A liberális iskolamodell

Mindinkább nyilvánvaló az, hogy az oktatási kormányzat az Amerikából már ismert, liberális zsákutcába akarja terelni a magyar iskolákat. Az iskola liberális zsákutcájának legjellemzőbb vonása az, hogy egyre tájékozatlanabb egyéneket és tömegeket termel futószalagon. Persze a kitűzött cél – ügyesen kitalált lózungok hirdetésével – ennek az ellenkezője. A liberális, szabadságos és választásos iskolák alapeszméje ugyanis velejéig hamis: azt tételezik és hiszik(?), hogy az ember/gyermek eleve jó, s csak szabadon kell engedni, akkor kibontakozik, vagyis másokkal harmonizálva megvalósítja önmagát. A valóságban azonban a gyermek vezetésre és korlátozásra (rendre) is szorul, és ha értékelvűen elrendezett tartalmakat nem közlünk a személyiséggel, akkor üresen, illetve indulati-ösztöni zsigervezérléses, ön- és közveszélyes lény marad.
A diákok butítása a túlterhelés hangoztatásával kezdődik. S ennek van némi alapja, csakhogy nem úgy és nem azért, ahogyan és amiért a „szabadelvű” amerikanizálók gondolják. A túlterhelés egyik legfőbb oka éppen az, hogy a szülők már nem bíznak meg az iskola tudásközvetítő minőségében, és – ha van módjuk – számtalan többletórára, foglalkozásra járatják csemetéiket. A másik ok pedig azokban a tankönyvekben rejlik, amelyeknek tudományossága (és nyelvezete) ugyan kifogástalan, csak éppen gyermeki fogyasztásra nem alkalmasak. A régi magyar pedagógia még jól ismerte a mértékeket, s tudta, hogy a tömegoktatásban csak a szükséges alapok és összefüggések módszeres elsajátíttatására van lehetőség. Az iskola nem a redukált tudomány háza, s főleg nem a tudósok tolvajnyelvének előszobája.
E területeken volna tehát teendő, de nem az, hogy drasztikusan redukáljuk az ismeretanyagot – akár humán (történelem), akár természettudományos téren –, s valamiféle hasznossági katyvasszal helyettesítsünk nevelési szempontból is létfontosságú művelődési tartalmakat. Hiszen nyugodtan kijelenthető: amit valaki az elemi műveltség tartalmaiból 18 éves koráig nem ismer és nem tanul meg, az – nagyon kevés kivételtől eltekintve – végig hiányozni fog az életéből.
Persze, ha azt akarjuk, hogy a népet a tudományos liberalizmus ostoba politikai korrektsége által diktált médiavilág vezesse, akkor helyes úton járunk. Minek is ilyen esetben a kritikára is alkalmas széles körű általános műveltség? Teljesen elég egy éppen aktuálisan használható, vagyis hasznos technokrata tudás, hiszen ott vannak az okos kommunikációs szakemberek, akik úgyis megmondják, hogy mi a teendő (lásd Lenin elvtársat). Iskolarendszerre tehát nincs szükség, iskolára is csak addig, amíg valamiféle libertinus öntevékenység-formát (mondjuk többórás közös tv-nézés) nem sikerül általánossá tenni.
Hogy iskolára nincs szükség, azt több jelzésszerű lépés tervezete is mutatja. Az osztályozás megszüntetésén túl igazi csemegeként: csak a szülő beleegyezésével lehet harmadik osztályig buktatni. Ez ám a részvételi demokrácia és az objektív, nem frusztráló pedagógiai módszer! Hogy eközben mivel lehet a gyerekek egy részét munkára szoktatni? Nos, majd jönnek a szabadelvű nevelők, akik vonzó programokat indítanak: tolerancia minden mennyiségben, idegenségszeretési kurzus, progresszív identitásválasztási gyakorlatok, antiszemitizmus-felismerési és fasizmusüldözési tréningek, hagyományrombolási játékok stb. Lesz tartalom ott bőséggel, holmi konzervatív ismereti leterhelésről szó sem lehet. A diáktömeg mindent megtanul így, amire a magukat örök vezetési szerepre gondolóknak szüksége van. Ez a jövendő nép még önmagát is leváltja, ha netán saját érdekei jutnának eszébe, hiszen nem tűrhetné az „antiszemitizmust”.
E zsigeri tömegdemokrácia esetleges elégedetlenjeire is gondol a libertinus pedagógia. Ha mindez kevés, ott a drog (primitívebbeknek az alkohol), amely személyiségi jog, s egy szinten túl üzleti titok. Tanárok nem árulkodhatnak szülőknek gyermekeik eme eredeti szabadságjogáról, bár jogilag 18 éves korig ők a felelősek. A jogkövető konzervatív szülőket át kell nevelni. Meg kell értetni velük, hogy csemetéik egy örök, változhatatlan társadalmi rend jegyében választhatják az öngyilkosan örömös szabad önmegvalósítást. Így ugyanis sok munkahely keletkezik libertinus gyógyítóknak, akik hősiesen vállalják a reménytelenséget. Óriási tudományos és művészeti aranybánya is keletkezik ebből a szabadságból anélkül, hogy tartani kellene bármilyen változástól. A libertinus demokrácia ugyanis tökéletes, mindenki örökre a helyére került.
Ezért is felesleges egy ilyen világban történelmet oktatni. A múlt ismerete ugyanis csak zavarja a jövő tisztánlátását, és hamis eszméket is őriztet. Az egyébként nagyszerű pluralizmusnak vannak határai, vagyis a helyes pluralizmus csak egyféle lehet, egyetlen logikát, rendet és célt követhet. Azt, amit a tudományos liberalizmus tanít és állít. Minden más emberellenes, mivel nem ért egyet a „liberalizmussal”. A történelem oktatása persze még azért is felesleges, mert a történelemnek vége, a liberális demokrácia rendje az e világi örökkévalósággal egyenlő. Ez az új világ pedig nem a múlton épül, hanem a fikciókon (a manipuláción, a médián, a kreatív könyvelésen, a reklámon, az interaktív média idétlenkedésén, a drogszabadságon stb.).
Ezért kell a történelem helyett modern témákat feldolgozni, ezért feleslegesek a természettudományos alapok a tömegnek. A látszatok termelésének befogadóit kell kiképezni az iskolákban, félresöpörve minden ósdi, zavaró, provinciális, konkrét művelődési tartalmat, de a pontos természettudományi logikát is. A felesleges tudás csak szenvedést okoz, elégedetlenséget szül. Elégedetlenkedni és gyűlölködni azonban csak azokkal a tényekkel és személyekkel kapcsolatban kell, amelyek és akik a szükségszerűség ellenére sem akarnak a múlttal/a történelemmel együtt elmúlni. Ha az iskola nem válik modern médiává, annak is el kell múlnia, mert tudni csak azt kell, ami hasznos (a legerősebb világtényezőknek), félre a valóban vitatkozó és nem csak álvitákat eredményező gondolkodási irányzatokkal.
Azért kell mindent relativizálni, értékmentesíteni/világnézetileg semlegesíteni, mert akkor az emberi személyiség is végtelenül rugalmassá válik, mozgósítható az egyszerű ingerekkel és verbálisan gyönyörű lózungokkal. Legyen ezért is minden iskola egyedi műhely, külön módszertani barakk, mivel nem ennek a rendszernek a feladata a társadalom vezetésére felkészíteni. Arra máshol készítik fel az arra hivatottakat. A liberális iskola viszont állandó kísérleti telep arra, hogy a tömegből hogyan ne lehessen semmi soha. Aki ennek útjában áll, az a „liberális demokrácia” (= emberiség) ellensége, és természetesen antiszemita. Éljen a tolerancia!