Alacsony szintű kockázat

Nem lesz változás a biztosítási díjakban az iraki háború miatt, hiszen erre csak a viszontbiztosítók emelése esetén kerülne sor. Ennek pedig – egyelőre – minimális a realitása. A nemzetközi társaságok kockázata viszonylag alacsony, hiszen fegyveres konfliktus esetére csak a szállítási szektorban kötnek biztosítást, s a légi forgalomban és a tengeri szállítmányozásban a biztosítási szerződéseket csupán egy-, vagy kéthetes határidővel kötik meg.

2003. 04. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vélhetően nem hoz árváltozást a hazai biztosítási piacon az iraki háború, hiszen arra a viszontbiztosítók emelése esetén kerülne sor, ilyen szándékról pedig nincs információnk – nyilatkozta lapunknak Sipos József, az Allianz Hungária Biztosító Rt. kommunikációs igazgatója. Vályogos Győző, az OTP-Garancia Biztosító Rt. marketingigazgatója kifejtette: árváltozással ők sem számolnak. Sipos József hozzátette: társaságuk élet- és utasbiztosítása a háborús- és terrorcselekmények során keletkező káreseményt nem zárja ki, ugyanakkor a feltételekben konkrétan felsorolt országokat igen. Kizárás csak arra vonatkozik, ha a biztosított személy maga is tevőleges résztvevője az eseményeknek, például katona. Vályogos Győző ismertette, hogy amennyiben háborús területen valakit baleset ér, például lábát töri, akkor utazási biztosítása alapján megtérítik a kárát, ám felhívta arra a figyelmet, hogy háborús eseményekből fakadó kár esetén nem fizetnek kártérítést. Sipos József kiemelte, hogy a lakossági vagyoni biztosítások esetében a háborús vagy terrorcselekményeket a biztosító kizárja, de mivel hazánk nem tartozik veszélyeztetett övezetbe, így értelmezésük szerint mégiscsak fizetnek. Emlékeztetett a néhány évvel ezelőtti Galamb utcai robbantásra, amely a nemzetközi megítélés szerint terrorcselekménynek minősülne, cégük pedig mind a lakás-, mind a casco biztosítások alapján fizetett a károsultaknak. A vállalatok esetében pedig van néhány olyan tevékenység – például a légi forgalom –, amelynél külön, sőt kötelezően kell biztosítást kötni háborús és terrrorcselekményekre.
A nagy nemzetközi biztosítótársaságok sem tekintik az üzletág szempontjából jelentős kockázati tényezőnek az iraki háborút. Talán azért, mert a társaságok egy része fegyveres konfliktus esetére csak a szállítási szektorban köt biztosítást, s emiatt a kockázatok jól felmérhetők. Kockázatukat tovább mérsékli, hogy a légi forgalomban és a tengeri szállítmányozásban a biztosítási szerződéseket csupán egy- vagy kéthetes határidővel kötik meg. Továbbá az is a rizikó csökkenésére hat, hogy a harcok megindulását követően a Perzsa-öböl térségében azonnali repülési tilalom lépett hatályba. Nemzetközi szakértők az esetleges terrorcselekmények biztosítási kockázatát sem tartják jelentősnek, mert a 2001. szeptember 11-i, Amerikát ért támadás után a terrorcselekményekre köthető biztosítási összegeket ötvenmillió euróban maximálták. Más szakértők viszont kevésbé optimisták, hiszen miközben a közel-keleti szerződésekből a terroristakárokat kizárják, addig a legveszélyeztetettebb országban, az Egyesült Államokban törvény kötelezi a biztosítókat a szerződés megkötésére. Németországban ez a határ 25 millió euró; az ezt meghaladó összegre a biztosítók által létrehozott Extremus AG-nél köthető szerződés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.