Ankara Washington stratégiai partnere

A világ az elmúlt péntekre várta Ankara döntését, hogy a török kormány beleegyezik-e török területek és katonai létesítmények átengedésébe az Egyesült Államok és szövetségesei – vagy brit szövetségese – számára az Irak elleni háborúhoz. Péntek elmúlt – döntés nem született. Lapunk a múlt hét közepén beszélgetett Törökország budapesti ügyvivőjével, Gülhan Ulutekin asszonynyal a várható háborúról, valamint az Európa és Ázsia földrészét összekapcsoló, majdnem 70 milliós Törökország szerepéről.

Mi volt az oka, hogy Bush elnök talán háromszor annyi időt is eltöltött Recep Tayyip Erdogan pártvezetővel, mint jó néhány más ország miniszterelnökével vagy elnökével?
– Tekintettel az Irakkal kapcsolatos kritikus helyzetre és Törökország európai uniós tagságának kérdésére, látható, hogy az Egyesült Államok milyen fontosságot tulajdonít országunknak, szövetségesének, a nyugati világ tagjának és az Irak elleni hadművelet potenciális partnerének. Ezt mutatja az a tény is, hogy Erdogan urat, aki a választásokon a legtöbb szavazatot kapott párt elnöke, protokollárisan miniszterelnökként fogadták a Fehér Házban.
– Miért volt olyan fontos az amerikai elnöknek és a brit miniszterelnöknek nyomást gyakorolnia a koppenhágai csúcs előtt annak érdekében, hogy Törökország számára kitűzzék a csatlakozási tárgyalások megkezdésének konkrét dátumát? Irak miatt?
– Nem, ennek hosszabb távú okai vannak, mint hogy csak megszerezzék Törökország támogatását az Irak elleni hadjárathoz. Törökország már fél évszázada a NATO tagja és fontos szerepet játszott Európa megvédésében. Törökország persze nemcsak katonai, hanem politikai és gazdasági téren is együttműködik a Nyugattal. Törökország mindig is az Egyesült Államok megbízható, stratégiai partnere volt és – ha szabad így kifejezni magam – az Egyesült Államok által az európaiakra gyakorolt „nyomást” ennek keretében kell figyelembe venni.
– Csalódott azért, ami az EU koppenhágai csúcstalálkozóján történt?
– Természetesen az ott történtek nem feleltek meg várakozásainknak, hiszen Törökországnak nem tűztek ki konkrét dátumot a tárgyalások megindítására. Annyit azonban le kell szögezni, hogy elértük azt a pontot, amelyről csak előre vezet az út Törökország csatlakozásához.
– Kormányának igen hamar döntenie kell, hogy átengedi-e az ország területét, illetve katonai létesítményeit egy Irak elleni hadjárathoz. Milyen döntésre vár?
– Bár tudnám. Kétségtelen, hogy szorít az idő, de konkrétumokat nem tudok mondani.
– Mintha Törökország tényleg Szkülla és Karübdisz között ügyeskedne: ha területét átengedi az amerikaiaknak az Irak elleni támadásra, egyes muzulmán országokat idegeníthet el, ha pedig nem enged Washingtonnak…
– Aggaszt bennünket, ami Irakban és különösen Észak-Irakban történik. Szeretnénk egy olyan Irakot szomszédunknak tudni, ahol demokrácia van, amelynek területi integritása biztosított, és amely figyelembe veszi a területén lévő török etnikumok érdekeit. Ha a katonai hadművelet hozzájárul Irak demokratizálásához, akkor azt Ankara támogatná.
– Teljes tisztelettel nézetei iránt, amelyek nyilván a török kormány hivatalos nézetei, ezen az alapon nem kellene netán Szaúd-Arábiát is megtámadni, hogy ott is teremtsünk demokráciát?
– Az Egyesült Államok azt szeretné, ha Irak olyan ország lenne, amelyik nem veszélyeztetné szomszédai békéjét és a világbékét.
– Ön tényleg azt hiszi, hogy Irak bármilyen mértékben fenyegetné Törökországot?
– Ezt nem mondanám, de ha Iraknak – mint azt az Egyesült Államok vagy az Egyesült Nemzetek Szervezete jelezte – van tömegpusztító fegyvere, akkor az jelenthet potenciális veszélyt Törökországra nézve.
– A világon egy sor olyan ország van, amelyeknek tömegpusztító fegyverei vannak: India, Pakisztán, Izrael, Észak-Korea. Önöket miért csak és kifejezetten Irak fenyegetné?
– Törökország ma is szenved az Öböl-háború következményeitől. Irak a szomszédunk és az ellene életbe léptetett embargó miatt évente ötmilliárd dollár a veszteségünk. Természetesen nem szeretnénk háborút. Az lenne az ideális megoldás, ha Szaddám Huszein eleget tenne az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak.
– Mit tennének, ha Washington és London a Biztonsági Tanács feje fölött határozná el, hogy hadba lép? Akkor is támogatnák a hadműveleteket?
– Kormányomnak az az álláspontja, hogy egy ilyen hadműveletnek a Biztonsági Tanács határozatain kell alapulniuk és nem szabad megsérteniük Irak területi épségét. Törökország csak e feltételek megvalósulása esetén támogathat egy ilyen hadműveletet. Nagyon kényes kérdésekről beszélgetünk és nyilván ezért is tart el egy ideig a döntés meghozatala Ankarában.
– Valóban: a jelek szerint egyre kényesebb kérdésekről beszélünk. Mi az oka, hogy olyan jóban vannak Izraellel?
– Törökország egyedülálló földrajzi fekvése számos lehetőséget kínál külpolitikájában. Jó kapcsolataink vannak Oroszországgal, a kaukázusi köztársaságokkal, bizonyos mértékben Iránnal és a közel-keleti szomszédainkkal is. Törökországnak Izraellel fenntartott jó kapcsolatait ebben a perspektívában kell szemlélni.
– Kapcsolatuk Izraellel stratégiai?
– Viszonyunkra főként a katonai kapcsolatok nyomják rá bélyegüket. De a délkelet-anatóliai projektet is említhetem, amelynek célja a terület éghajlatának megváltoztatása duzzasztók és öntözési rendszerek építésével. Törökország azonkívül közvetítő szerepet is játszik Izrael és a palesztinok között. Hebronban török békefenntartók is vannak – mindkét fél akaratával. Törökország egyébként az egyetlen regionális hatalom, amely részt vesz egy ilyen akcióban.
– Idéznék önnek egy amerikai külpolitikai szakértőt, aki december közepén ezt írta: „A törökök Izrael barátai, mert így az amerikai zsidó lobbit a görög és örmény lobbi ellen használhatják, ugyanis e két lobbi nem akarja, hogy az Egyesült Államok katonai felszerelést szállítson Ankarának. Ha ez túl bonyolultnak hat, Isten hozta Bizáncban.” Osztja ezt a felfogást?
– Lehet, hogy az egyik oka ez, amiért jó kapcsolatokat építettünk ki Izraellel, de nem hinném, hogy ez az egyetlen. Törökországnak már az ottomán időkben is jó kapcsolata volt a zsidókkal. Amikor a zsidókat az inkvizíció üldözte Spanyolországban, az Ottomán Birodalom 1492-ben nyitott karokkal fogadta őket.
– Lehet, hogy néhány arab országnak nincs a legrózsásabb emléke az Ottomán Birodalomról?
– Nos, ha arra gondolunk, hogy a közel-keleti problémák az I. világháború után kezdődtek, vagy magával az I. világháborúval, akkor ez választ jelent a kérdésére. És az is, hogy amikor ezek a problémák elkezdődtek, akkor a törökök már nem voltak az arab országokban.
– Gondolja, hogy az alkotmányt hamarosan módosítják annak érdekében, hogy Erdogan úr korábbi elítélése ellenére, vagyis amiért pro-mozlim lázításért elítélték, mégis lehet majd miniszterelnök?
– Igen, már most is vannak mozgások a törvénykezésben. Elvégre az ő pártja kapta a legtöbb parlamenti helyet, hogy kormányt alakítson. Ezt az alkotmányi akadályt véleményem szerint rövid időn belül kiiktatják.
– Az Európai Unió emberjogi „alkotmánya” 10. cikkelye szerint „mindenkinek joga van hitének megfelelő vallása kimutatására”. Önök ugyanakkor tiltják, hogy nők csadort, vagyis fejkendőt viseljenek a hivatalokban. Mit tennének ez ügyben, ha felvennék önöket az unióba?
– Annak oka, hogy Törökországban a hivatalokban és a parlamentben megtiltották a fejkendő használatát, az, hogy nem akarták az ideológiai jelképek demonstratív használatát.
– De ha csatlakoznak az unióhoz, akkor – tetszik, nem tetszik – az unió alapvető jogszabályait be kell tartani.
– Csakhogy az embereknek bizonyos szabályok szerint kell öltözködniük. Egy politikus nő nem mehet a parlamentbe például bikiniben. Bizonyos helyzetekben nem öltözhetünk farmerbe, vagy nem jelenhetünk meg mindenféle bohócruhákban. Nagyon is szükség van bizonyos öltözködési szabályokra. A fejkendő nélküliség is ilyen szabály.
– Ha jól tudom, a török nép mintegy 70 százaléka tartja a böjtöt Ramadán idején, és péntekenként eljár a mecsetbe imádkozni. Nem gondolja, hogy ők nem tapsolnák véresre a tenyerüket akkor, ha kormányuk túlzott Amerika- és Izrael-barát politikát folytat a tervezett iraki hadműveletek idején? Főként arra gondolva, hogy Erdogan úr pártja iszlámista, és, ahogyan a nyugati lapok nevezték, mérsékelten nacionalista?
– Nem ez lenne az első eset, hogy az amerikaiak használnának török katonai támaszpontokat. Az amerikai–brit koalíció török katonai támaszpontokat – beleértve az incerliki légitámaszpontot – használ például arra, hogy ellenőrizze a repülési tilalom alatt álló légtereket Irak fölött. De Törökország a tavaly szeptember 11-i terrortámadások után is felajánlotta légterét és repülőgép-támaszpontjainak használatát amerikai szövetségesének a terrorizmus elleni harcban. Most is tájékoztatni fogjuk a török közvéleményt, hogy mit teszünk, és miért tesszük azt, amit teszünk.