Tudósítók kalandjai Törökországban

Rendkívül tanulságos a háborús tudósításokat, elsősorban a brit tömegtájékoztatás riportjait figyelemmel kísérni. Amikor a műsorvezető Londonban, vagy a katari Dohában működő amerikai parancsnokságon felkonferálja a bagdadi tudósítót, mindig a kötelező formulát használja: „Kedves nézőink, kérem, ne feledjék, hogy a következő tudósítást az iraki hatóságok ellenőrzik.”
A kijelentés feltétlenül igaz, de ezzel egyidejűleg a BBC nem közvetíti az újságírók szövetséges egységekről és hivatalos sajtótájékoztatókról szerzett tapasztalatait. A helyzet rendkívül egyszerű: az adott sajtókapcsolattól függően szinte valamennyi háborús tudósítást ellenőrzik. Jól példázza ezt Peter Arnett esete, akit az NBC ellehetetlenített az iraki televíziónak tett kijelentése miatt, miszerint az amerikai támadás célját tévesztette.
Az a kevés számú szerencsés újságíró, aki bebocsátást nyert Észak-Irakba, és a kurdok oldalán a háborús helyszínekről tudósíthat, következetes hallgatással honorálja a vendéglátók jótéteményét. Törökországban jelenleg mintegy 750 újságíró várja, hogy valamiképpen átvergődjön a lezárt észak-iraki határon. A tétlenségre ítélt sajtómunkatársak között valóságos legendák szövődtek azokról, akik véghezvitték ezt a hőstettet. Egy spanyol kolléga kétezerötszáz dollárt fizetett azért, hogy egy tehertaxi titkos rekeszében átcsempésszék a határon, honfitársa pedig megvesztegetett egy nemzetközi segélyszállító koordinátort, aki átmenetileg sofőrként alkalmazta, amíg észak-iraki területre értek. Az egyik televíziós forgatócsoport sikeresen átjutott egy magányos ellenőrzőponton, de a török határ menti őrjárat szitává lőtte autójukat, így akarván megállásra késztetni őket.
A Törökországban rekedt újságírók abban bíznak, hogy mihamarabb megnyitják az iraki határt, és a török hatóságok engedélyével útra kelhetnek. Éppen ezért nagyon kevés tudósítás kritizálja a török hadsereg 7. hadosztályának észak-iraki benyomulásra tett előkészületeit, és nem ejtenek szót a hivatalos kétszínűségről sem – a török kormány látszólag ellenzi a háborút, az amerikai katonai aktivitás azonban egyáltalán nem csökkent. A török–iraki határon fekvő Silopi sajtóközpontjában operatív csoportok működnek. Minden elküldött e-mailt, meglátogatott honlapot, médiaanyagot ellenőriznek. Az újságíróknak a helyi rendőrségen be kell jelenteniük szálláshelyüket, és gyakoriak az éjszakai igazoltatások is. A közvéleménynek tehát nem szabad szem elől tévesztenie, hogy a háborúról kapott információk nem minden esetben fedik a teljes valóságot.