Az előadásában arról beszélt, hogy az a tény, miszerint az ország tagja lesz az Európai Uniónak, hatással lesz az egyes állampolgárok személyiségére is, hiszen a lehetőségeink megsokszorozódnak.
– Föltétlenül hatással lesz a csatlakozás mindannyiunkra. A közbeszédben leginkább arról hallunk, hogy milyen gazdasági következményei lesznek a csatlakozásnak, kinek lesz jobb, mire kell odafigyelni. Arról nem nagyon esik szó, hogy milyen hatással lesznek az emberekre a megváltozott körülmények. Ahhoz, hogy erről megfelelőképpen beszélni tudjak, segítségül hívtam egy modellt, amelyet a filozófusok dolgoztak ki, és amelynek segítségével leírható az egyén és a szociális környezetének viszonya. Képzeljünk el egy skálát, amelynek az egyik végén az antiszociális személyiségű emberek helyezhetők el. Ők a súlyosan deviánsok, a bűnözők, esetleg anarchisták, mindazok, akik szemben állnak a társadalommal, és nem hajlandók annak szabályrendszerét elfogadni. A skála másik végpontját azok alkotják, akiknek a személyisége tökéletesen feloldódott egy adott közösség eszmerendszerében, és az énjük határai elmosódtak.
– Léteznek ilyen emberek?
– Ilyennek tartom az öngyilkos merénylőket, a terroristákat, akik saját személyiségüket csak az eszme részeként élik meg, tulajdonképpen hangyák a hatalmas hangyabolyban. Az emberek itt Európában többnyire a két végpont között helyezkednek el. Létezik egy személyiségtípus, amelyik az antiszociális végponthoz közeli részen helyezkedik el, én ezt a típust preszociális személyiségnek neveztem el. Ezzel a fajta emberrel bizony itthon is lehet találkozni. Ő az, akinek nincs kialakult szabály- és normarendszere, de úgy tud tenni, mintha volna. Ezt a képességét valójában a társadalom átejtésére használja. Ha mégis van valami fogalma az erkölcsi rendről, azt maga sem veszi komolyan, ez nem része az énjének. Mindig felfelé igazodik, együtt üvölt a farkasokkal. Ilyen emberek voltak a történelem nagy szélhámosai, vagy nagyon jó példa erre a típusra a Thomas Mann által leírt Felix Krull. A nagy társadalmi változások hatalmas lehetőséget jelentenek ennek a típusnak arra, hogy előbbre jusson.
– A zavarosban halásznak?
– Pontosan. A következő, ennél már fejlettebb, a társadalomba sokkal inkább beilleszkedni képes személyiségtípus az, amit én egocentrikus személyiségnek neveztem el, és ami az autoriter, „apaközpontú” rendszerek – ilyen volt a hazai „létező szocializmus” – tipikus képződménye. A felettes énbe ebben az esetben bizonyos normák már beépültek, de még elég bizonytalan ezeknek a használata. Az ilyen embernek szüksége van vagy egy erős apára, vagy pedig valamiféle referenciacsoportra, amihez az értékrendjét igazítani tudja.
– Ilyen volt annak idején a párt.
– Például. Természetesen nem azt állítom, hogy mindenki ilyen lett a Kádár-éra alatt, de az tény, hogy a hatvanas évek első felétől kezdve erőteljesen arra ösztönözte a társadalmi és politikai környezet a lakosságot, hogy bizonyos fokig egocentrikus gondolkodásúvá váljon. Az így kialakult emberfajta a paternalista, gondoskodó társadalmakban érzi jól magát, ahol nemcsak biztosítják a kevéske, de könnyen megszerezhető kényelmét, hanem azt is megmondják neki, hogy miről mit gondoljon. Ezekben a társadalmakban mindig van egy gondoskodó, jó apafigura – ilyen volt Kádár elvtárs, akihez igazodni lehetett. Az 1989-es rendszerváltozás után – kiszabadulva az atyai gondoskodás alól – ezek az emberek tanácstalanok lettek, majd új referenciacsoportot kerestek maguknak, sok esetben ezt a szélsőséges nacionalizmusban találták meg. Ennek a fajta személyiségnek karaktereleme a megingathatatlan előítéletesség és a rendpártiság. A világot jó és rossz emberekre, fekete és fehér dolgokra osztja. Pszichológiai szakszóval úgy nevezzük, hogy zárt jellem. Jellemző lehet rá, hogy bár fennen hangoztat bizonyos értékeket, például azt, hogy hazudni bűn, ez nem gátolja meg abban, hogy a boltban becsapja a vevőket. Ez az az ember, aki követeli a halálbüntetés visszaállítását, aki vallja, hogy az asszony verve jó, és a szemtelen taknyosokat móresre kell tanítani. Azokat az információkat, amelyek nem egyeznek a nézeteivel, egyszerűen elereszti a füle mellett. Az ilyen típusú emberben van valami infantilis, gyermekded vonás: képtelen elfogadni, hogy másnak az övétől eltérő nézőpontja vagy álláspontja lehet. Az óvodás korosztály ilyen, abban az életszakaszban teljesen normális dolog így gondolkodni. Akkor van a baj, ha valaki megreked ezen a szinten.
– Az unió változtat majd ezeknek ez embereknek a gondolkodásán?
– Azt gondolom, hogy az unió lehetőséget teremt arra, hogy teret nyerjen egy új személyiségtípus, amelyet én proszociálisnak neveztem el. Ennek az embernek az értékrendje stabil, a rendelkezésére álló információkat megfelelő módon rendszerezi, kerüli az előítéletességet és a kizárólagosságot. Az előbbi hazugsággal kapcsolatos példánál maradva, a nyitott jellemű ember a zárt jelleművel szemben nem tesz olyan kijelentést, hogy ő sohasem hazudik, hiszen jól tudja, hogy az ilyesmi a mindennapi életben nem létezik. A cselekedeteit folyamatosan kontroll alatt tartja, nem gondolja magát különbnek senkinél, tisztában van a társadalmi szabályokkal, azokat igyekszik betartani. Ugyanakkor – és ez nagyon fontos – azt is tudja, hogy a szabályokat emberek alkották, tehát ha nem jók, akkor meg lehet, meg kell változtatni őket. József Attilánál jobban senki nem írta le a stabil értékrend szerint élő érett személyiséget: „az én vezérem a bensőmből vezérel.” Hitem szerint az unió lehetőséget ad arra, hogy a megváltozó társadalmi környezet hatására az egocentrikus személyiségű emberek proszociális személyiségűvé válhassanak.
– Ön szerint felnőtt embereket lehet nevelni?
– Meggyőződésem, hogy lehet. A felnőtt ember is képes idomulni az őt körülvevő világhoz. Nem hiszem, hogy az autonómia hiánya, az egocentrikus jellem sajátosan magyar jelenség volna, bár nekünk – sajnos – a tartósan szabad életről, a demokráciáról meglehetősen kevés a történelmi tapasztalatunk. (Már Ferencz József is egyfajta atyáskodással pótolta a szabadság hiányát.) Megnyugtató választ nem sikerült adnom a kérdésemre, éspedig azért nem, mert nem ismerem a többi volt szocialista országot ebből a szempontból. Az ilyen kényes, érzelmi kérdéseket kívülálló nem képes megítélni. Visszatérve a nevelhetőség kérdésére, meggyőződésem – mégiscsak gyerekpszichológus vagyok –, hogy az egészen kis gyermekeket is segítenünk kell abban, hogy ez a bizonyos magukért való felelősségvállalásuk és a stabil értékrendjük kialakulhasson. Persze nagyon fontos arról is szót ejteni, hogy mennyi a családi pótlék, de legalább ennyire lényeges volna beszélgetni a gyerekeinkkel. Megfigyelte, hogy az emberek nem tudnak gyereknyelven beszélni? Zavarban vannak, ha egy kisebbel szót kell váltaniuk, kínjukban elkezdik az iskoláról kérdezni. Pedig igenis ennek a korosztálynak is lehet a saját nyelvén a világ dolgairól beszélni és ösztönözni őket arra, hogy a dolgokról kiforrott véleményük legyen. Tudja, én még ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik irigyelte a nyugati társaitól a kötetlen tanulás és a szabad véleményformálás lehetőségét, a jó értelemben vett gátlástalanságot. Én el sem tudtam képzelni, hogy valaha megélem azt, hogy ne kelljen gátlásosnak lennem külföldön.
– Azt gondolja, hogy a zárt személyiségű embereket érdekelni fogják a megnyíló lehetőségek?
– Eleinte inkább taszítani. Erre az embercsoportra az is jellemző, hogy a saját önbizalomhiányát ellenségességgel leplezi. Aki nem ismer nyelveket, nyilván félelmetesnek látja azokat, akik számára érthetetlenül beszélnek. Én azt tartom nagyszerűnek az unióban, hogy a mi nyelvünk és a mi kultúránk is ugyanolyan értékessé válik, mint az Európai Unió valamennyi nyelve, és ez oldani fogja a már említett gátlásosságunkat, aminek leginkább a pénztelenségünk volt az oka. Tudja, ez a változás lassan fog végbemenni, hiszen nem akut, hanem krónikus folyamatról van szó. Az emberek eleinte észre sem fogják venni, hogy bármi is változott az életükben. Nyilván az euró bevezetése sokkoló lesz, de az is, amikor az ember elé odaáll a fia, és azt mondja, szeretnék egyetemre menni, de nem itthon, hanem Párizsban. Tudja, én nagyon boldog vagyok, hogy ezt megérhetem.
origo.hu
Dráma Taktabájon, megtalálták az eltűnt fiú holttestét
