Hajrá, Szájer!

Ha a kormány nem is döglik meg miatta, mint javasolta közszolgálatos korában a Népszava hasábjain 1999. február 17-én Bolgár György pornószerző, a Magyar Rádió akkori, Hajdu István–Juhász Judit vezetése idején, idegzete elpattanni látszik azon határozati javaslattól, amelyet az Európai Néppárt készül beterjeszteni az Európai Parlamentbe (EP). Ennek értelmében nem lehet EP-képviselő az, aki korábban a kommunista elnyomógépezet tagja volt.
Ami a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mint ahogyan az is, hogy az elmúlt évszázad másik borzalmas rendszerének, a nemzetiszocialista elnyomógépezetnek a tagja sem képviselheti vagy képviselhette hazáját az unió parlamentjében. Amihez még határozat sem kellett, annyira természetes.
A két rendszer között, végeredményét tekintve, nem volt nagy különbség. Ma viszont van. Mégpedig az, hogy a kommunista világrendnek még vannak nem is kis „erősségei”. Például a mintegy 1,2 milliárd ember fölött uralkodó pekingi, észak-koreai, vietnami, laoszi, burmai és kubai rezsim. A nemzetiszocializmus viszont végérvényesen halott. Ha arra a sztálini kérdésre kellene válaszolni, hogy „A pápa? Hány hadosztálya van?”, akkor a nemzetiszocialista vagy fasiszta rezsimek katonáit illetően a válasz nulla, a kommunista rezsimeket illetően viszont milliós a mérőszám. Azt pedig nem is sejtjük, hogy hány atomtöltetű fegyverük van. Sok.
Így nem véletlen, hogy az MSZP, az MSZMP jogutód pártjának tagjai rég nem látott idegességgel reagálnak annak a lehetőségére, hogy egyértelmű múltjuk, vagyis a százmillió ember közvetlen megöléséért felelős globális borzalmat fenntartó gépezet aktív tagjai voltak. Kovács, Horn, Medgyessy és a többiek.
Idegességük jogos, érvelésük szánalmas. Felteszik például a kérdést, vajon mi lesz a legnagyobb jobboldali párttal, mert hogy ott például Schmitt Pál szintén „feladatot” vállalt a múlt rendszerben. Hogy nem szakad le a kék ég! Tényleg azt hiszik, hogy Brüsszelben nem képesek különbséget tenni például az egykor karhatalmista Horn és az olimpiai bizottságban dolgozó Schmitt Pál között? Az egyik egy olyan alakulat tagja volt, amely a magyar nép szabadságharcának vetett iszonyúan véres véget, a másik egy olyan „alakulaté”, amely csak dicsőséget hozott.
Tegyük még hozzá, igazán megható, amikor az MSZP aggódik a Fideszért.
De az MSZP valódi aggodalma nem is arra irányul, hogy volt kommunisták nem képviselhetnék tagjaikat az EP-ben. Ez porhintés. A valódi aggodalom egy teljes, 14 éven át fenntartott érvrendszer-konstrukció összeomlása. Ugyanis a posztkommunista média segítségével az MSZP eddig saját magát tartotta az európaiság letéteményesének, míg a jobboldalt a mucsaiság, a rasszizmus, a provinciális nacionalizmus képviselőinek. Azt sugallták és ki is mondták, hogy ők a szalonképesek Brüsszelben, a jobboldal pedig a megtűrt.
Most ez az ideológiai építményt ért egy Richter-skálán mérve 6,5 erősségű rengés, amely 8-as erősségű lesz, ha az EP elfogadja a határozatot. Remélhetőleg Szájer József és azok további támogatásával, akik nem felejtik el, hogy kik miatt verték le apáink és nagyapáink heréit, kik miatt akasztották fel őket és kik miatt ültek itt ártatlan emberek akár 19 évet (például a már néhány éve elhunyt bicskei plébános, Tabódi István).
De más miatt is lehetnek idegesek. Netán azért, mert valakinek eszébe jut annak a logikának az ellenük fordítása, amit ők vetnek be a jobboldal ellen szintén vagy 14 éve. Konkretizáljuk az esetet.
Az MSZP–SZDSZ-es propagandagépezet hetente – ha nem naponta – hívja fel Orbán Viktor volt miniszterelnököt, az ellenzéki Fidesz elnökét arra, hogy mitől és kitől határolódjon el. Például Bencsik Andrástól, amiért olvasásra ajánlotta azt a lapot, amelyben… És utalnak egy olyan cikkre, amely az ajánlás után jelent meg. Nos, ha Orbán Viktor felelőssé tehető bármiért, ami egy kijelentése után, a jövőben történik, akkor vajon, ugyanezen logikát követve, nem társítható-e Medgyessy, Kovács, Horn és csapatuk azzal az Észak-Koreával, amely – mint kiderült a BBC2 múlt vasárnap sugárzott dokumentumműsorából – gázkamrába terelt családokat öl meg, több ezer politikai foglyot likvidál évente egyetlen haláltáborban egyebek között véres hányást és fulladást okozó, „vegykezelt” káposztával vagy lép rá a három nemzedékre visszamenő politikai vétségekért lecsukott politikai „bűnöző” anyák éppen megszületett csecsemői nyakára? Ugyanis a mai vezetők korábban, egy bukott rendszer irányítóiként egy olyan Észak-Koreával voltak meleg, elvtársi viszonyban, amely ugyanezt tette – csak akkor nyilvánvalóan a gázkamrának még nem volt üvegfala. Vagy egy olyan Kubával, amelynek börtönében az őrök szuronnyal döfték át egy ma Miamiban élő kubai emigráns vezető heréjét, és hagyták szenvedni hónapokon át a tűzforró betoncellában.
Márpedig, ha Orbán Viktor felelős a jövőért, Kovácsék nem tehetők sokkal inkább felelőssé múltjukért? Vagy egykori elvtársaik jelenéért?
Ha Orbán Viktor vagy bárki, aki egy akár valóban rasszista cikk miatt – kiterjesztéssel – rasszistának nevezhető csak azért, mert ajánl egy médiumot vagy bárki más, aki e médiumban ír, akkor nevezhető-e, szintén ugyanezt a logikát alkalmazva, Kovács, Medgyessy és társai gyilkosnak azért, mert az idejükben „vidáman” gyilkoló kommunista világgépezet itteni és Magyarországon is gyilkoló részében aktív szerepet játszottak?
Meglepő az is, hogy a jobboldali politikusok milyen visszafogottan, sőt zavartan válaszolnak arra a „vádra”, hogy – és ezt nem átallják a posztkommunista vezetők kimondani – a Fideszben például több volt a volt MSZMP-tag, mint náluk. Csak-hogy a baj – és az Európai Néppárt határozattervezetében a kifogás – nem az MSZMP és más, kommunista pártok tagságával kapcsolatos. Hanem az egypártrendszer elnyomó gépezetében való aktív szerepvállalással. Ebben Horn Gyulának – tessék elolvasni Szerdahelyi Szabolcs, a Deport ’56 elnökének A hiányzó cölöpök című könyvét – márpedig aktív szerepe volt. Azt pedig e lap derítette ki, hogy Medgyessy Péter miniszterelnöknek is, aki D–209 néven dolgozott a titkosszolgálatnak, amely – minden nevesebb belföldi és külföldi szakember szerint – kistestvére volt a rettegett KGB-nek.
Azt a mellékes körülményt talán már ne is említsük, hogy vajon a Népszabadság vagy a Népszava szerzői mennyiben tehetők felelőssé e két lap főszerkesztőjének kommunista időkbeli aktív szerepéért.