Fogolydilemma

Már Oszama bin Laden videoüzeneteinek levetítése idején sejthető volt, hogy baj lesz az Al-Dzsazírával. Az azonban, hogy az arab CNN pozíciói olyan váratlan mértékben erősödnek majd nyugati vetélytársaival szemben, mint ahogy az elmúlt néhány napban történt, még a legnagyobb szerkesztőségeket is felkészületlenül érte, csakúgy, mint az amerikai és a brit kormányzatot.

Az amerikai ABC News televízió számára rosszul kezdődött a háború. Miközben versenytársainak jelentősen emelkedett a nézettsége az Irak elleni támadás megindulásával, a televíziós hálózat hírcsatornája katasztrofális eredményeket könyvelhetett el szerda éjszaka. A többi nagy hírtelevízió adását megszakítva számolt be az Irak elleni invázió megkezdődéséről, az ABC Newson viszont elsötétültek a képernyők a kritikus pillanatokban, a hálózat helyi tudósítója pedig csak félórás késéssel került adásba. Az ABC hálózatának helyi műsorszolgáltatói kénytelenek voltak reklámokat sugározni azokban a percekben, amikor a CNN, az MSNBC, a Fox News és a CBS News már a háború képeit közvetítette a nézőknek. A televízió vezetése később nyilvánosan kért bocsánatot, ám a nézettségi adatokat már nehéz lesz korrigálni: a zavar miatt a nézők a versenytársak hírműsoraihoz pártoltak át. A kudarc oka az a később tévesnek bizonyult információ volt, miszerint a támadás szerdán már biztosan nem indul meg, aminek következtében a televízió szerkesztői még a hálózat helyi tudósítóját is hazaküldték aludni.
Az ABC News malőrje súlyos csapást jelent tehát a cégnek abban a háborúban, amelyet nem az iraki harcmezőkön, hanem a nézők nappalijában vívnak egymással a különböző tévétársaságok. És amely háborúban néhány nappal az iraki harcok kirobbanása után az ABC Newsnál némileg veszedelmesebb ellenféllel kerültek szembe azok a műsorszolgáltatók, akik az amerikai televízióval ellentétben nem késték le a háború elejét. A katari székhelyű Al-Dzsazíra – amely hírtelevíziót manapság már az arab világ CNN-jeként szokás emlegetni – nyers és semmit sem palástoló tudósításának képeivel nagy dilemma elé állította az amerikai és brit szerkesztőket: vajon mit mutathatnak be a bombázások áldozatairól készült sokkoló felvételekből, és még inkább kérdés, hogy mennyit láthatnak az amerikaiak és szövetségeseik foglyul ejtett honfitársaik szenvedéséből, megaláztatásából, mennyire lehetnek „plasztikusak” az elesett amerikai és brit katonákról vagy sebesültekről leadott felvételek?
Az arab hírtelevízió katari székhellyel, állami pénzből működik, ám szerkesztői azt hangoztatják, hogy a katari kormányzat – amely egyébként szövetségese az Egyesült Államoknak az Irak elleni háborúban – nem szól bele munkájukba. Az 1996-ban beindított televízió dohai központja ráadásul nem messze található Tommy Franks tábornok hadműveleti parancsnokságától.
A médiafronton zajló első nagy összecsapásra mégsem egy katari sajtótájékoztatón került sor, hanem a múlt szombaton az amerikai newsroomokban. Az Al-Dzsazíra ugyanis aznap este már egy az egyben sugározta azokat a felvételeket, amelyeket az iraki állami televízió készített egy utánpótlást szállító amerikai konvoj megtámadása során elfogott amerikai katonákról, illetve halott társaikról. A világszerte sok millió néző által látott felvételek levetítése után az amerikai és brit szerkesztőknek dönteniük kellett: a hírversenyt vagy honfitársaik érzékenységét tekintik előbbre valónak.
Az ABC News elnöke, David Pestin hozta meg aznap este talán a legradikálisabb döntést, amikor úgy határozott: sem az amerikai hadifoglyokról, sem halott bajtársaikról készült képek nem kerülhetnek adásba. A CBS News ezzel szemben vállalta a felvételek bemutatását, jóllehet a foglyok arcát kitakarta, megszívlelve a Pentagon kérését, hogy amíg nem közlik a fogságba került katonák nevét, addig a képernyőn se legyen felismerhető a katonák arca. Erre elsősorban azért van szükség, hogy az elesett vagy fogságba vetett katonák hozzátartozói ne a televízióból szerezzenek tudomást a szerencsétlenségről. A három legnagyobb amerikai hírtelevízió, a Fox News Channel, a CNN és az MSNBC az első néhány órában nem használta sem a foglyokról, sem a mellettük fekvő halottakról készített felvételeket. Néhány órával később a Fox News és a CNN az Al-Dzsazíra felvételeiből kimerevített képet tett közzé a halottakról, ügyelve arra, hogy ne lehessen azonosítani az elesetteket.
Az Al-Dzsazíra eljárását a Pentagonban és amerikai médiakörökben is élesen bírálták. Dzsihad Ballout, az arab tévétársaság szóvivője azonban a brit Guardian újságírójának nyilatkozva figyelmeztetett: „Nem mi alkottuk meg ezeket a képeket, a képek ettől függetlenül is léteznek. Ez is hozzátartozik a háborúhoz. Kötelességünk, hogy a háborút minden oldaláról bemutassuk.” Ted Gibson amerikai veterán haditudósító, aki a foglyul ejtett katonák hadosztályához tartozó egységnél végzi munkáját, meglepően hasonló álláspontot fogalmazott meg a New York Timesban: „Az embereket a legszemléletesebb módon kell emlékeztetnünk, hogy a háború szörnyű dolog. Bush elnök is megfogalmazta számtalanszor, hogy a háborúnak mindenképpen csak az utolsó lehetőségnek szabad lennie. Az a helyzet, hogy fiatal amerikaiak halnak meg. Fiatal irakiak halnak meg. És úgy gondolom, hogy ettől elfordítani az arcunkat hiba.”
Ennek ellenére a fenti esetben az amerikai szerkesztők, úgy tűnik, megfogadták a Pentagon tanácsait. (Jóllehet a Pentagon kérése ellenére a foglyok azonosítása után a CNN közölt rövid részleteket az Al-Dzsazírán vég nélkül ismételt felvételekből.) Más esetekben azonban nyílt konfrontációra került sor a hadsereg és a média munkatársai között. Ismeretes, hogy ez az első olyan katonai konfliktus, ahol riporterek nagy számban „épülhettek be” az egyes katonai egységek állományába, ami azt eredményezte, hogy gyakorlatilag csaknem minden jelentősebb hadmozdulatról szinte élőben számolhatnak be nézőiknek, hallgatóiknak, olvasóiknak. Ennek a tudósítási formának első kézzelfogható és elgondolkodtató jele volt a dél-iraki Umm-Kaszrnál lezajlott ütközet, ahol a brit Sky News riportere több órán át élőben közvetített egy még ellenálló, 100–150 fős iraki egység ellen indított szövetséges támadást. (A közvetítés után egyébként kommentárok tucatjai születtek, amelyek szerzői követelték, hogy a háborúból ne csináljon a tévé valóságshow-t.) Az első kézből szerzett információknak és a viszonylagos védettségnek azonban ára van: a hadsereg mondja ki a végső szót abban, hogy milyen információ közölhető. Az utóbbi napokban több újságírót is kitiltottak egységüktől, mondván, olyan információkat hoztak nyilvánosságra, amelyek veszélyeztették a hadműveletek sikerét. Akadnak persze, nem is kevesen, az újságírók között olyanok, akik élvezhették volna valamelyik katonai egység védelmét, de függetlenségük megóvása érdekében inkább a különállást választották. A harctéren megjelentek olyan sajtósok, akiket a szakma „hátizsákos riportereknek” nevezett el. Ezek az újságírók a legújabb technológiát felhasználva képesek megelőzni a nagy kamerákkal és bonyolult technológiával dolgozó stábokat: műholdas telefonon küldik át kisméretű, digitális kamerával rögzített anyagaikat. A mobilitásért azonban súlyos árat kell fizetni: az utóbbi napokban a harctéren több újságíró is életét vesztette. Nagyobb részük ilyen „hátizsákos riporter” volt.
A média minden eddiginél valósághűbb és azonnali híradásai, de különösen az amerikai veszteségekről szóló, túlságosan szemléletes képsorok sokak szerint csak a „hullazsákszindrómát” erősítik a nézőkben, azt a jelenséget, amely már a vietnami háború idején is határozott háborúellenes fellépésre sarkallta az amerikaiakat. Az Al-Dzsazírát például, amely amiatt is verhetetlennek bizonyul, hogy tudósítói az iraki oldalon szabadabban forgathatnak, azzal is vádolják amerikai illetékesek, hogy az iraki áldozatok mérték és cenzúra nélküli bemutatásával az iraki kormányzat eszköze lett.
Az Al-Dzsazíra eljárása mindenesetre nem arat osztatlan sikert Amerikában és Nagy-Britanniában. A televízió internetes honlapját hétfőn hackerek támadták meg, angol nyelvű hírei több nap elteltével sem érhetők el. A televíziós társaság szóvivője még aznap kijelentette: a támadást valószínűsíthetően a szombaton és vasárnap a foglyokról sugárzott képsorok válthatták ki. Az arab tévé híradásait követő amerikai felháborodás megnyilvánulásának tartják azt is, hogy kedden a New York-i tőzsde vezetése kitiltotta az Al-Dzsazíra tudósítóit a parkettről, sőt az elektronikus tőzsde, a NASDAQ épületébe sem tehetik be a lábukat a stáb tagjai meghatározatlan ideig. A magyarázat úgy hangzik, hogy csak azoknak a tévétársaságoknak adnak belépőt, amelyeknek a tudósításai „felelősségteljes” munkáról tesznek tanúbizonyságot. A New York Times másnap szerkesztőségi állásfoglalásában ítélte el a tőzsde illetékeseinek döntését, mondván, lépésük nyilvánvalóan politikai jellegű, a politikai döntéseket pedig illene meghagyni a kormányzat számára.
Annál is inkább helyeselhető ez az álláspont, mivel az amerikai és a brit kormányzat is élesen bírálta az arab tévétársaság tudósításait, felróva az Al-Dzsazírának, hogy népszerűsége érdekében olyan szerkesztőségi politikát fogadott el, amelynek következtében minden körülmények között negatív színben tünteti fel Amerikát. „Felnagyítja az iraki rezsim kisebb sikereit” – dohogott Colin Powell külügyminiszter az amerikai közszolgálati rádiónak adott interjújában.
Az Al-Dzsazíra szerkesztőségi politikájáról – amelynek jegyében az iraki hatóságok által megfélemlített és gyaníthatóan megkínzott katonákról készített propagandafelvételeket vett át az iraki állami televíziótól – és annak etikai vonzatairól lehet és kell is vitatkozni. Egyvalami azonban vitán felül áll: a nézettségi adatok, amelyek például az ABC Newst most olyan érzékenyen érintették. Az arab világ CNN-je ugyanis az elmúlt héten csak Európában négymillió új előfizetőt szerzett, ami az eddigi, világszerte összesen 35 millió néző mellett sem elhanyagolható közönséget jelent. Az Al-Dzsazíra ezzel megduplázta előfizetőinek számát Európában.
Ez is egyfajta értékítélet a tévétársaság munkájáról.