Nyílt bírálat fogadta az elképzelést mind az RMDSZ-szel együttműködő, kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői, mind ellenzéki honatyák részéről. Előkerült az összes sztereotípia, az etnikai szeparatizmus vádjától az „állam egységét veszélyeztető autonomista törekvések” elítéléséig. A helyzetet bonyolította, hogy sokan a jelenlegi megyerendszer megbontására irányuló kísérletként fogták fel a kezdeményezést, de azok a román politikusok is bírálták az ötletet, akik amúgy belátják, hogy a négy évvel ezelőtt európai uniós sürgetésre létrehozott nyolc romániai fejlesztési régió működésképtelen.
A terv kivitelezésére rövid távon maguk a romániai magyar politikusok sem látnak esélyt; a szentgyörgyi megbeszélést követő napon a Szövetségi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi ülésén Markó Béla elnök mellett mások is hangoztatták, hogy többéves folyamatról van szó, s az elképzelés megvalósításához szükség van a román kormány beleegyezésére is. Noha Szentgyörgyön az együttműködési megállapodás szellemében megjelent és felszólalt Leonard Cazan fejlesztésügyi miniszter is, informálisan már ott értésre adta, hogy a Nastase-kabinet nem támogatja a kezdeményezést. Hétfőn késő este aztán a két alakulat vezetői szokásos megbeszélésükön ismét tárgyaltak az ügyről, ezután pedig a felek első nyilatkozataikban próbálták minimalizálni a nézetkülönbségeket, az azonban világos, hogy a román politikai elit számára elfogadhatatlan bármilyen törekvés, amely etnikai vonzatokkal is bír.

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes