Jobb csőd?

Kérdés, hogy valóban ismerik-e a jobboldali pártok szavazóiknak tényleges hangulatát? Mert Makótól Kókán át a Balaton melletti településekig ebben kételkednek. A legaktívabb, legértékesebb szavazók. A polgári körök tagjai. Nem értik, hogy mi történik. Nem értenek semmit. Értik a polgári pártok politikusai, hogy a szavazók mit nem értenek?
Nem értik, hogy miért nem tiltakoznak az őket képviselő pártok olyanokért, amilyenekért – vagy pontosabban, amilyenek árnyékáért – a mai kormánypártok oly hatékonyan és hathatósan tiltakoztak itthon és külföldön.
Medgyessy Péter és csapata most úgy döntött, hogy a közpénzeken, az adófizetői pénzeken, amelyekben a polgári körök tagjainak adóforintjai is benne vannak, csak az őt támogató sajtó képviselői utazhatnak a volt kommunista titkosrendőrségi ügynökkel és népes kíséretével Washingtonba, az univerzum urához. A Magyar Nemzet újságíróját tehát nem hívták meg. A D–209-es ócska, pitiáner bosszút vett ismét, mert nem szereti az őt nem dicsérő sorokat és hangokat. Emlékeznek, hogy a mostani uralkodók tiltakozási infrastruktúráját miként mozgósították azután, hogy a Fidesz tavaly május elején nem engedte be a Magyar Hírlap tudósítóját szegedi kongresszusára? A be nem engedés oka az volt, hogy a balliberális lap egyik írásában azt állította, Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak a likvidálása javára válna a nemzetnek.
Tiltakozott a Wisinger-féle Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Az MSZP közleményt adott ki, amelyben az állt, hogy a Fidesz „megsértette az állampolgárok jogát a közérdekű események megismerésére, amikor kongresszusáról kitiltotta az egyik országos napilap tudósítóját”. Tiltakozott az SZDSZ-pártszolgálatos Haraszti Miklós, aki Pokorni Zoltánnak, a Fidesz akkor megválasztott elnökének azt írta, „a Magyar Hírlap ügye olyan Fideszt mutat, amelynek felfogása párturalmi és nem polgáruralmi”.
Vajon miként tiltakoztak volna a pártszolgálatosok és zsurnalisztái, ha Orbán Viktor a közpénzeken nem viszi magával olyan külföldi útjaira bármelyik, még a mai napig is vezércikkeiben őt naponta támadó újságnak a tudósítóját, amelyekre a Magyar Nemzet tudósítója elkísérhette?
De ma hallgat a Fidesz, hallgat az MDF, hallgatnak az újságíró-szervezetek. A választók ezt sem értik. Akik ugyanakkor azt látják, az uralkodó pártok a parlamentben Kondor Katalint támadják, de az ellenzéknek egyetlen szava sincs, amely felemelkedne a köztelevíziónak a rendszerváltás óta soha, még a Horn-kurzus idején sem látott egyszínűsége és kirekesztő politikája ellen. De azt hallják, hogy a Fidesz a főváros és az ország különféle helyein koalíciót köt az MSZP-vel. Az ilyen politika arra jó, hogy a jobboldali választókat a teljes apátiába kergesse. Addig, ameddig nem jelentkezik egy modern, radikális párt. Zárójeles megjegyzés: Európa legolvasottabb nemzete a norvég, és talán nem véletlen, hogy éppen ott a közvélemény minden más pártnál jobban támogat egy ilyen pártot, a Haladás Pártját. Úgy látszik, a hagyományos pártokkal kontinensünknek talán legrokonszenvesebb népe, a norvég is torkig van.
A jobboldali magyar választó már kezdi átértékelni a korábbi kormány négy évét. Amikor az élet (pontosabban: az elrontott kampány) úgy hozta, hogy végül Jordán Tamásnak épült a Nemzeti Színház és Jordánék baráti köre uralta el a kultúrának gyakorlatilag minden olyan részét, amely közpénzekből táplálkozik.
E lap keddi számának címoldalán olvashattunk Dollármilliók úsztak el főcím és Orosz államadósság: nem törlesztenek az MSZP közeli cégek alcím alatt egy írást. A felháborodást joggal kiváltó, de Gyárfás Tamás ugyancsak pártszolgálatos Nap-Keltéjében nemhogy a műsorban, de „természetesen” még a belföldi lapszemlében is elhallgatott cikk szerint e cégek több tízmillió dollárral tartoznak az államnak. A címoldalas cikkben e mondat is szerepelt: „Az államkincstár az elmaradt bevételeket kamatokkal terhelte meg – így emelkedett a hatvanmillió dollár hetvenötmillióra. Az ügy kapcsán az előző ciklusban – bár fontolgatták az ÁPV Rt. szakemberei – nem indult büntetőeljárás.”
A szavazók egyre zavarodottabbak. Nem csak azért, mert a pártpolitikusoknál okosabbak, és tudják, a szolidaritás hiánya rossz üzlet (kölcsönkenyér visszajár alapon és e kölcsönkenyér a következő választáskor esedékes), és hogy egy párt öngyilkossági gyakorlatai magának a pártnak sem hasznosak (ld. a fenti Medgyessy–Magyar Nemzet-ügyet, amikor a Fidesz politikusai saját, kedvelt és egyetlen, napi megszólalásuknak teret adó intézményt hagynak a slamasztikában), de azért is, mert most kiderül, nemcsak Princz Gábor úszta meg a postabankos és Surányi György a CW-bankos ügyeit, de, lám, az MSZP közeli cégek is. A gyanú nő, az apátia duzzad és terjed. Vele a reménytelenség.
A Fidesz-politikusok bénultsága még ezen túlmenően is magyarázhatatlan. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter leantiszemitázta a magyar kormányt, amely vádat eddig csak az antiszemitizmusvád-biznisz közismert iparosaitól hallottuk. Tőle, és ilyen hivatalos minőségben más MSZP-politikustól sem igen. Az aljas vádra a reagálás elmaradt. Az önvédelmi reflexek ekkora hiánya már nemcsak érthetetlen, de megkérdőjelezi, hogy választott jobboldali politikusaink egyáltalán alkalmasak-e a politikai pályára.
A jobboldal a balliberális oldal biztosan bekövetkező hibái miatt hatalomra fog kerülni. De nem azok a politikusok, akik ma a sunyi hallgatást tartják sikerük zálogának.
Akik bekerülnek, nyilván tudjákmár azt a leckét, amit már eddig is megtanulhatott az, akinek füle és szeme van.
A posztkommunisták által privatizált és a hálózat által működtetett Magyarországon a mostani kormány radikális gyakorlatát kell utánozni. A választóknak pedig az eddigieknél jobban kell vigyázniuk, hogy az őket képviselő politikusok ne legyenek lefizethetők, gyávák, buták, lusták. Sőt, még az egyszerű úriemberségből automatikusan fakadó gesztusokat is vissza kell fojtani, amely lehetővé tette például, hogy Gyárfás Tamás lányát, apja intenzív lobbizására, az Orbán-kormány idején vegyék fel állandó állásba a Magyar Rádióba, vagy hogy Székely Ferencet Mendreczky Károly tanácsadónak vegye fel (az ő tanácsadói díját, feláfásítva, a Népszabadság elfelejtette közzétenni).
Az előbbi azzal „hálálta” meg a gesztust, hogy a Magyar Nemzet ellen elkövetett aljasságtól az MSZP-s sikkasztásig hallgat mindarról, ami kellemetlen lehet a D–209-esnek, míg az utóbbi a Juszt-féle és hozzá hasonló műsorok szerkesztésével és az SMS-ek kezelésével fizet vissza. Igaz, ők a másik oldalon állnak. Ezért nem is róható fel nekik az, amit tesznek. Ők ilyenek. Nem tudnak másmilyenek lenni. A politikusainkat viszont mi választottuk magunknak. Róluk mi tehetünk.