Könyvesház

Amikor a donna választ
Farkas Wellmann Éva versei
Mrena Julianna
Kevés fiatal kortárs költőnk van manapság, akinek verseire felfigyelnek a szerkesztők, és még ennél is kevesebb, akinek a nevét megjegyzik az olvasók is. Kétszeresen igaz mindez, ha nő szerzőről van szó, akit még manapság sem szokás igazán komolyan venni. Ezzel szemben a Méhes György-début-díjas, Kolozsvárott élő Farkas Wellmann Éva kötetének címe éppen azt állítja zengzetesen: Itten ma donna választ.
A költőnő versei csattanós feleletet adnak azoknak, akik úgy gondolják, hogy csakis a férfiaké a Parnasszus. A könyv fülszövegében Orbán János Dénes így fogalmaz: „Don Quijote – több hímköltő lírai alanya – pazar rímeit és persze valami mást is kínál szerenádjában Dulcineának. Azám, de ebben a könyvben Dulcineáé a szó, s a tűzrőlpattant imádott és körüllihegett nem szende pajzsot tart maga elé, hanem a legmívesebb vívófegyverekkel vág vissza a balga lovagnak…”
A húszas éveinek elején járó Farkas Wellmann Éva ama költők közé tartozik, akik határozottan úgy gondolják, nem bűnös dolog, ha egy vers rímel (még egy-egy szonettet is odasikerít, hadd pukkadjon, akit zavar a klasszikus forma), és akik szerint az sem baj, ha a poéta nem veszi magát mindig olyan nagyon komolyan. Innen eredhet a kötet komoly-nevetős játékossága. Ebben a játékosságban persze jóval több az irónia és az önirónia, mint a valódi tréfa. Az Itten ma donna választ első kötete szerzőjének, de már most érezhető a verseken az egyéniség és az érettség, viszont görcsösségnek, útkeresésnek semmi jelére nem bukkan az olvasó. Így aztán hagyhatjuk, hogy magával ragadjon a játékos kedv, és azokra a kis történetekre is könnyű rátalálni, amelyeket a versek rejtenek. Bár ezek tematikailag nem tartoznak össze feltétlenül, mégis intenzív kapcsolat él közöttük: epizódokat vázolnak fel, amelyek bármely fiatal nő életéből lehetnének részletek – a szerelem, a szerelem elmúlása a téma. Ám az Itten ma donna választ költőjének hangján szól: csipkelődik, becéz, gúnyol, mereng, szerelmet vall, dacoskodik, nevet és sír, ahogy épp kedve tartja. Az olvasó lelki szemei előtt pedig megjelenik a nő: a donna, a díva, Makrancos Kata, a decens bölcsésznő és Bovaryné.
(Farkas Wellmann Éva: Itten ma donna választ. Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, 2002. Ármegjelölés nélkül)

A Királykőtől a Sárkányok kertjéig
Tündérország kincsei
Kálmán Gyöngyi

A hajszolt, sebzett lelkű modern ember képzeletében léteznek vidékek, ahová vágyik, törekszik, ismeretlenül is vonzódik. Ha jó sorsa úgy hozza, egy napon rálelhet a hőn óhajtott mesevilágra, amelyben az álom rajzolta táj tapintható közelséggé válik. Erdély egyike a földi paradicsomoknak, ez látható a kassai születésű Mészáros László fotóművész új albumának minden lapján. A hazai és nemzetközi pályázatokon többszörös díjnyertes, kiváló fotográfus Magyarország természeti kincsei című könyvének megjelenése után Erdélybe vette útját, hogy lajstromba vegye az érintetlen tájakat, a hihetetlenül gazdag fauna és flóra ritkaságait, amelyek már a híres elődök, jeles természetjárók csodálatát is kivívták. Jókai Mórét, Herman Ottóét, Tulogdy Jánosét. A két éven át tartó, nehézségektől sem mentes fotós vándorlás eredményeként megszülethetett egy pompás album, amely színes felvételeivel, az erdélyi irodalom nagyjaitól vett idézetekkel, a szerző tényszerűen megfogalmazott kísérőszövegével igéző kalandozásra csábít Tündérországba. Lírai vallomás a kötet, valamennyiünk nevében.
Dacolva a mulandósággal, az ember környezetpusztító szándékával, századok és ezredek óta kínálják nem talmi kincseiket rétek, völgyek, zúgók és havasok. Melyik a szebb, tűnődhetünk a Királykőt, a májusi és téli Hargitát, a Szent Anna-tót, a Békás-szorosban a Pokol kapuját, a zetelaki völgyet, a Havasgáldi-szorost, a Tordai-hasadékot, a székelyjói vízesést vagy a Sárkányok kertjét megcsodálva. A poétikus felvételekről hívogatón tekint ránk a havasi harangvirág, a Kitaibel-szegfű, a kárpáti zergevirág, a boldogasszony papucsa, a havasi lile, az európai mormota, a Teleki-virág, a mátyásmadár, a tőzegrozmaring, a bikapók, a szép virágú henye boroszlán. Mintha mind-mind azt suttognák felénk (Reményik Sándor szavaival): „… Sok más szeméttel összekevertetni. / Árvaság csak ez egy van, feleim. / S amíg itthon vagyunk: / Bizony bíbor és bronz és arany / És örökkévaló szent szépség vagyunk.”
(Erdély természeti kincsei. Officina ’96 Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 5990 forint)

Javasasszony vagy látnok?
Barasits Zsuzsanna táviratai a szellemvilágból
Végh Alpár Sándor
Előttem egy könyv, melyről csaknem olyan nehéz szólni, mint a Mengyelejev-tábláról kémiaórákon. A szerző bevezetőjében azt ígéri, elviszi „az Idő országába” az olvasót, aki a „rögzítés időpontjától évekre előre megismerheti a jövő történéseit”
Szörnyi Krisztina előszavából arról értesülünk, hogy Barasits Zsuzsanna, a könyv szerzője látóképességekkel van megáldva, és napi kapcsolatot tart a másik világgal, ahonnan szellemi táviratokat kap. A vétel módja többnyire egy pohár, amelyet olyan táblára helyez, melyen az ábécé betűi sorakoznak, valamint két szó: igen, nem. A megjelölt betűket egybeolvasva kap választ a kérdésre. Sajnos a kérdések hiányoznak a versszerűen leírt, rejtelmes és gyakran archaikus szövegek elől: a könyv szerkesztése kicsit következetlen, nem könnyíti meg az olvasó dolgát. Aki amúgy sincs könnyű helyzetben, lévén a „poharazott” szöveg ismeretlen szavakkal tele, olyannyira, hogy jelentésüket egész különítmény kutatta.
Az előszót végigálmélkodó hölgy végül is tudtunkra adja, hogy a szellemvilágot nem lehet leírni emberi szavakkal, csupán „felismerni, és maradéktalanul elfogadni azt, amiben egy magasabb rendű szellemiség rejlik. Ennek hordozója pedig itt a Földön, a matérikus világban egyedül az Igazság lehet”.
Barasits Zsuzsanna képességeinek ismertetése jó szándékú, de műkedvelő gárda kezébe került. Bizonyság rá a másik előszó, amelyre a szerző Szigethy Istvánt kérte fel, aki szintén a rajongók táborából való. Történeteit a látó asszonyról úgy írja le, mintha Barasits Zsuzsanna nem e világi lény lenne: azt gondolja tán, hogy ez majd nagyobb vonzerőt ad a könyvnek?
Semmiképp. Manapság az egy főre jutó rendkívüli lények száma jóval nagyobb, mint a pékeké vagy a vízvezeték-szerelőké. Elmúlt az az idő, amikor ilyesmivel kuncsaftot lehetett szerezni. Ez a könyv sokkal többet ér annál, semhogy ilyesmivel csapjanak hírverést. Aki a Q-t megveszi, komoly olvasó, és elsősorban arra kíváncsi, a szerző rendelkezik-e a hajdani sámánok képességeivel. Barasits Zsuzsa pedig, aki hétköznapjaiban jövendőmondóként tevékenykedik, könyvével nem újabb rajongókat, hanem szellemi partnereket keres, ha szándékát jól értem. Amíg nem lesznek rá kíváncsiak a néprajzosok, a nyelvészek, a pszichológusok, netán a parajelenségek kutatói, addig Barasits Zsuzsanna megmarad javasasszonynak vagy annak, ami csak első hallásra izgalmas: zalaegerszegi boszorkánynak.
(Barasits Zsuzsanna: Q. Dee-Sign Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 3850 forint)

Csángálni a havasokban
Erdély térképeken
Rumy Dániel
Aki járt már nyári hajnalon a Csíki-, a Fogarasi-, a Radnai-havasokban, csúszkált halálfélelemben a szakadékba hajló, harmatsíkos réteken, aki gyalogolt fenyves alján futó ösvényeken, amelyeken sárba mélyedt karomnyomok, még gőzölgő medveürülékek intettek a lassításra, értékelni tudja, mit jelent térképpel a kézben bejárni Erdély legvadabb vidékeit. Máskülönben marad a nem kívánt éjszakázás egy-egy szellemjárta kalibában, az ügyefogyott kérdezősködés boglyás hajú, szurtos, elvadult pásztorleányoktól, feltéve, ha átvészeltük a farkasapától származó juhászkutyák gyilkos rohamát, és átverekedtük magunkat mondjuk a gyimesi nyelvjárás sűrű hálóján. A román turistautak ugyanis a térkép nélkül odatévedőknek kellemetlen meglepetéseket tartogatnak.
A Dimap Kiadó kitűnő turistatérképei nagyban megkönnyítik a jelzésekben, karbantartott utakban, igényesebb infrastruktúrában nemigen bővelkedő erdélyi gyalogutak bejárását. Jó évtizeddel ezelőtt még csalóka román kiadványokra kellett hagyatkoznunk, amelyek sokszor tévútra vittek, s ha nem, a magyar vonatkozású tájakról, műemlékekről, történelmi eseményekről, templomokról szót sem ejtettek. A Dimap-turistatérképek ellenben eredeti magyar és román helységnevekkel, rövid, de velős föld- és növénytani, víz- és állatrajzi, éghajlati áttekintésekkel, szálláslistákkal, történelmi összefoglalókkal, részletes és precíz túrajavaslatokkal, bibliográfiával ad nagyobb esélyt az erdei utak örömteli bejárására.
Új Erdély-autóatlaszuk valamelyest különbözik nevezetes kiadványuktól, a rendszerváltás utáni első háromnyelvű Transsylvania-térképtől, amely a kilencvenes évek elején tömegek számára tette lehetővé az autentikusabb földrajzi és történelmi tájékozódást az „erdőn túli” területeken. A mostani, már nem hagyományos úton, hanem digitálisan elkészített térkép kicsit fakóbb, mint az első, nehezebb észrevenni rajta Erdőelve zegzugos tagoltságát, ám jóval több gyakorlati információt talál rajta az utazó. Ugyanakkor nem egyszerű autótérképről van szó: azok forgathatják a legtöbb haszonnal, akik az utak mentén megbúvó, helyenként már omladozó hősi emlékműveknél, erődtemplomoknál, kápolnaromoknál, netán frissiben emelt ortodox szentélyeknél, néprajzi központoknál is szívesen elidőznek. Az új Erdély-térkép rögzíti a román közigazgatás változásait is: települések válnak szét, egyesülnek, kebelezik be egymást. Ám a magyar helységnevek zárványszerű örökkévalóságukban többnyire már mentek mindenféle átalakulástól: ezek a térképek egyben neveink múzeumai.
(Erdély. Autótérkép. A Csíki-havasok és a Gyimesek. Radnai-havasok. Csalhó. Fogarasi-havasok. A Gyilkos-tó és a Békás-szoros környéke. Turistatérképek. Dimap Kiadó, Budapest, 2002. Az autóatlasz ára 1100 forint; a turistatérképeké egyenként 700 forint)

Béke igazság nélkül
Kisebbségi lét a jog tükrében
Pataky István
Nem tudom, mikor jön el az az idő, amikor Magyarországon, a Kárpát-medencében történelmi sérelmek, aktuálpolitikai érdekek nélkül lehet kisebbségi létről, helyzetről beszélni. Varga Attila elemzései mindenesetre jó alapot adnak a kérdéskör józan áttekintéséhez. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője tudományos felkészültséggel, de az átlag újságolvasó számára is emészthető publicisztika nyelvezetével nyújt információt, jogi hátteret az erdélyi magyarság kisebbségi létének megértéséhez.
A szerző bemutatja a román jogrend nemzetiségi jogokat érintő részét, az ehhez kapcsolódó bukaresti törvényhozási folyamatot, illetve a háttérben működő jogfilozófiát. Kitér az európai integráció adta lehetőségekre, a jogharmonizáció elméleti és gyakorlati kérdéseire. A jogász végzettségű Varga Attila könyvének utószavában a következőképpen foglalja össze elképzelését a kisebbségben élők és a jog kapcsolatáról: „Meggyőződésem, hogy a »nulla pax sine iustitia«, a »nincsen béke igazság nélkül« gondolat olyan életérzését és törekvését fejezi ki a kisebbségi sorsban élő nemzeti közösségnek, mely szerint lelki békét az egyének szintjén, társadalmi békét a közösség szintjén csak akkor lehet elérni, ha biztosítják az érvényesíthető jogokban, megfelelő jogalkotásban és joggyakorlatban megmutatkozó igazságot.”
Egyed Péter az írásgyűjteményt olyan rendhagyó nyitánynak nevezi, amelyet az erdélyi magyar jogi gondolkodásban, de közgondolkodásban is kibontakozás követhet.
(Varga Attila: Nulla pax sine iustitia – Kisebbségjogi írások. Kalota Könyvkiadó, Kolozsvár, 2002. Ámegjelölés nélkül)