Illyés Gyula anyanyelvi írásai

A száz éve született Illyés Gyulának, a XX. századi magyar szépirodalom meghatározó egyéniségének, a sokoldalú, mélyen érző és nagy hatású írónak nyelvünkkel, nyelvhasználatunkkal kapcsolatos megfigyeléseiről, aggodalmairól és örömeiről, tanácsairól és javaslatairól kívánok szólni.
Induljunk ki abból, hogy az anyanyelv szinte szent volt számára, „vissza is viszi” az anya és a nagyanya nyelvéhez mint mintához. Ezt írja többek között: „Szókincsünk, amellyel fejeket és szíveket nyitunk, úgy közkincsünk, hogy egyben legszemélyesebb vagyontárgyunk is. S amellett legdrágább családi örökségünk, légnemű ereklyénk: anyai, sőt nagyanyai emlékünk. Vigyázzon a körmére, aki ehhez nyúl.”
A nyelvet egyébként – csak helyeselhetően – szélesen értelmezte: nemcsak a nyelvi-stilisztikai eszközöket, hanem a teljes nyelvhasználatot és a nyelvi viselkedést is értette rajta. Sokat adott a fogalmak helyes értelmezésére, és azt követeli, hogy világosság legyen a szavakban, a gondolatokban. Irodalmi eszménye is a világosság, az értelmes rend, a fegyelmezett közlés.
Sok mindent észrevett – pozitív és negatív vonást egyaránt – a korabeli nyelvhasználatban. Már 1977-ben helyteleníti például a mondatvégek felkapását, éneklésszerű kiejtését, ahogy ő mondta: fölpöndörítését. Ezt a nyugati nyelvek mintájára való „megdallamosításnak” tartotta.
Világosan látta nyelvünk „élő”, mondhatnánk „életes”, a továbbfejlődésre nagyon is alkalmas voltát. „A magyar, egyebek közt, azért is élvezetes nyelv – írja –, mert még nem kövesedett meg, még alakítható.” És példákat hoz az akkori életből, amelyeket az ipar területéről vett át és tett általánosabb érvényűvé a nyelvhasználat: rákapcsol, kikapcsolódás, begerjed, falaz, csőbe húz. De reálisan szemlélte a fiatalok nyelvét is. Állati szép és oltári jó című írásában erről így szól: „… az ő ajkukról szívesen hallom, ha a szó találó s a kifejezés fordulatos. Óriási baj volna – szerintem a halál jele –, ha a fiataloknak nem volna meg minden korban a maguk frissebb, fordulatosabb saját nyelvük…”
Közben Rácegresen, Sárszentlőrincen tájszavakat gyűjtött, majd a szakirodalmat minden bizonynyal áttanulmányozva szinte tudományos felosztásban és szemlélettel, részletesen jellemezte e nyelvjárást. Szándékában volt a francia Larousse-hoz hasonló képes szótárt szerkeszteni, sőt magyar nyelvtant írni.
Illyés írásai sajátos stílusban születtek. Röviden: a természetesség, a világosság, a képszerűség és a változatos stílusárnyalat jellemzi őket. Valósággal megelevenedik például az ikes ragozás, és nemcsak megértjük a használatában beállott változást, hanem át is érezzük a következő megjegyzés hatására: „Az ikes ragozás szép köntösét egy időben én is felöltöttem, hol hónaljban vágott, hol a nyaknál szorított, tágítanom kellett rajta, ha mondandómban szabadon akartam mozogni.” Vagy filmszerűen pereg előttünk a „kenyértörés” a hasonló című írásában: „A mi pásztoraink és nyanyáink nem lándzsát törnek, nem pálcát, még csak fejet sem. Villámló szemmel, összezárt foggal, orron át fútt levegővel indulatuk forrpontján is, lám – igazságot tesznek. Ahelyett, hogy egymás fejét törnék be, a kenyeret törik szét, nyilván dühtől remegő kézzel, de mindent legyőző, mindennél hatalmasabb jogérzettel. Mert az, hogy azt a kenyeret valamelyikük – erősebb – azon egészében magához ragadhatná, eszükbe sem jut. Dühük forrpontján is az első az igazság. Az az »emberség«, amely voltaképpen a halandóban az »istenség« része, a hit az erkölcsben.”
A humort képviseli továbbá – sokat sejtetően – két cikknek az alcíme is: a már említett Állati szép és oltári jó című írásnak az alcíme így hangzik: Vagy: Hogyan beszéljünk fiatalul? Aztán egy másik írásnak (Még egyszer csókolom!) az alcíme: Rövid történelem a nyüszítéstől a nevetésig. Mennyi drámaiság van a Nyelvünkről című írás következő részletében, miközben a humor is ott bujkál benne: „Gégém reszket, hangszálaim segélykérően pihegnek, állkapcsom izomlázban szenved. Reggel nyolc óra óta franciául kellett beszélnem. Most este van. Egész álló nap nem jutottam egy kortynyi magyar szóhoz.”
Végezetül: Illyés Gyula minden írása olvastatja magát. Olvassuk hát a Nap Kiadó gondozásában megjelent A törzs szavai – Írások az anyanyelvről című kötetét, olvassuk élvezettel és okulásul.