A jobboldal modernitása

Amint a 2001. szeptember 11-i terrortámadás esetében is lényegesen fontosabb maga a tett, mint az elkövetők személye, pusztán a rend kedvéért érdemes megemlíteni, hogy az elektronikus médiát uraló balliberálisok közül éppen Juszt László vezette a múlt héten azt a műsort, amelyben egy telefonáló kifogásolta Avar János és a többi balliberális médiasztár múltját, valamint azt, hogy most is a volt kommunista eszmeiséget képviselő újságírók akarják a helyes utat kijelölni a társadalomnak. Az alaphelyzetben is duzzadt műsorvezető még a szokottnál is nagyobbra felfúvódva utasította vissza a betelefonáló bírálatát. Avart és társait azzal védte meg, hogy „szakmaiságuk” miatt voltak akkor is és ma is élvonalbeli újságírók. Különben is, mondta, ideje lenne már véget vetni a kommunistázásnak.
A szakmaiság érve egy kissé falsul hangzik azok szájából, akik felháborodottan utasítanák vissza, ha szakmai alapon például Mengelét ajánlanák nekik szakorvosként. „Egy nácit?” – kiáltanának fel még a szakmaiság folytonosságának gondolatát is elutasítva. De ha ötvenkilenc évvel később lehet nácizni és a szakmaiságot ideológiai alapon megkérdőjelezni az egyik rémeszme alapján, akkor miért nem lehet „kommunistázni”, például Avar vagy Medgyessy esetében, csupán tizenhárom évvel később? Nem az lenne a kettős mérce elvetése, ha kiszámítanánk a nemzetiszocialista bűnök elkövetése és a balliberális nácizás megszűnése (mivel üzleti alapon áll, az nehezen fog megszűnni) között eltelő időt, majd ahhoz annyi évet adva szüntetnénk meg a kommunistázást, ahány évig náciznak a balliberálisok?
A Népszabadság Orbán Viktor legutóbbi, amerikai díjának átadásakor, 2002. november 14-én azzal a címmel hirdette az eseményt, hogy „Orbán laudációját egy volt nyilas tartotta”. Arról most ne beszéljünk, hogy a későbbi amerikai kormányoknak is segítő úr 22 éves korában néhány hónapot töltött el a hazai diplomácia szolgálatában, és innen múltjának jelzősítése. Bezzeg a Medgyessy–Bush találkozónak a Népszabadság nem azt a címet adta, hogy „Egy volt kommunista titkos ügynök találkozott Bush”-sal. Ezért tehát a jobboldal nyugodt lélekkel kommunistázhat. A jobboldalnak ebben is igaza van.
A jobboldalnak történelmileg van igaza.
Mindazon időszakban ugyanis, amikor Juszték, Balóék, Avarék, a D–209-es, Horn Gyula és társaik egy olyan rendszert szolgáltak a legszolgaibb módon, amely bárhol is ütötte fel fejét, Kínától a Szovjetunión át Mongóliáig, csupán tömegsírokat, hullahegyeket, szegénységet, boldogtalanságot hagyott maga mögött, és egészen addig szolgálták, ameddig annak először enyhe, majd egyre erősödő bírálata nem lett „üzlet”. És e hullahegyeken éppen olyan emberek táplálkoztak és jártak táncot, mint a mai médiatájat uraló és ellepő balliberális újságírók. Akiknek egyetlenegy dolog az állandó vezéreszméjük: annak radarszerű észrevétele, hogy a kenyér melyik oldalán van megvajazva. Ők, akik akár korábban, most is a korszerűség álarcában kínálják fel totális megvásárolhatóságukat az aktuális világhatalomnak és helyi képviselőinek, a velük szemben állókat egyben retrográdnak bélyegezve.
Csakhogy a jobboldal korábban és ma is, velük éppen ellenkezőleg, a modernitást képviseli. Ki tagadja ma már, hogy a kommunizmust mint a XX. század legtöbb áldozatot követelő totális rendszerét teljesen elvető jobboldal képviselte Magyarországon is a progressziót, a Kovács Lászlók, a Medgyessyk, a Várkonyik, a Bolgárok, az Avarok viszont az ásatagságot, az iszonyatos, szélsőséges, demokrácia- és szabadságellenes, életképtelen világrendszer utóvédharcosai voltak?
Kizárólag az ő szerencséjükre, de a demokratikus, egészséges átalakulás tragédiájára és társadalmi mentálhigiénés okokból a történelem e szemetjét azonban nemhogy – egy csehországihoz hasonló lusztrációs törvénnyel – nem söpörték félre, hanem lehetőséget adtak fennmaradására és uralmi helyzetének minden megrázkódtatás nélküli megszilárdítására.
E történelmi szemét ma ismét a retrográd oldalt képviseli. Ellentétben a nyugati baloldallal. Amely a hidegháború idején kommunista társutas volt és azonos platformon állt a balliberális eszme itteni megjelenítőivel. Csakhogy amíg az itteniek ruhát váltottak, a nyugati baloldal, megmaradva baloldalnak, átcsúszott a történelem progresszív felére. Arra a térfélre, ahol ma a régi antikommunista magyar jobboldal áll. Amely – függetlenül attól, hogy eszmei alapja ontológiailag homlokegyenest ellenkező a nyugati baloldalétól – közös célért küzd: egy emberséges és békés világért. Egy olyan világért, amelyben nem a katonai technológia, hanem az emberi méltóság a fő érték. Ahol egy rasszista államot rasszista államnak neveznek. És ahol egy országot nem lehet szétbombázni mindenfajta bizonyíték híján, csakúgy bemondásra.
Ma a nyugati baloldal és az egykori antikommunista, magyar jobboldal egyaránt kritikus a globalizmussal szemben. Egyaránt bírálja Amerika és legfőbb szövetségese, Izrael magatartását. Egyaránt kritikus Amerika katasztrofális közel-keleti politikájával szemben. Egyaránt kritikusa Washington szuperhatalmi politikájának és az általa alkalmazott kettős mércének.
Hogy a talán már heteken belül meginduló harmadik világháború végén (Bush elnök a világot egy nukleáris katasztrófa felé sodorja, olvasható Sir Joseph Rotblatnak, az 1995-ös béke Nobel-díj elnyerőjének cikkében a Guardian című baloldali brit lap január 9-i számában) a történelem kinek ad majd igazat, arról vannak sejtéseink.
A magyar jobboldalnak történelmi szerencsétlensége ellenére szinte felfoghatatlan kegyelmi állapotot juttatott a sors. Ellentétben a korábbi kommunistákból lett mai magyarországi neoliberálisokkal és balliberálisokkal, akik sem a rendszerváltás előtt, sem most nem a demokráciát, a szabadságot, a morálisan igazat képviselik, és ellentétben a nyugati antikommunistákkal, akik korábban az elnyomás ellen foglaltak állást, most azonban a „legerősebb kutya” mellé álltak, és ellentétben a nyugati baloldallal, amely a szovjet birodalom szétesése előtt képviselte azt, amit ma szégyell, a magyar jobboldal egyedül és töretlenül korábban is az emberiség legjobb álmát képviselte és ma is azt képviseli. A történelem egy újabb szakaszában azonban, amelynek kezdete talán már a horizonton van, a magyar jobboldalnak igen jó az esélye arra, hogy nem csak később, visszatekintve derül majd ki igaza. Erre a történelmi fordulópontra bizalommal, munkával és erővel kell felkészülnie. Azt pedig tudnia kell, hogy mit tegyen ellenségeivel. A visszafizetés ideje közeleg. E kemény visszafizetést azonban nem a bosszú motiválja, hanem a dolgok természetes rendjének helyreállítását követelő erkölcsi parancs.