Iraki kirakós

Ki tudja, hogy Szindbád, a világcsavargó otthona Bászra volt? Kevesen. A négyezer éves Gilgames-eposszal se jöhetek elő, mert azt még a magyartanárok közül is csak páran olvasták. Mit tehetek? Apró mozaikokból megpróbálok összerakni egy tükröt. Mint egy kirakójáték darabkáit teszem egymás mellé az innen-onnan származó (nehezen föllelhető) írásokat. Annyi rosszat hallottunk/hallunk az irakiakról (akik minimum három nép), hogy itt az ideje megismernünk írott kultúrájuk legalább egy kis részét. Hogy miért? Azért, mert van nekik. Akár az afgánoknak, akiknek kis tükörét olvasóim (legyenek hosszú életűek) kezébe adtam volt ama – a mostanit előkészítő – háború idején.

Áldott Tigris
Muhammed Mahdi Al-Jawahiri verse (1962).

Messziről köszöntelek, ó, üdvözölj te is,
Ó, áldott Tigris, zöld kertek ajándékozója.
Magasztalom partjaidat, hol szomjamat olthattam,
Miként a galambok, víz és agyag közt repesve.
Ó, áldott Tigris, gyakran elűztek tőled,
Hogy forrásokból igyak, melyek nem adtak enyhet.

Ó, áldott Tigris, ami lángra lobbantja szíved
Engem is lelkesít és ami téged bánt nekem is fáj.

Ó, vándor, gyengéden játssz;
Cirógasd lantod és énekelj újra,
Hogy lecsillapíts egy háborgó vulkánt,
És hozz békét egy fájdalomtól égő szívnek.

Állandó témájuk a visszavágyódás az iraki íróknak-költőknek, mert Szaddám Huszein rezsimje legtöbbjüket elűzte. Szaddámmal én is szórakoztam volt egy ál-villámpostaváltásban. De ő nem a nép. Egy néppel nem lehet szórakozni. Vagy mégis?

Álom az Al-Mutanabbi utcáról
Szinte látom magam előtt. Péntek van, vagyis ünnepnap. A szomszédos Rashid utca a gyümölcslébárjaival, konyhai berendezéseket áruló boltjaival, a színes magazinjaival, futballcsapatok óriási kalendáriumait árusító standjaival csaknem üres. Akkor honnan ez a mormolás?
Az utca vége egy tömeggel teli utcára nyílik. Zsákokon, asztalokon, boltok előtt fölhalmozva: könyvek. Mindenütt könyv. Ez Bagdad könyves utcája. (Bagdadban, a mondókával szemben, nem csesznek az arabok az ablakban.) A fejek meghajolnak, oldalra dőlnek, az emberek a könyvek címeit futják át. Rengeteg a papírkötésű, angol nyelvű könyv. Kilencvenöt százalékuk 1990 előtti. Kétszázötven dinárt, vagyis huszonöt amcsi centet kérnek Faulknerért éppúgy, mint Sidney Sheldonért. (Szégyen, de legalább lehet kapni a javából is.) A kemény kötésű könyvek persze drágábbak: a Shakespeare-összes, Szaddám: a hadvezér, gondolkodó és ember franciául.
Némelyik árus kiabálva kínálja a portékáját, mintha gyümölcsöt vagy fagylaltot árulna, és attól félne, hogy a nyakán marad és megromlik. Hoppá: egy feminista folyóirat második száma! Na, az nem lennék itt semmi pénzért – ez a népmesékből is kitűnik. Könyvek az olasz, angol, svéd képzőművészetről. A legkevésbé kelendő könyv az Iraki képzőművészet gyökerei.
Az egyik legkeresettebb könyv az utca névadójáé. Még mindig az ország egyik legnépszerűbb költője Abu-Tayyib Ahmad Ibn Hussein Al-Mutanabbi. Pedig Kr. u. 912–965-ig élt. Lapozzunk bele a könyvébe:
A dicsőség és a becsület lett helyreállítva, amikor te meggyógyultál, és fájdalmad ellenségeidre szállt. A fény, amely mintha elhagyta volna a napot, visszatért belé. Eredetüket tekintve az arabok páratlanok, a legelsők a világon, de egy idegen is megismerheti az arabok jó szívét.
Hát, ez az übermensch szemlélet nem túl szimpatikus nekem, de melyik nép nem hiszi ugyanezt magáról?
Alku nincs, mondja egy már fiatalon ősz ember franciául. Átnyújtom a szerény összeget.
Az utca végében, az Al-Shalandar kávézóban is hallani francia szót. Öregek szürcsölik édes teájukat, és eregetik cigarettájuk füstjét. Állítólag még Szaddám is teázott itt valamikor régen. Odébb két kis boltocska, Tolsztojtól Hemingwayig minden kapható.
Ideje visszamenni egy pohár friss répalére a Rashid utcába.
Lehet, hogy porrá lesz az Al-Mutanabbi utca is? A könyvek gyorsan égnek. Szinte látom magam előtt.

Iraki humor
Az irakiaknál is van egy vidék, ahonnét származó egyedek nem éppen éleselméjűségükről híresek. Mint nálunk a rátótiak. Csakhogy ezek az együgyűek nem irakiak. Hogy is lehetnének azok! Homsz (város Nyugat-Szíriában) vidékéről származnak, és homszinak hívják őket.
Egy libanoni férfi katonai ellenőrző ponthoz érkezett, melynek szolgálatát fiatal homszi katonák látták el. A katona rászegezte fegyverét a libanonira, és a papírjait kérte. Utána meg bele akart nézni a csomagtartóba. A libanoni tudta, hogy lebukott, ha felnyitják a csomagtartót. Megkérte a katonát, üljön be a kocsiba, és tegye a lábát a fékre, mert különben a kocsi legurul a dombról. Addig ő ellenőrzi a csomagtartót. Így is történt. A libanoni azt kiabálta, hogy a csomagtartóval minden rendben, a homszi katona meg útjára engedte.
Hogyan nevettetsz meg egy homszit pénteken?
Elmesélsz neki egy viccet szerdán.
Miért nem tudnak a homszik jégkockát csinálni?
Mert mindig elfelejtik a receptet.
Olvastad Shakespeare-t?
Nem. Ki írta?
Mi van, ha egy homszi felesége ikreket szül?
A férje elkezdi keresni a másik embert.
Homszi: Bocsánat, uram, hány óra van?
Ember: Negyed négy.
Homszi (zavartan): Hát ez fura. Egész nap ugyanezt kérdezem, és mindenki mást mond.
(Lesznek ennél jobbak is.)

Dzsuba és a kosár füge

(iraki népmese)
Egyszer Dzsubának a gránátalmafája gyönyörű, nagy gyümölcsöket termett. A legszebb, legpirosabb hármat kiválasztotta, és elvitte az emír palotájába ajándékba. Az emír nagylelkűen megjutalmazta. Néhány hónappal később, midőn a fehérrépája lett szokatlanul finom, teletömte a kosarát a legszebbekkel, és elindult újra a palotába.
Meglátta a szomszédja. Csak nem az emírnek viszed ezeket a fehérrépákat? Szégyelld magad! Egy emírt csak valami finom csemege, valami édes elégíthet ki. Vigyél neki fügét. Dzsuba így is tett.
Ezúttal az emír komor volt és félelmetes. Megparancsolta szolgáinak, hogy dobálják meg Dzsubát a fügéivel. Minden alkalommal, ha eltalálták, Dzsuba felkiáltott:
Allah jutalmazzon meg a tanácsodért, kedves szomszéd! Vagy: Isten áldjon meg sok fiúval, és élj gazdagon, kedves szomszéd! Az emír is kíváncsi lett ezt hallva, és legyőzve haragját, megkérdezte Dzsubát, miért mond ilyeneket.
Fenség, felelte Dzsuba, egy kosárral akartam neked hozni a legnagyobb fehérrépáimból, amekkorákat még sosem láttál, s melyek édesek, mint az alma. De a szomszédom azt mondta, a füge jobb ajándék lesz. Hát nem kell megköszönnöm ennek az embernek, hogy megmentette az életemet? Ha fehérrépával dobálnának tiszteletre méltó szolgáid, minden csontom össze lenne már törve!
Az emír elnevette magát, és hazaküldte Dzsubát egy erszény arannyal.

Tanács
Aki teheti, olvassa el William Rivers Pitt és az ENSZ hajdani fegyverellenőre, Scott Rider könyvét. A címe: Háború Irak ellen: amit Bush csapata nem akar az orrodra kötni. Csupán kilencvenöt oldal, leszállított áron. Tavaly jelent meg. (A könyvet részletesen 2002. december 14-i számunkban ismertettük.) Leírják benne, hogy Szaddámnak tényleg nincsenek vegyi, biológiai és atomfegyverei, mert megsemmisítették azokat. Ha lennének, már használta volna őket. És hogy ez a mostani háború nem lesz gyors diadalmenet, játszadozás a tévékamerák előtt. Lefordították arabra is, de szinte kizárt, hogy az Al-Mutanabbi utcában meglegyen.