Ki milyen zászlót lobogtat?

Jeszenszky Gézától, az Antall-kormány külügyminiszterétől, az Orbán-kormány washingtoni nagykövetétől származó nyílt levelet tett közzé tegnapelőtt az Országos Sajtószolgálat. A szöveget azonban a szerző másfél óra múltán visszavonatta, mert azt nem a nyilvánosságnak szánta. Jeszenszky ugyanakkor egyedül a Népszabadság című napilapnak tette lehetővé, hogy levelét tegnap megjelentesse. A levélnek két változata van. Az egyik, a sokaknak a világhálón terjesztett és az OS-nek elküldött, majd később visszavont levél, a másik annak módosított változata, amely a Népszabadságban jelent meg.
Jeszenszky Washington melletti és a magyar jobboldal javával szembeni hitvallását kifejező levelének leghátborzongatóbb kérdése ez: „Hogyan fordulhatott a magyar középosztály, a »jobboldal« jelentős része Amerika ellen, kétségbe vonva, hogy jó ügyért harcolnak és halnak meg amerikai és brit katonák?” De a levél megírásának oka nem ennek a kérdésnek az elemzése. Ami jószerével 13 év óta várat magára. Jeszenszky tapintható dühét – és így a levél megírását – sokkal inkább az váltotta ki, amit így fogalmaz meg: „Hogyan lengethette Pethő Sándor egykori lapja, a náci őrülettel szemben akkor az angol–amerikai demokrácia bátor támogatója, az iraki diktatúra zászlaját?” Az első változatban ugyanez a mondat így hangzik: „Hogyan süllyedhetett Pethő Sándor egykori lapja, a náci őrülettel szemben az angol–amerikai demokrácia bátor támogatója, a manipulálás és egyoldalú tájékoztatás olyan mélypontjára, hogy az iraki diktatúra zászlaját lengette az interneten, és öt perc elég lett arra, hogy az ember letegye az újságot?”
Jeszenszky Géza a 26,5 százalékban az MSZP által létrehozott alapítvány tulajdonában lévő Népszabadságnak (forrás: Népszabadság online) exkluzívként átengedett levelével egy csapásra sztárrá vált a politikai térfél túlsó oldalán. Sőt, szinte megjósolható, hogy tartós sztárstátusra váltott vele jegyet. Ami hosszú éveken át hiányzott neki. De mielőtt emlékezetünket felfrissítenénk, néhány szó az iraki zászlóról. Jeszenszky Géza, mint az internetes szimbolikába kora révén is csupán később bekapcsolódott volt állami hivatalnok, olyan jelentéseket tulajdonít jelképeknek, amelyek – mint az említett esetben – nem léteznek. Vajon a volt nagykövethez láthatóan közel került oldalon álló, internetes lapokon is feltüntetett iraki zászló – említsük kutyafuttából most csupán az index.hu és a figyelonet.hu portálját – is ugyanilyen haragot vált ki belőle? Vagy az Egyesült Államokat a Népszabadságban megjelent levelében főként mint Irak népének önzetlen felszabadítóját ünneplő Jeszenszky elriad a CIA honlapjától is, amelyen ugyanúgy ott látható az iraki lobogó? Vagy a Time magazin címoldalán látható, teljes oldalt betöltő Szaddám Huszein-portré Jeszenszky Géza szemében azt jelenti, hogy a lap a véres kezű diktátor politikáját támogatja? Csak a Magyar Nemzet Online kiadásának iraki zászlajával van baj? Annak ellenére, hogy e lap egyetlen mondata sem támogatta az iraki zsarnokot? Sőt, visszafogottabban bírálta az amerikai hadjáratot számos, fősodratú francia, német vagy brit laptársánál – legyen az bal- vagy jobboldali.
Vajon mi motiválhatta Jeszenszky Gézát opportunus felháborodásának mostani, nyilvánosságnak szánt kitörésében, amely a jól koreografált terjesztés-visszavonás exkluzív tálalásban öltött testet?
Annyi biztos, hogy az 1990 óta töretlen atlantista vonaláról ismert MDNP-s politikusnak nem igazán volt szerencséje korábbi megszólalásaival és leveleivel sem. Noha mai és egykori párttársai, valamint egykori minisztertársai a jelek szerint mind jobban kedvelik az MSZP médiaakoljának melegét (az MSZP kampánylapja, a Népszava tegnapelőtti száma egyik mellékletének olyan jeles szerzői mellett, mint Petschnig Mária Zita, Gerő András, Kéri László, Csepeli György és E. Fehér Pál, Szabó Iván, Bod Péter Ákos, Raskó György és Csapody Miklós nevét olvashatjuk), a volt külügyminiszter és volt nagykövet ott saját magáról olyanokat olvashatott, amelyek garantáltan elrettentő hatásúak lennének azokra, akik ha a jelképeket nem is, de a szót értik. Éppen a lapunk elleni példátlan és alaptalan támadását exkluzívan közlő Népszabadság írta róla 1999 novemberében Fábry Pálhoz írt levele alkalmából, amelyben Jeszenszky a magyar Pulitzer-díjazottakat bírálta Washingtonból, az ottani nagykövetség merített levélpapírján, hogy „Jeszenszky Gézát kétségtelenül autentikus forrásnak tekinthetjük, jelen működése is nagyszerűen illusztrálja messze földön híres önlejáratási képességét, amelyet latba vetve valószínűleg ezerszer többet segített Horn Gyulának, mint az összes nyomorult bértollnak együttvéve”. A Népszava a Fábry-levél okán közölt fél tucat cikkének egyike így elmélkedik: „A magyarázat az az elementáris gyűlölet, amely átsugárzik még ezen a levélen is.” A másik emígy sérti vérig: „Nem hiszem, hogy Jeszenszky Géza esetében igaz lenne a régi mondás: okosabb maradt volna, ha hallgat… ennek az úrnak eddig sem lett volna szabad olyan érzékeny és felelős posztot betöltenie, mint amilyen a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövetéé.” A tegnap nyilván már a Jeszenszkyhez való közeledés bizsergető gondolatát dédelgető Magyar Hírlap ezt tartotta fontosnak megjegyezni róla akkoriban: „Jeszenszky egyoldali, lábon kihordott és időben nem kezelt összeesküvés elméletben szenved, amire az orvostudomány jelenlegi állása szerint, úgy tűnik, nincs orvosság. Jeszenszky egyben sértett ember – ez ellen pedig nem is lesz orvosság.” A Magyar Narancs – amelyet az a Soros György támogat, akinek tevékenységét Jeszenszky Géza sohasem felejtette el pozitívan értékelni – ezzel a publicisztikával méltatta a nagykövetet: „Persze már az sem mellékes, hogy milyen baromságok, tévképzetek és romlott előítéletek zsonganak a Magyar Köztársaság legfontosabb külképviselete vezetőjének fejében… e normák betartása meghaladja szellemi képességeit és erkölcsi színvonalát.”
A Fábry-levél ügyében a 168 Óra című hetilapban egy volt egyetemi kollégája írt Jeszenszkyről, nem felejtve el megemlékezni a nagykövet Kádár-rendszerbeli magatartásáról: „…te is alámerültél, ügyelve rá, hogy ahová bevackolsz, az mégse a puha diktatúra valamely ridegebb zuga, hanem lakályos hely legyen. Márpedig az egyetemen téged nem nyomtak el, nem mellőztek, ha csak azt nem tekintjük undok elvtársi vegzálásnak, hogy pártállami segédlettel hosszabb időre »száműzettél« a napsütötte Kaliforniába.”
Ami a bátorságot illeti, az emberi természet a korral nemigen javul. Jeszenszky Géza a jelek szerint nemcsak 1990 előtt, majd utána, de most is tudja, mit kell mondania ahhoz, hogy helyét lakályossá tegye a nap alatt. Míg ő azért ostorozza a magyar középosztály nagy részét, amiért az – hasonlóan a világ népeinek nagy részéhez – nemigen hisz Amerika önzetlenségében Irak kapcsán sem, az Amerika-ellenességgel nemigen vádolható 168 Óra csütörtöki számában Aczél Endre, Jeszenszky népszabadságbeli szerzőtársa az iraki helyzetről írt elemzése végén azt írta: „Egy ismert amerikai honatya mondta izraeli vendégének fél évvel a háború előtt: Ne aggódj, semmi bajotok nem lesz Szaddámmal. A helyébe majd egy Nyugat-barát diktátort ültetünk, aki nektek éppolyan jó lesz, mint nekünk.” Aczél ugyan nem említi, de a honatya Tom Lantos vendége Saron miniszterelnök volt. Az Amerikát féltő Jeszenszky a jelek szerint rossz társaságban landolt.
Amikor nem is olyan régen az ENSZ gyermekvédő szervezete, az UNICEF azért panaszkodott, hogy az Egyesült Államok által Irak ellen fenntartott embargó félmillió iraki gyermek halálát okozta és ezt Madeleine Albright, az akkori amerikai külügyminiszter asszony „elfogadható árnak” nevezte, a főként erkölcsileg érzékeny Jeszenszky Géza éppen úgy hallgatott, mint mindeddig arról, hogy miért fordult Amerikával szembe a Reagan elnököt szerető, a kommunizmustól való megszabadulásában 1990 előtt Amerikában bízó magyar középosztály nagy része. Az említett Aczél Endre a Népszabadságban Mi illik egy úriembernek címmel írt vezércikke végén így jellemezte Jeszenszkyt: „J. G. Washingtonban trónol, és van mit megszolgálnia. Időnként számlát nyújtanak be neki. És ő teljesít.” Kész csoda, hogy Jeszenszky Géza nem a Népszabadságot, hanem a Magyar Nemzetet tette le.