Fegyverbe!?

War as usual – alakíthatnánk át az ismert amerikai mondást (business as usual), mert a háborús koalíció vezetői szerint minden a terveknek megfelelően halad. Igaz – mint egy amerikai katonai szakértő a CNN-en elmagyarázta –, most már a B terv van érvényben. Az A terv az volt, hogy a koalíciós csapatok megérkezése után a rezsim összeomlik, és az iraki nép kitörő lelkesedéssel fogadja a felszabadítókat. E terv azonban minden bizonnyal a hazai (amerikai) közvélemény számára készült, a realitás viszont mindig is a B terv volt, és ha az utcai harcok elhúzódnak, nyilván számíthatunk egy C tervre is. Mindenesetre Tony Blair a Camp Davidben tartott, háborús minicsúcson kijelentette: a háború a győzelemig fog folytatódni, amiben nem is kételkedhetünk.
A jelentősebb kérdés, ami Európa nyugati felén a politikusokat foglalkoztatja, hogy mi lesz a háború után. Ez összefügg az éppen most készülő európai alkotmánnyal is, amely közös külpolitikát képzel el a 25 tagra bővülő Európai Unió számára. Egy friss felmérés szerint az EU intézményeiben dolgozó tisztviselők többsége szerint a közös külpolitika kijavíthatatlan károkat szenvedett. A francia diplomácia azonban nem arról híres, hogy ne tudna megoldásokat találni. Valéry Giscard d’Estaing máris előállt egy tervvel, amely szerint a közös külpolitikáról a többségi döntést (a jelenlegi egyhangú helyett) csak mintegy 5-10 év múlva vezetnék be, ennyi idő meg csak elég lehet az uniós országok érdekeinek összecsiszolódására.
Bár itt, Brüsszelben nehezményezik a közép-európai országok, a leendő új uniós tagok háborúval kapcsolatos magatartását, nyilvánvaló, hogy a fő tényező e tekintetben Nagy-Britannia. Blair túlságosan elkötelezte magát az amerikai kapcsolatok mellett, és bár a múlt heti csúcson igyekezett visszatáncolni, támogatva az unió vezetőinek felhívását, hogy az iraki demokráciát az ENSZ égisze alatt állítsák helyre, London helye egy európai védelmi együttműködésben legalábbis kérdésessé vált.
Mert ma már itt nem is kétséges, hogy az Európai Unió védelmi politikájával valamit tenni kell. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament szerdai ülésén mondott bevezető beszédében egyértelműen az unió védelmi képességének erősítése mellett foglalt állást: „Világos választás előtt állunk: ki akarunk-e maradni a világ ügyeinek intézéséből, vagy szövetségeseinkkel egyenlő alapon részt akarunk-e venni az új világrend kialakításában?”
Egy nyugalmazott francia generális és európai parlamenti képviselő, Philippe Morillon már fel is vázolta a leendő védelmi együttműködés kereteit, amikor az Európai Parlamentnek nemrég benyújtott tanulmányában kifejtette, hogy az EU keretein belül lehetővé kell tenni egy „Európai Biztonsági és Védelmi Unió” létrehozását, azokból az országokból, akik ebben részt kívánnak venni. Akik semlegesek akarnak maradni, vagy félnek az amerikaiak nemtetszésétől, később is csatlakozhatnak. Morillon hozzátette, hogy az Európai Biztonsági és Védelmi Unió (ESDU – European Security and Defence Union) nem gyengítené a NATO-t, ám az ilyen kijelentéseknek már kevés hitele van. A NATO-t a szovjetek nyugati terjeszkedésének megakadályozására hozták létre, és e hivatását be is töltötte. A Szovjetunió felbomlásával és társadalmi átalakulásával a keleti fenyegetés megszűnt, a NATO tehát eredeti céljára feleslegessé vált. Azok az új célok pedig, amelyre az Egyesült Államok a NATO-t használni kívánja, nem esnek egybe sem az európai érdekekkel, sem az értékrenddel. E tekintetben gyors fejleményeknek lehetünk szemtanúi, mert belga kezdeményezésre április 29-én Franciaország, Németország, Belgium és Luxemburg minicsúcsot tart egy közös védelmi politika kialakítása ügyében.