Meglepődött Rambók

A háború első napjaiban egy francia újságíró megkérdezte az amerikai sajtóst, mennyi hely van stábjának a frontzónába induló buszban. „Annyi, ahány igen szavazatot Franciaország leadott az ENSZ-ben az amerikai javaslatra. Tehát semennyi!” – válaszolta a tiszt. Az amerikaiak később ugyan bocsánatot kértek mindezért, az eset azonban nagyon is jellemző. Az információk csepegtetésekor, a lehetőségek kiosztásakor azóta is előnyben részesülnek az amerikai és brit újságírók, panaszkodik az orosz televízió első csatornáját Kuvaitból tudósító Anna Rajva.

Bár a hazai sajtóban ez nem nagyon látszik, a háborús zónában nyüzsögnek az újságírók. A legtöbben az amerikaiak, britek vannak, de a helyszínről tudósítanak a legtöbb ország magukra valamit is adó televíziói, lapjai is. A lengyelek például több mint egytucatnyian vannak Irakban. A sorból természetesen nem marad ki a térségben hagyományosan jó kapcsolatokkal rendelkező orosz média sem. Az ORT fiatal munkatársa, Anna Rajva Kuvaitból jelentkezik folyamatosan, illetve az amerikai csapatokkal igyekszik dél felől minél beljebb jutni Irakba. „Az egységekhez rendelt, velük együtt élő, mozgó, úgynevezett beágyazott fronttudósítók közé azonban nehéz annak bekerülnie, aki akcentussal beszéli az angolt” – utal a kiválasztás politikai szempontjaira az Izvesztyijának az újságíró. A nem amerikai és brit tudósítók többsége tehát más utakon próbál bejutni Irakba. A jól járható utakon azonban az amerikai ellenőrző pontok jelentenek áthághatatlan akadályt, így a sivatagban próbálkoznak.
Az amerikaiak nagyon ügyelnek arra, hogy milyen kép alakul ki róluk a médiában, ezért aztán igyekeznek erősen korlátozni az újságírók mozgását. Céljuk a Rambo-imázs erősítése. Az újságíró elmondja, hogy a halottak, sebesültek számáról a hivatalos közleményeken kívül szinte lehetetlen információt szerezni.
A kuvaiti kórházakban az amerikai hadsereg számára előkészített helyeket például kategorikusan visszautasították, s inkább a mindennel felszerelt, hermetikusan elzárt harctéri kórházakat részesítik előnyben. „Az amerikai hadsereg mindenkiben azt erősíti, hogy katonái a szabadságot hozták Iraknak. Ez a Superman-pátosz azonban foszladozik. A kezdeti gőgösség is visszafogottabbá vált. A katonák értetlenül szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a helyiek nem felszabadítóként, hanem megszállóként fogadják őket. Érezhetően meglepte őket az ellenállás. A keleti mentalitást nem ismerik, így még most sem nagyon akarják elhinni, hogy ezek az emberek vagy azonnal megadják magukat, vagy soha” – mesél Anna Rajva, előrevetítve a további nehézségeket.