Az elutasító határozat szenvtelen hangú, udvarias, ám annál gyötrőbb olvasmány annak, aki életét tette fel egy munkára. Viczián János kilencszázkilencvenezer forintra pályázott az Országos Kiemelésű Társadalomtudományi Kutatások Közalapítványhoz (OKTK), hogy folytathassa Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái című lexikonának kéziratban, cédulákon megmaradt jegyzeteinek kiegészítését, sajtó alá rendezését. Nem referencia nélküli a munkája, hiszen 1990 és 2002 között tizenhárom kötet „Gulyást” készített el, jelentetett meg. Akik valamennyire is járatosak a lexikográfiában, tudják, hogy Viczián Jánoson kívül nincs jelenleg más, aki képes lenne befejezni ezt a munkát, amely rendkívüli szorgalmat, pontosságot és nem utolsósorban nagyfokú anyag- és forrásismeretet követel. Ugyanakkor igen sok kutató van, akinek ez az adattár nélkülözhetetlen alapmű lenne. Főként azért, mert a lexikonkészítés hazai gyakorlatában a sietség sok szerkesztőt ösztönöz arra, hogy kimásolja korábbi adattárakból a címszavakat, és közben nem ellenőrzi a helyességüket. Viczián ezzel szemben minden adatot viszszakeres, pontosít, sőt jelzi azt is, ha nem talált megbízható forrást.
Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái című lexikona a világon éppoly egyedülálló alkotás, mint elődje és mintaképe, Szinnyei József hasonló címet viselő műve. Csak kevesebben ismerik. A Szinnyei-lexikon reprintje nagy siker volt a nyolcvanas évek elején, a Gulyást azonban elsősorban a kutatók hiányolták. Igaz, ez a lexikonfolyam torzóban maradt, „mindössze” hat kötet jelent meg 1939 és 1944 között (milyen furcsa ez a „mindöszsze” ma, a nagy vállalkozásnak számító két- és háromkötetesek korában!), azok is csupán száznyolcvan példányban. Utolsó publikált példányainak többsége az Akadémia épületét ért bombatámadásban pusztult el. Pedig Gulyás egész életét annak szentelte, hogy folytassa Szinnyei munkáját, és teljessé tegye a magyar írók (ez esetben magyar írónak tekintve mindenkit, akinek írásos munkája megjelent) életét és minden megjelent alkotását rögzítő lexikont. Gulyás azonban rossz korban élt. A diktatúra gyanúsnak találta a múlt kutatóját, s megakadályozta, hogy folytathassa az adatgyűjtést. A könyvtárak zárolása, a rendszernek nem tetsző könyvek elpusztítása miatt a szorgalmas lexikonkészítő már csak cédulákra jegyzetelte a nehezen megszerzett adatokat.
A kézirathalmot Gulyás Pál az Akadémiai Könyvtárra hagyta abban a reményben, hogy a tudós testületnek gondja lesz a megjelentetésére. Viczián János itt talált rá huszonnyolc év múltán a cédulákra, amelyeket tudósgenerációk forgattak mint műfajában egyetlen hiteles, pontos forrásmunkát. A gyakori használat és a rossz minőségű papír miatt a Gulyás-lexikon kézirattorzója ekkorra már pusztulásnak indult. Viczián János saját költségén, pályázaton nyert pénzéből fénymásoltatta a cédulákat, amelyek az azóta megjelent, általa szerkesztett és sajtó alá rendezett kötetek törzsanyagát képezik. A lexikonfolyam most a tizenkilencedik köteténél, az ö betű végénél tart.
A Magyar írók élete és munkái című lexikon megjelentetése mégsem lett nemzeti ügy, pedig minden szakember rendkívül fontosnak ítélte és ítéli ma is az értékmentő és értékteremtő munkát. Érkeztek is a pályázati támogatások, csakhogy mire átvergődtek a hivatalos úton, s eljutottak Viczián Jánosig, szép csendben a felükre olvadtak. Hiába, ha valaki nem jogi személy, nincs vállalkozása, csupán nyugdíja, nehezen verekszi át magát a hazai pályázati rendszer bürokratizmusán. A tavalyi, OKTK-nál nyert nyolcszázezer forintos támogatás az Akadémiai Könyvtáron keresztül érkezett, s mire Viczián Jánoshoz került, csak a fele maradt. Ám meg kell említeni, hogy Hámori József még minisztersége idején ötszázezer forintos támogatást adott a lexikon munkálataihoz, tavaly pedig a Nemzeti Kulturális Alapprogram részesítette havi hatvanezer forintos alkotói ösztöndíjban a lexikográfust. Tehát ha bőkezűek nem is voltak vele a tudomány pénzosztói, legalább nem feledkeztek meg Gulyás Pálról és Viczián Jánosról. Ezek után szomorú hír, hogy tavaly év végén az OKTK illetékes kuratóriuma egyetlen fillért sem szavazott meg a lexikonra.
Túlságosan egyszerű lenne figyelmetlenséggel, nemtörődömséggel, esetleg szakmai illetéktelenséggel vádolni e testület kuratóriumát, amely jeles tudósokat foglalkoztat külső szakértőként, s az ő véleményük alapján hoz döntést a támogatások elosztásáról. A Kopp Mária vezette kuratórium ezúttal fő szakértőként Kiss Jenő nyelvészt kérte fel, s a rendelkezésünkre bocsátott lista szerint az irodalomtörténészek közül Balázs Mihály, Bartók István, Jankovics József, Kulcsár Péter, S. Varga Pál és Szörényi László vállalkozott a pályázatok véleményezésére. Minden pályázatot ketten olvasnak és ítélnek meg, majd javaslatukat figyelembe véve születik meg a rangsor és a döntés.
Utólag sem szokás nyilvánosságra hozni, hogy melyik pályázat kihez kerül, Bartók István azonban, elsősorban a Viczián János és munkássága iránt érzett tiszteletből, elárulta, hogy egyike volt azoknak, akik a Gulyás-lexikon további sorsáról dönthettek. Elmondta: kiemelve és kiemelten támogatásra érdemesnek tartva Viczián János pályázatát, felhívta a kuratórium figyelmét arra is, milyen mértéktartással élt a pályázó a kérelmezésben, hiszen az igényelt összeg nem haladta meg a milliót. Az irodalomtörténész nemcsak e vállalkozásnak régi tisztelője, de pályafutását, mint megtudtuk, lexikográfusként kezdte, s friss diplomával éppen akkor került az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőségébe 1979-ben, amikor onnan Viczián Jánost politikai ürüggyel eltávolították. (Viczián bűne az volt, hogy egy kortárs magyar irodalmi lexikon készítéséhez a nyugati magyar írókat is megkereste kérdőíveivel, emiatt azzal vádolták, hogy be akarta csempészni a kiadó falai közé a fasizmust.)
Bartók István rostáján tehát a Gulyás-lexikon biztosan nem hullhatott át, s ha nem is tudhatjuk, ki volt a pályázat másik bírálója, mind az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, Szörényi László, mind pedig a debreceni egyetemen tanító S. Varga Pál irodalomtörténész a legmesszebbmenőkig támogatásra méltónak ítélte a munkát. Szörényi László, aki külföldi elfoglaltsága miatt ezúttal nem vett részt a pályázatok értékelésében, elmondta, hogy a lexikon elkészítését nemzeti érdeknek tartja, ugyanakkor arról értesült, hogy ebben a pályázati ciklusban igen kevés pénz jutott az ilyen típusú filológiai munkákra. Ezt erősítette meg S. Varga Pál is, aki sajnálattal állapította meg, hogy bár a kritikai kiadások elsőbbséget élveznek, az idén azokra sem jutott elég pénz.
A kuratórium fő szakértője, Kiss Jenő a döntési mechanizmust magyarázza: összesítik a pályázatok két-két bírálója által adott pontszámokat, majd e pontszámok mértékében kezdik osztani a pénzt egészen addig, amíg el nem fogy. Az idei tudományos munkákra sem jutott kevesebb, mint az előző esztendőben, csakhogy a pályázatokban igényelt összeg megközelítette a nyolcszázhúszmillió forintot, a kuratórium viszont csak kilencvenmillió fölött rendelkezett. Kopp Mária, a kuratórium elnöke szerint rendkívül demoralizáló az a helyzet, hogy a pályázóknak csupán tíz százalékát tudják támogatni, noha rendkívül jó pályaművek érkeznek. E nagyszámú pályázatnak az az oka, hogy igen szélesre szabták azt a területet, amely ebből a forrásból remélhet támogatást a kutatásához. Hogyan lehetne kilencvenmilliót igazságosan elosztani, amikor egyaránt támogatni kellene belőle a magyar gazdaság-, társadalom- és biztonságpolitika, a közigazgatás- és településfejlesztés, a kistelepülések életminősége, a környezet- és természetvédelem, az oktatás, család és az ifjúság helyzetének, valamint az állami gondozottak életesélyeinek kutatását, a Kárpát-medence nemzeti és etnikai kisebbségei, a tudomány- és technológiapolitika, a lemaradó rétegek, valamint a kulturális hagyományok, illetve Magyarország jelenkori történelmének kutatóit? Más forrásból ugyanis nem remélhetnek pénzt.
Kopp Mária azt mondja, jó és jobb között kell rendszeresen választaniuk, és a döntés nagyon nehéz. Eleinte azon az állásponton voltak, hogy csupán négy-öt pályázatot támogatnak nagyobb összegekkel, de végül mégiscsak kezdték elaprózni a pénzt. A kuratórium elnöknője szerint végül is sikerült jó döntéseket hozniuk.
A nagyágyú témák között persze a „kis” Gulyás ez évi elbukását mindenki nagyon sajnálja, csakhogy ezzel a sajnálattal Viczián János nem jut messzire. S nem segít az ügynek az sem, hogy évenként kell megharcolnia azért a pár százezer forintért, amely a folytatáshoz szükséges. Szinnyei József és Gulyás Pál munkája a világon egyedülálló vállalkozás. Miért épp ezt becsülnénk, erre lennénk büszkék sok méltatlanul elfeledett, szekrénybe zárt értékünk közül?
origo.hu
Határsértés: nagyfokú rendőri intézkedés zajlott a hétvégén
