segített. S bár az utóbbi hónapokban – főként az Egyesült Államokba irányuló, bővülő exportnak köszönhetően – a gazdaság mintha valamelyest lendületbe jött volna, a legújabb adatok, illetve a NIKKEI-index alakulása azonban már egész másról tanúskodnak.
És persze nem szabad elfeledkeznünk a világ többi részéről sem, amely abszolút egyoldalú függősége miatt paradox módon annál nagyobb mértékű támogatást igényel a fejlett régióktól, minél rosszabbul megy azoknak. Mi sem bizonyítja jobban e tételt, mint az, hogy az utóbbi években egyre gyakoribbá váltak a regionális gazdasági válságok, legyen szó a korábban ugyancsak dinamikusan fejlődő, „kis tigrisek” néven emlegetett kelet-ázsiai országokról, Oroszországról vagy a még igazából le sem zárult dél-amerikai pénzügyi válságról.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a megrendült gazdasági stabilitás helyreállítása érdekében a világ nagyobb és szegényebb részének, amelybe – tetszik vagy sem – a mi régiónk is tartozik, nagyobb szüksége van a relatíve gazdagabbak támogatására, mint eddig valaha. Mi több, a legfejlettebb régiók is – nem kismértékben – egymástól várnak segítséget. Fogós helyzet. Az Egyesült Államok burkoltan bár, de egyre gyakrabban meg szokta fogalmazni ezzel kapcsolatos álláspontjának, pontosabban elvárásának lényegét: a világ többi része, ha szükséges, hozzon áldozatokat annak érdekében, hogy a világ egyetlen világhatalma újra megerősödhessen. Ezt a neves amerikai közgazdász, Robert J. Samuelson szeptember 4-én a Washington Postban megjelent írásában három pontban összegzi: 1. Az Egyesült Államoknak át kell értékelnie „erős dollár” politikáját és meg kell engednie – vagy akár elő is segítheti – a dollár árfolyamának 15-20 százalékos esését, így segítvén elő az exportot, illetve bátortalanítva az importot. 2. Az Európai Központi Bank csökkenti egy százalékponttal a most 3,25 százalékon lévő alapkamatát, és Japán, illetve Európa növeli a kormányzati eladósodottság szintjét. 3. Kína belemegy abba, hogy fizetőeszköze, a jüan felértékelődjön a dollárral szemben, így fogva vissza importját, illetve lehetővé téve az eddiginél jelentősebb importot.
Így talán még fenntarthatóvá is válhatna a Pax Americana. Persze kérdés, mi van akkor, ha a többiek maguktól ugyan hajlandók, ám gyakorlatilag képtelenek lennének megfelelni a fenti elvárásnak.

A szerző szakfordító-közgazdász, pénzügyi szakértő