A kamatcsökkentés a bizalomtól függ

2004. 03. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a forint árfolyama biztatóan alakul, nemzeti fizetőeszközünk még nem nevezhető igazán erősnek – jelentette ki tegnap Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MNB látogatóközpontjának megnyitása után. – Amennyiben a piaci bizalom helyreáll, úgy elképzelhető a kamatcsökkentés – hangsúlyozta újságírói kérdésre a magyar jegybank elnöke, aki szerint a nyugati közös valuta átvételéhez szigorú költségvetésre és bérpolitikára van szükség.
A jegybank álláspontja egyébként változatlan: az euró minél gyorsabb bevezetése kedvez a magyar gazdaságnak, ám az ehhez szükséges konszolidáció sebessége politikai kérdés – fejtette ki az MNB első számú vezetője. Hozzátette: ha a korábbi, 2008-as céldátum kitolódik, nincs értelme gyorsan belépni az ERM II. árfolyamrendszerbe. Járai a nyugat-európai pénz meghonosításának társadalmi támogatottságát illetően az MTI-nek úgy fogalmazott: más, ma már euróval rendelkező országokkal szemben Magyarországon még többen érvelnek a lassabb bevezetés mellett, és a gazdasági konszolidáció támogatottságának kívánatos ütemét is eltérően ítélik meg a gazdaságban. Az MNB elnöke külön hangsúlyozta, hogy a jegybank független a politikától és a kormánytól, de nem lehet független a közvéleménytől. Szavai szerint a jegybank célja a magyar fizetőeszköz stabilitásának biztosítása, amit átlátható, követhető pénzügypolitikával kívánnak megvalósítani.




Nincs kényszer?

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.