Göncz nem mehet Athénba?

Téves információn alapult az a bejelentés, hogy nyolcan vehetnek részt a magyar küldöttségből az európai uniós csatlakozási szerződés április 16-i aláírásán Athénban – fejtette ki lapunk kérdésére Kovács László külügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Elmondta: az Európai Parlament tegnapi határozata után saját kezünkben van a döntés arról, hogy belépünk-e az unióba. Az április 12-i népszavazás ügydöntő, az eredménye pedig sorsdöntő – jelentette ki.

Czirják Imre
2003. 04. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb akadály hárult el Magyarország európai uniós csatlakozása elől az Európai Parlament tegnapi döntésével – mondta el Kovács László külügyminiszter tegnap a kormányszóvivői tájékoztatón. A döntés a saját kezünkben van – utalt az április 12-i népszavazásra. A szombati referendum ügydöntő, az eredménye pedig sorsdöntő – jelentette ki.
A külügyminiszter beszámolt arról, hogy az utóbbi hónapokban nemcsak az uniós ismeretek szintje, hanem azok aránya is nőtt, akik biztosan elmennek majd szavazni, valamint akik szerint a csatlakozás inkább előnyökkel, mint hátrányokkal jár. Kovács szerint ez annak is az eredménye, hogy háttérbe szorult a pártok közötti belpolitikai csata. Már azok a politikusok is kételyek nélkül álltak a belépés mellé, akik korábban csupán azt hangoztatták, hogy több érv szól a csatlakozás mellett, mint ellene. A külügyminiszter elmondta: folytatják az emberek felkészítését az unióra. A kormány feladatának nevezte a közigazgatás felkészítését, valamint annak bemutatását, hogy a csatlakozásból származó előnyöket hogyan lehet igénybe venni. Lapunk kérdésére Kovács László elmondta: egyelőre két plusz három fő fogadását igazolták vissza az athéni szervezők a csatlakozási szerződés április 13-ra tervezett aláírásán. Valamint azt, hogy ha a hivatalban lévő köztársasági elnök is elutazik a ceremóniára, akkor neki is biztosítanak egy helyet. Kifejtette: az ötfős delegációban a két aláíró, Medgyessy Péter miniszterelnök és ő, valamint a három volt kormányfő (Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor) állna. Kikerült tehát belőle Juhász Endre EU-főtárgyaló, a tárca nélküli miniszteri poszt várományosa, valamint Göncz Árpád volt államfő. Hangsúlyozta: Medgyessy Péter és ő naponta egyeztet, hogy Göncz Árpád is kapjon lehetőséget az aláírási ceremónián való részvételre. Arra a kérdésünkre, hogy egy héttel ezelőtt miért mondták nyolcfősnek az aláíráson részt vevők létszámát, elmondta: az információt Brüsszelből kapták.
Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a kormány és az Európai Kommunikációs Közalapítvány munkájáról szólva megállapította: több mint 1800 eseményt támogattak, az EU-információs vonal február 19. óta 74 ezer regisztrált telefonhívást fogadott, és 3,8 millió háztartás kapott levelet a közalapítványtól, amelynek kapcsán egyébként 520 ezer válaszkártyát küldtek vissza. Az államtitkár arra a kérdésre válaszolva, hogyan osztották meg a rendelkezésre álló forrásokat a csatlakozást támogató és ellenző szervezetek között, illetve mekkora állami támogatást kaptak az ellenzők, kifejtette: a kérdés ilyen típusú megközelítése nem merült fel. Megemlítette, tudomása szerint jobboldali szervezetek is részesültek a támogatásból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.