A harag napja

2004. március 2.

A síiták minden évben tragikus eseményről emlékeznek meg az ásúra gyászünnepen: Kr. u. 680-ban a hatalmon lévő Omajjád szunnita kalifa több ezer fős serege legyőzte és lemészárolta a trónkövetelő Husszeint, Mohamed próféta unokáját és családjának több tagját Kerbalában. Mára az ásúra átitatódott politikai és társadalmi elemekkel, amint azt a kedden történt iraki és pakisztáni terrormerényletek bizonyítják. Irak a kerbalai vérontás hazája, amely kezdettől fogva a síiták fellegvára volt, akiknek Szaddám Huszein rezsimjétől is rengeteget kellett szenvedniük. Ma az iraki síita mozgalom amiatt is súlyos válságon megy keresztül, mivel a nyolcvanas–kilencvenes években politikailag és szervezetileg iráni felügyelet alá tartozott, Szaddám bukása óta azonban politikai mozgalomként is igyekszik távolodni Irántól. Az iraki rendszerváltás óta több síita vezető volt merényletek célpontja, köztük Mohamed Bakir al-Hakim, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsának (SCIRI) elnöke, a síiták legfőbb vallási vezetője, aki Irán egyik főembere volt a Szaddám-rendszer idején. Nemrég megjelent a színen Muktada al-Szadir, az 1999-ben meggyilkolt nagy síita referens, Mohamed Szádik al-Szadir fia, akire riválisként tekintenek az egymással is vetélkedő síiták. Al-Szadir tavaly fölállította a Mahdi-hadsereget, amely látszólag ellenzi az amerikai megszállást, keményen támadja a legfelső tanácsot, de nem vesz részt a katonai ellenállásban. Muktada al-Szadir a fiatal és szegényebb rétegekből toborozza követőit, ellentétben a két másik nagy síita párttal, amelyek a befolyásosabb elemeket tömörítik. A Misszió Párt elutasítja a politikai, illetve teológiai reformokat, miközben hangsúlyozza az iraki nép kizárólagos jogát az ország alkotmányának megteremtésére, valamint azt, hogy minden iraki közösségnek joga van véleménye képviseltetésére az ország vezetésében. E párt az utóbbi hónapokban elvesztette több évtizedes pozícióját, és politikai propagandára korlátozta tevékenységét. A harmadik fontosabb iraki síita párt, az Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa a Badr-hadsereget irányítja. Ez tipikus iráni szervezet Irakban, amely már a Szaddám-rezsim bukása előtt tárgyalásokat kezdeményezett az Egyesült Államokkal.
A keddi (ásúrai) robbantássorozat választás elé állította a különböző politikai nézeteket valló, válságban lévő iraki síita pártokat, és nagy felháborodást váltott ki az egész iszlám világban. A gyilkosok ugyanis aljas módon kihasználták az iszlám történelmének azt az érzékeny pontját, amely kezdettől fogva visszavonhatatlanul kettészakította Mohamed próféta közösségét. Az Al-Kaida villámgyorsan cáfolta felelősségét, sőt a megszálló szövetségeseket vádolta, hogy belső háborút akarnak szítani a mozlimok között. Szinte mindegyik síita párt vezetőjének ez volt a reakciója, legyen az iraki, libanoni vagy iráni, mondván, hogy a két mozlim közösség közötti villongás az Egyesült Államok malmára hajtaná a vizet, és a szunniták katonai ellenállását gyengítené a síiták ellen nyitott második front. Ám ez a feltevés már csak azért sem lehet helytálló, mert Amerika igen nehéz helyzetbe került Irakban, nem hiányozna neki egy véres polgárháború, minél hamarabb szeretné biztosítani a közrendet és felállítani az érdekeit szolgáló, hatalomképes bábkormányt. Elkövetőként felmerülhet az Al-Kaida neve is, amely szélsőséges szunnita irányzatot képvisel, és a síitákat tévelygőknek tekinti. Hiszen nemrég Irán is átadott terroristákat az Egyesült Államoknak, és amenynyire lehet, igyekszik jó kapcsolatokat ápolni a tengerentúli nagyhatalommal. Az Irán érdekeit képviselő iraki síita pártok viszont nem emelhettek fegyvert hittestvéreik ellen, inkább a Szaddám idején őket ért megtorlásokért fontolgatták a bosszúállást. Az Al-Kaida eszmeileg, ideológiailag, politikai nézeteiben és teológiai értelemben éles kontrasztban áll a síita vallási csoporttal. Ez a merénylet végső soron tehát nem egyetlen síita pártnak szólt, hanem az egész síitizmus ellen, feltehetően bővítve a terrorszervezet véres listáját.

A szerző orientalista