A függetlenség kovácsa

A két észak-iraki kurd vezető, Maszud Barzani és Dzsalal Talabani közül ez utóbbi nem csak az életkora jogán mondhatja magát tapasztaltabb politikusnak. A Kurdisztáni Hazafias Unió (KHU) hetvenesztendős elnöke hajdanán, mai riválisának édesapjával, Musztafa Barzanival együtt kezdte pályáját a Kurdisztáni Demokratikus Pártban (KDP), majd 1975-ben önállósította magát, és saját mozgalmat alapított.
A szakítás sokáig véglegesnek látszott, de az iraki fejlemények egymáshoz közelítették a tegnapi ellenfeleket – tavaly ősszel Barzani és Talabani nyugati közvetítéssel történelmi békét kötött, és berendezkedett a kurd autonómia területén.
Vetélytársához hasonlóan Talabani is a kurd nemzet függetlenségének szentelte életét, már tizenhárom évesen titkos politikai szervezkedésbe kezdett Észak-Irakban. Kalandos élete során pártaktivistaként, újságíróként, hivatásos katonaként is dolgozott, a 80-as években pedig a Szaddám Huszein elleni kurd ellenállási mozgalom kulcsfigurája lett. Talabanit rendszerint a politikai baloldalon szokták elhelyezni, a KHU sok tekintetben vitatja Barzani és a KDP radikálisabb nézeteit. Némi meglepetést keltett, amikor a veterán kurd politikus tavaly év végén kijelentette, hogy számára nem jelentene különösebb gondot, ha a törökök bevonulnának Észak-Irakba – az efféle kijelentések meglehetősen furcsán hatottak a kurd nemzet számára sorsdöntő hetekben-hónapokban.
Aztán kiderült, hogy Talabani csak taktikázott, nagyon is fontos számára a török csapatok holléte. Az amerikaiaknak szükségük volt a KHU fegyvereseire, közreműködésükkel könnyebben vették be a két észak-iraki nagyvárost, Moszult és Kirkukot. A megegyezés értelmében a kurdoknak mindkét településen át kellett engedniük az amerikaiaknak a főhatóságot, jelenleg úgy tűnik, ha kelletlenül is, a KDP betartja az egyezséget. Figyelmeztető jel azonban, hogy Talabani „kurd Jeruzsálemnek” nevezte Kirkukot, márpedig a szent helyeket nem szokás feladni, legfeljebb más időben, más módon kell benyújtani a számlát. Az emigrációban és a szakadatlan politikai harcban megedződött Talabani kétségkívül meg is teszi, de hogy milyen módon, az egyelőre nem világos.
Egy biztos, a sokszereplős kurd függetlenségi mozgalom esélyei egyelőre nem túl kecsegtetők, valószínű, hogy Talabani nem éri meg a független, harmincmilliós kurd állam megszületését. Az viszont már ma sem kétséges, hogy amennyiben a gondviselés és a nagyhatalmak jóvoltából valaha is megszületik Kurdisztán, Dzsalal Talabani nevét minden iskolás gyermek ismeri majd.