Le Monde
Ha a magyarországi sajtó éppen olyan élénken kommentálná a vezető francia lapnak hazánk EU-csatlakozása útján felbukkanó akadályokról szóló híradásait, mint a korábbi kormány idején, igen komoly visszhangja volna a liberális lap cikkének, amelyből kiderült, hogy már nem Magyarország az éllovas a csatlakozni kívánó országok listáján, hanem Ciprus és Szlovénia. A tekintélyes francia lap hazánkat már a középmezőnybe helyezte át. Szlovákia viszont sokat behozott korábbi hátrányából.
Khaleej Times
Teheránból jelenti az Egyesült Arab Emírségek lapja, hogy az iráni külügyminiszter szóvivője Washingtonra hárította a felelősséget, amiért a zsidó állam hadserege 14 palesztint ölt meg legutóbbi katonai akciója során a Gázai övezetben. „Az Izrael által a megszállt területeken végrehajtott népirtás az Egyesült Államoknak a cionista rezsim iránti egyoldalú támogatásának közvetlen eredménye”, jelentette ki a szóvivő. A lap egy másik cikkében megjegyzi, hogy az öldöklés kiváltotta az EU éppen ott-tartózkodó külpolitikai vezetőjének, Javier Solanának és az EU-nak elítélését, és Szaeb Erakat palesztin miniszter azt „mészárlásnak és háborús bűncselekménynek” nevezte. A dán külügyminiszter szintén elítélte a gyilkosságokat. A lap muscati tudósítója pedig arról számol be, hogy Ománban tagadták azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az öbölbeli sejkségben brit csapatok tartózkodnának, vagy hogy az amerikaiaknak megengedték volna egy új légitámaszpont építését.
The New York Times
Rudolf Scharping felháborodott olvasói levélben reagál a vezető amerikai lapban William Safire, a lap feltétlen Izrael-barát újságírójának cikkére, amiért Safire azt állította, hogy Scharping egy hamburgi beszédében az amerikai zsidókat vádolta az Egyesült Államoknak Irakkal szemben folytatott jelenlegi politikája miatt. Scharping szerint Safire nem írt igazat.
The Washington Post
Richard Cohen Antiszemitizmus, nem költészet című cikkében az amerikai főváros liberális lapjában New Jersey szövetségi állam koszorús költőjét, Amiri Barakát támadja Valaki felrobbantotta Amerikát című verséért, amelyben – egy egykori libanoni rádióadás nyomán – azt hangoztatja, hogy a Világkereskedelmi Központ 4000 izraeli dolgozóját előre figyelmeztették a terrortámadásra. De Cohen támadásának fő célpontja a New York Times, amely szerkesztőségi állásfoglalásában Baraka nézeteivel való vitatkozásra és annak elítélésére szólít fel, nem pedig, mint Edward Koch, New York volt főpolgármestere tette a lapnak írt levelében, aki a koszorús költő pozíciójának megszüntetését követelte.
Magyar Péter egyetlen szótól úgy berezelt, hogy kidobatta a kérdezőt
