Tizenkét pont

(Az idén márciusban – a magyar politikai folklór részeként – boldog-boldogtalan tizenkét pontot fogalmazott. A magam részéről ezzel az írással szeretném bebiztosítani a Guinness-rekord-döntést.)

A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! – fejezte be Petőfi a friss költeményt, majd lekászálódott a Pilvax asztaláról. „Hol van Jókai? Látta valaki?” – hallatszott mindenfelől, s a márciusi ifjak tanácstalanul néztek egymásra. A lelkesítő szózat után dramaturgiailag itt most a programadásnak kellett volna következnie, de a reszortfelelős nem volt sehol. Lisznyai Kálmán szerint Jókai már korán reggel is javában a forradalmi ifjúság követeléseit fogalmazta; früstök előtt már vagy negyven pontnál tartott. Ennyit nem lehet kommunikálni – vélte Vasvári Pál –; mire a végére ér, a nép elfelejti az elejét. Már a Nemzeti dalban is sokallta azt a rengeteg fölösleges ismétlést – de ott legalább lehetett azzal érvelni, hogy így jobban megragad az üzenet a célcsoportban. Mindenesetre rögvest javasolta Jókainak: redukálják a nemzet kívánságait tízre vagy tizenkettőre.
A holtidő egyre nyúlt, tartani lehetett tőle: ha nem történik valami, előbb-utóbb elszivárognak néhányan a kávéházból, ráadásul az eső is eleredt, s ilyen időben csak a legeltökéltebbek, a különlegesen motiváltak hajlandók forradalmat csinálni. Szerencsére az utolsó utáni percben betoppant a csapzott Jókai, s elnézést kért a csúszásért. „Megpróbáltuk a tanulmányt a szakértői bázisommal együtt a lehető legkorszerűbbre hangolni” – indokolta a késedelmet. „Garantálom, hogy most legalább százötvenöt évig nem kell hozzányúlni a normaszöveghez!” – ragyogott az arca, majd a feszült csendben tagoltan olvasni kezdett.
„Milyen iniciatívákat fogalmaz meg az európai népek testvéri közösségének szerves és elidegeníthetetlen részét alkotó magyar nemzet a vele egyazon állami keretek között élő nemzetiségekkel, etnikumokkal és más, közelebbről meg nem határozott részidentitásokkal együtt? Realizálódjék a külső, agresszív fenyegetéseket eredményesen elriasztó, állandó készenléten alapuló egyensúlyi állapot, az egyéni és kollektív szabadságjogokat kibontakoztató össztársadalmi klíma, továbbá a szociális párbeszéd minden résztvevőjére kiterjedő általános érvényű konszenzus!”
Néhány lassúbb felfogású márciusi ifjú itt fészkelődni kezdett, mert elveszítette a fonalat, az izgága Irinyi pedig hanyatt dőlt a székével. Arra azonban senki sem számíthatott, ami ezután következett.
„1. Kívánatosnak tartjuk a parlamenti arányoknak megfelelő jelenlét biztosítását a közszolgálati médiumokban, paritásos kuruc–labanc kuratóriumok felállítását, valamint a nyilvánosságipar piaci jellegű szabályozását, különös tekintettel a korábbi időszakban organikusan kifejlődött sajtóviszonyok minél maradéktalanabb konzerválására és a publikációk rendőrhatósági felügyeletének (jutalmazásának és megrovásának) monopol jellegű garantálására.
12. Minél több felelős minisztériumot Budán és Pesten, továbbá lehetőség szerint tárca nélküli miniszteri állások tömkelegét, hogy a klientúra minden körülmények között ki legyen elégítve.
13. Hetenkénti országgyűlést Pesten, amely kéthetente ül össze.
14. Törvény előtti egyenlőséget polgári, kormánypárti és vallási tekintetben, de ez utóbbi adatvédelmi okokból ne derülhessen ki.
15. Nemzeti őrsereg leépítése, fizetett fekete sereg felállítása, szárazföldi és vízi útvonalak biztosítása az átvonuló szövetséges hadak számára.
16. Közös teherviselés oly módon, hogy a közteherviselésbe beépített, lobbialapú adókedvezmények kiváltságait elfogulatlan kormányzati kompenzációs rendszer ellensúlyozza.
17. Úrbéri viszonyok megszüntetése – itt senki ne élhessen a béréből úri módon.
18. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján – az egyenlőségi igazolásokhoz űrlapot a kormányzatnál lehet igényelni.
19. Független nemzeti bank – a kormány és a munkaadók alá rendelve.
10. A katonaság esküdjék meg az amerikai alkotmányra; magyar katonáinkat csak békefenntartó és humanitárius céllal vigyék külföldre; a külföldiek – függetlenül a hadiszerencse forgandóságától – mindig csak Taszáron állomásozhassanak.
11. A politikai státusfoglyok minden hét végére szabadon bocsáttassanak, de részesítse őket a bíróság szigorú megrovásban, s ígérjék meg, hogy nem hazaárulóznak, köztéren nem hordoznak maguk barkácsolta, felségsértő transzparenseket, és semmi esetre sem képeznek a zavartalan konflisforgalmat veszélyeztető hídakadályt.
12. Unió Európával, Erdély uniója a Regáttal és Havaselvével.”
Jókai Mór elégedetten nézett körbe, de azt kellett tapasztalnia, hogy némi zavar tükröződik az arcokon. „Kicsit előreszaladtam volna?” – ráncolta a homlokát a leendő nagy mesemondó. A tizenkét pontból parázs vita keletkezett – különös tekintettel arra, hogy Landerer és Heckenast ennyi szöveget biztosan nem tud majd egyetlen plakátoldalra kiszedni, s legalább egy négyoldalas brosúrára kell árajánlatot kérni tőlük, aminek a fedezete pedig eléggé bizonytalan, mert a Márciusi Ifjak Egyesülete az idén is csak igen szerény támogatást kapott az ifjúsági civil szervezetek költségvetési alapjából. Azonkívül nem egyeztek az álláspontok több követelés részleteit illetően sem – akadt például, aki azt javasolta, hogy a történelmi léptékű kiegyensúlyozottság érdekében nem volna haszon nélkül való a magyar katonáknak egyúttal az orosz cárra is felesküdni. Egyedül Petőfi morgolódott, hogy előző nap még nem egészen erről volt szó; de letorkolták: figyeljen inkább arra, hogy ne tagadó definíciókat használjon a költeményeiben – ne azt mondja meg, mik nem leszünk, hanem hogy mik leszünk. Végül abban maradtak, hogy a tizenkét pontot ebben a formájában munkadokumentumnak tekintik, s széles körű társadalmi vitára bocsátják. Ezzel a forradalmi ifjúsági bizottság összejövetelét elnapolták, s döntést hoztak arról, hogy legközelebb két szekcióban, március 21-én, illetve április 4-én ülnek össze.
A jegyzőkönyvet Táncsics Mihály is megkapta a másnapi futárpostával, s a szöveget egyre lankadóbb lelkesedéssel silabizálta. Azon még csak túltette magát, hogy a kávéházi ifjak liberálisabbak a liberálisoknál, s szociábilisabbak a szociálistáknál, ezért az Európát bejáró kommunista kísértet bízvást visszaköltözhet a gyermekijesztgető rémmesékbe – azt azonban nehezebben viselte, hogy ha a dolgok így folynak tovább, őneki nem sok babér terem ebben a demokratizálódó, kies hazában. Félő, hogy nemcsak sajtódíjat nem fognak elnevezni róla – de itt fog elrohadni elfeledve Budán, a helytartótanács börtönében…