Ziegler

Tavaly jelent meg franciául, az idén németül Jean Ziegler könyve A világ új urai és globális ellenzői címmel. Ziegler 1999-ig a svájci parlament képviselője volt. Jelenleg az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának a táplálkozáshoz való jogért felelős speciális jelentéstevője. Íróként kellemetlen igazságokat hoz a felszínre. Mint egy olyan bányász, akit aranyért küldenek le, és felhozza, amit talál. A bányásszal való hasonlat persze abban sántít, hogy Ziegler saját magát küldi igen gyakran a mélybe. Svájcnak nem tetszett a Svájcról, a kapitalizmus alapintézményei vezetőinek pedig a kapitalizmusról szóló két új könyve (Jönnek a barbárok: kapitalizmus és szervezett bűnözés, valamint a Miként jött a világra az éhezés?). A körülötte kirobbanó viták mindenesetre segítik könyvei sikerét, amelyek rendszeresen az európai bestsellerlisták éllovasai közé kerülnek. Hogy ott hónapokig elidőzzenek.
A világon minden hetedik másodpercben éhen hal egy gyerek – üti meg az alaphangot művében Ziegler. Éljen a piac láthatatlan keze! – kiáltanak fel örömmel a globalizmust kritikátlanul dicsérő olyan mai hayekisták, mint nálunk Seres László is, a Népszabadság egyik vezércikk írója, a Szombat című havilap szerkesztőbizottsági tagja. Zieglernek ezzel szemben könnyes a szeme. Szerinte a globalizáció polarizálja a világ társadalmát. Egyik oldalon a kevés gazdag, akiknek korábban soha nem is álmodott, iszonyú nagyságú vagyonuk van. Akik országokat tudnának megvásárolni. Bill Gatesnek, írja, akkora a vagyona, mint a legszegényebb 106 millió amerikainak összesen. Másik oldalon az éhség, a járványok és a külső hatások miatt szétrombolt családok. Ezen „gyilkos világrend közepén” pedig (ó, a „középre” törekvő politikusaink!) ott állnak a világ urai. A globalizált finánctőke zsákmányvadászai, a transzkontinentális konszernek bárói, a börzespekulánsok. Akik országokat tesznek tönkre, sivataggá változtatják a természetet, és naponta hoznak döntést arról, hogy kik haljanak meg és kik élhetnek (lábjegyzet: a hazug bizonyíték alapján megindított iraki háborúnak húszezer polgári és tízezer katonai áldozata van – eddig).
Ziegler elemzésében egy privatizált világ nyerészkedőit, azok embert megvető módszereit és metsző arroganciáját „leplezi le”, mint fogalmazott volna az egykori Pravda. Élesen bírálja a Világbankot, a Nemzetközi Valutaalapot (a kedélyek megnyugtatására: Stiglitznél is élesebben), valamint a globális kereskedelem fő szervezetét, a GATT-ot az áruk, a szolgáltatások és a munka áramlásának gátlástalan liberalizálása miatt. Mert mindezek áldozatai az emberi jogok, az államok szuverenitása és a közösségi élet. A következmények pedig tönkrement vállalkozások, korrupciós botrányok, tömeges munkanélküliség és élesedő társadalmi konfliktusok. Szerencsére azonban az új uralkodók cinikus világrendje és a piacok „önszabályozásáról” hangoztatott doktrínájuk ellen erősödik az ellenállás. Mindenütt. Új, eddig ismeretlen társadalmi mozgalmak születnek. Ziegler szerint a globalizált szörnyeteg ellen eséllyel csakis egy globális civil társadalom léphet fel.
Ziegler, ha kell, oly maró gúnnyal fogalmaz, ami megkapó azoknak, akik nem szeretik az elkenést és a maszatolást egy olyan világban, ahol radikálisoknak azokat bélyegzik, akik ellenállnak a globalizmusnak. Akik kemény szóval tiltakoznak az ellen, ha le akarják gyilkolni honfitársaikat, el akarják lopni javaikat, meg akarják szüntetni szuverén létüket. Nemegyszer pedig bohócot csinál azon neoliberálisokból, akiknek egyik szent tehenétől, a brit Economistből idéz például egy olyan mondatot, amelytől garantáltan fuldokolni kezdenek: „A globalizmus ellenségei a »washingtoni konszenzust« a bankárok meggazdagodására szőtt összeesküvésnek tekintik. Némi joggal” – áll a hetilap 2001. szeptember 29-i számában. A nálunk elsősorban az SZDSZ, de ma már jócskán a Medgyessy-kormány által is képviselt neoliberalizmus kapcsán helyeslően idézi Pierre Bourdieu-t, aki ekképpen határozta meg a neoliberalizmust: „A neoliberalizmus hódító fegyver. Gazdasági fatalizmust prédikál, amely ellen mindenfajta ellenállás céltalan. A neoliberalizmus olyan, akár az AIDS: elpusztítja áldozatának immunrendszerét.”
Ziegler szerint a finánctőke világrendje nem valósulhat meg engedelmeskedő helyi kormányok nélkül. Helyeslően idézi Walter Hollenweget, a Zürichi Egyetem ismert teológiaprofesszorát, aki ezt írta: „Gazdagjaink megszállott, korlátlan kapzsisága, ami összekapcsolódik az úgynevezett fejlődő országokban élő elitek korrupciójával, gigantikus, gyilkosságra felesküdött szövetség… Betlehem gyermekgyilkossága naponta ismétlődik meg mindenütt a világon.”
Ziegler viszont pozitív fejleménynek látja, hogy a hatalmasok arroganciája elviselhetetlenné válik, és ez kibontakoztatja egy újfajta, szolidaritásra alapuló világrend csíráit. Az e témával foglalkozó fejezetét José Martí, a kubai „Petőfi” e meghökkentő soraival zárja:
Es la hora de los hornos
Y solo hay que ver la luz.
(Eljött a kemencék ideje / csak meg kell látnunk a fényt).
És ha Martíval zárja a fejezetet, a következőt Brecht olyan soraival nyitja, amelyet az amúgy magukat Brecht-szeretőknek feltüntető, de Brecht egy-két idézetéből vagy darabcíméből megélő („Állítsátok meg Arturo Uit!”) helyi neoliberálisaink még nemigen idéztek:
„Wir brauchen keinen Hurrikan / Wir brauchen keinen Taifun / Was der an Schrecken tuen kann / Das können wir selber tun”; vagyis (szintén prózában): „Nem kell nekünk hurrikán, / nem kell nekünk tájfun, / amilyen rémületet az tud okozni, / mi magunk is elő tudjuk idézni” (Mahagonny városának tündöklése és bukása).
Ami a privatizálást illeti, Ziegler Medgyessyéknek is üzeni, bennünket pedig megerősít: „A világ privatizációjának stratégiái mögött az alábbi lényeges értékelképzelések állnak: profitmaximalizálás, a piacok folyamatos bővítése, a pénzügyi folyamatok globalizálása, a halmozás ütemének gyorsítása, valamint minden olyan intézménynek vagy szervezetnek a lehető leggyorsabb likvidálása, amely a tőke szabad áramlását lassítja. Ezzel szemben a köztársaság demokratikus alapjai a közösség védelme, az általános érdekek előmozdítása, a nemzet védelme, a szolidaritás és a területi szuverenitás.”
Ziegler könyvének üzenete tehát egyetlen, helyi neoliberálisaink szótárából kölcsönzött jelzővel: „szélsőséges”. A mi nyelvünkön: ki kell adni.