Még mindig IX. 11.

J O B B S Z E M L E

Most tehát a Bröckers-könyv első kötete lényegbevágó mondatainak fordítása: Az amerikai titkosszolgálatok és a katonai-ipari komplexum a támadások után óriási mértékben növelni tudta költségvetését és nyereségét…
Izrael a „terror elleni háború” szélárnyékában büntetlenül indíthatott új hódító háborút…
George W. Busht az fenyegette, hogy választási csalóként áll választói előtt, és hogy legnagyobb finanszírozója, az Enron csődbe megy, vagyis egyszerűen háborúra volt szüksége ahhoz, hogy a belpolitikai és gazdasági válságról elterelje a figyelmet.
Az Egyesült Államoknak a közép-ázsiai olajtartalékok geopolitikai ellenőrzésére feltétlenül szüksége van ahhoz, hogy világuralmi helyzetét a XXI. században biztosítsa. Ahhoz, hogy a háborút nem akaró népet egy „talán nemzedékeken át tartó háborúba” (Rumsfeld védelmi miniszter) belevigye, a szeptember 11-i terrortámadásokat a kormány „meglepetésként” állította be.
Oszama bin Laden gyűlöli az Egyesült Államokat az amerikaiak katonai jelenléte miatt Szaúd-Arábiában: ő hajtotta végre a támadást, hogy a világ valamennyi muzulmánját a hitetlenek elleni harcba szólítsa.
Bröckers szerint a fenti öt indíték közül egy sem nélkülöz bizonyos logikát, de hozzáteszi: természetesen még más indítékokat is fel lehet sorolni. Az viszont biztos, hogy Oszama bin Laden bűnösségére semmiféle bizonyíték sincs. Az indítékok természetesen nem jelentenek bizonyítékot, de a nyomozásnál segít a vizsgálati területek elhatárolása, ugyanis ritkán követnek el bűncselekményt szándék nélkül.
„Aki Washingtonban nem paranoiás, az éppen összeesküvést sző”, idézi az amerikai főváros politikusainak öngúnnyal fűszerezett egyik jelszavát a szerző, aki nem hajlandó elfogadni azt az állítást, hogy csak a hivatalosak állhatnak elő képtelen történetekkel. Netán olyan történetekkel, amelyek csak az első pillanatban tűnnek képtelenebbeknek a hivatalos összeesküvési történetnél. Bröckers a Bush-féle „gonoszak tengelyét” utánozó, „A gyanúsak tengelye” című fejezet elején leszögezi, hogy gyakorlatilag minden megfigyelő és szakértő egyetért abban, hogy az olyan bonyolult, összetett műveletek, mint a szeptember 11-i támadások, titkosszolgálati és katonai támogatás nélkül kivitelezhetetlenek, amely megállapítás összecseng a korábbi két részben ismertetett von Bülow-könyv megállapításaival.
És most térjünk át a szerző második, immár Andreas Hauss-szal írt kötetére, amelynek néhány fejezetcíme jól jellemzi a mondanivalót: Oszama és a 19 rabló nagy meséje; Bizonyítékok, amelyek semmit sem bizonyítanak; A nem repülés rövid története; Ki mit csinált szeptember 11-én és Terroristavezér vagy ügynök?
Érdekes dolgokra vetül fény, amikor a szerzőpáros megvizsgálja a támadások után villámgyorsan megjelölt tetteseket. Például arra, hogy a 19 tettes közül legalább hat nem lehetett a repülőgépen. Így al-Hasznavi sem, akit az al-Dzsazíra televízió 2002. április 15-én mutatott be egy olyan videofelvételen, amelyen az égő Világkereskedelmi Központ előtt áll. Egy másik gyanúsított, Szalem al-Hazmi, mint a londoni Telegraph 2001. szeptember 23-i számában írta, egy petrokémiai komplexumban dolgozott akkor, amikor az amerikai hatóságok szerint az American Airlines 77-es járatát nekivezette a Pentagonnak. Ahmed Al-Nami, akit az FBI azzal vádolt, hogy a Pennsylvania szövetségi államban lezuhant gépen volt, éppen Rijádban, a szaúd-arábiai fővárosban a szaúdi légitársaságnál, munkahelyén dolgozott. Honfitársa, Abdulaziz al-Omarisz – egy másik állítólagos gépeltérítő – a szaúd-arábiai Dzsiddában él és dolgozik ma is (a könyv kéziratát 2003 júliusában zárták le). A pilóta Szaid al-Gamdi éppen Tunéziában repült a terrortámadás idején, mint a szintén pilóta Valid al-Seri, akit Marokkóban ért a New York-i merényletek híre. Testvére, a berepülőpilóta Vail al-Seri társaihoz hasonlóan ma is él. A testvérekről a Los Angeles Times részletesen írt. Apjuk Indiában képviseli Szaúd-Arábiát, és akár ő, fiai is messze állnak a fundamentalizmustól.
A szerzők viszont – akárcsak von Bülow, az elsőként ismertetett könyv szerzője – egyáltalában nem tartják kizártnak és műszakilag lehetetlennek repülőgépek távvezérlését, hiszen annak katonai alkalmazásáról a Time magazin 2003. január 19-i száma, de korábban már egy repüléstechnikai szaklap, az Avaiation Week & Space Technology 2002. július 22-i száma is beszámolt.
Bröckers, aki könyve végén Bush elnök Amerikája és a terrortámadások kapcsolatát elemzi, helyeslően idézi Uri Avneri, az alternatív Nobel-díjas izraeli békeharcos cikkét:
„Egy nagy, civilizált nép demokratikusan egy fanatikus demagógot választott meg, aki a háborúról szónokolt. Ténylegesen nem nyerte el a szavazatok többségét, de ennek ellenére valahogy sikerült hatalomra kerülnie.
Majd hamarosan drámai támadást manipulált, hogy uralmát az országban megszilárdítsa, és előkészítse kisebb nemzetek megtámadását. Hatalmas propagandagépezete az »ellenséget« ördöggé, a gonosz megtestesítőjévé formálta át.
A háborúra szólító hangja maga mögé állította az egész népet. Az ellenzéket elhallgattatta, az emberi jogokat korlátozta, hogy a gazdasági válságot áthidalja, és kezét a világhatalom után nyújtsa ki.
Szerette, ha egyenruhában fotózzák, ha katonák sorfala előtt masírozik el, mintha nagy, katonai vezér lenne.
Természetesen Hitler Adolfra gondolok.” És nem Bushra, teszi hozzá Avnerival kajánul Bröckers és Hauss, akik szerint az amerikai elnök, mint minden összeesküvési teoretikus, a bonyolult összefüggéseket egyetlen bűnbakra összpontosítja. Mint egykoron Hitler tette. A bűnbak Bushnál az iszlám. A szerzők emlékeztetnek arra, hogy a terrortámadást követő öt órán belül a Bush-kabinet nemcsak az Afganisztán, de az Irak elleni háborút is kilátásba helyezte, teljes mértékben szembehelyezkedve a világ közvéleményének hatalmas többségével.
Könyvük végén pedig meglehetős öniróniával azt írják, hogy ha bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy Oszama bin Laden és a Tora-Bora hegység barlangjaiból jövő többi „tizenkilenc rabló” követte el a terrortámadásokat, szívesen gyakorolnak önkritikát, sőt azt is elismerik, hogy az igazság a hazugok kitalációja. De addig…