Legendásak azok a szerelmes levelek, amelyeket a katonák írtak feleségüknek a csatatérről vagy éppen a siralomházból, s 1848 történelméhez mindenképpen hozzátartoznak mint írásos dokumentumok. Magyarországon e forradalmi időszakban jelentek meg először a férfiak által privilegizált politika területén a nők, s immáron nemcsak a férjek, fivérek, apák társaként és azok jogán, hanem saját jogukon. Teleki Blanka és Kossuth Zsuzsanna történelmet írtak fellépésükkel. Szívfacsaró pillanat volt tehát a nők – még ha erősen korlátozott jogként is létező – választási jogának elvesztése, szögezi le Pető Andrea történész, aki a nők politikai szerepvállalását kutatja. Annál is inkább furcsállható e kirekesztés, mivel a reformkorban a haladó gondolkodású férfiak együttműködése révén lendületet vett a nőoktatás. Egyre-másra nyíltak a nőnevelő és -oktató intézmények, ahol a kézimunkázáson, zenélésen és férjhez menési stúdiumokon kívül végre valódi tantárgyakat is oktattak. Teleki Blanka és Karacs Teréz iskolája egészen kiváló referenciákkal rendelkezett. Az arisztokrata származású Teleki Blanka magyar szellemiségű nőnevelő intézetet állít 1846-ban Pesten, nála oktat Leöwey Klára és Fejér Pál, aki Vasvári Pál néven vonult be a halhatatlanok sorába. Karacs Teréz szintén 1846-ban alapítja meg a miskolci református felsőbb leányiskolát, s úgy tűnik, végre megkezdődik valami a női egyenjogúság terén. Az előzőleg a gyengébb nemet oly híven támogató férfiak azonban visszahőköltek az 1848-as törvényalkotáskor, s noha április 6-án kiáltványt fogalmaztak meg a diáklányok egyenlőséget követelve, a polgári-liberális rendszer a nők kirekesztése mellett tette le a garast – már ami a szavazati jogot és az egyéb társadalmi-politikai szerepvállalást illeti.
A férfiak fegyvert ragadtak, s harcoltak mindenért – kivéve a nőket. Őket anyai keretbe helyezték, idealista módon tisztelendőnek hirdették, s a férfi társául rendelték, de sohasem önállóan. Midőn Kossuth Lajos kinevezte Zsuzsanna húgát főápolónővé, ugyanezen szerepnek szolgált tápul: az asszony, a honleány a férfi, a harcos ápolója, sebeinek gyógyítója, a gondoskodó és vigasztaló személy. Kossuth Zsuzsanna kiválóan meg is felelt a megbízatásnak, noha a tábornokok megmorogták kormányzójukat e döntéséért, mivel nem szívesen láttak asszonyt a seregben, s orroltak a rokoni kapcsolatok efféle megjelenítése miatt is. Viszont rengeteg nőegylet alakult, amelynek tagjai nagyon is létező problémákat vetettek fel (a mai internetes portálokon e felvetések többsége azonban éppúgy megtalálható a megválaszolatlan kérdések és megoldatlan problémák között, jegyzi meg fanyarul a történésznő). A forradalom bukását követően nőnek a Jókai-hősnők is óriásivá, de hősiességük már az említett piedesztálra emelt nőszerepnek megfelelő, s miként a közbeszédben és az irodalomban egyaránt: a nemzet mártírjai és szimbólumok.
Érdekes és különös volt a nép véleménye Kossuth Lajos feleségéről. A rosszindulatú történelmi pletykák szerint Meszlény Terézia sem szép nem volt, sem kedves, ráadásul féltékenykedett is jóvágású urára, ám kordában tartotta dolgait, s szilárd támaszként állt mellette. Mivel Kossuthot soha semmiért nem hibáztatták, még azért is Terézia asszonyt kárhoztatták, hogy 1849. áprilisban kimondták a trónfosztást. Ez ugyanis nem keltett egyértelmű örömet a mégoly nemzeti szellemű hadsereg tagjai körében sem, akik a császárra is fölesküdtek a haza szolgálatára történt esküvésükkor, s feloldhatatlan jogi státust vont maga után a trónfosztás momentuma. Minderről Cs. Farkas Tamás történész beszél, aki az 1848-as „női történelem” kapcsán a feleségek, szerelmesek és anyák leveleit tartja olyan értékű dokumentumoknak, akár egy-egy hivatalos okmányt vagy hadijelentést.
A magyar forradalmi sereg körül sokkal több nő volt föllelhető, mint bármelyik reguláris hadsereg háza táján, hiszen a korabeli logisztika nem nélkülözhette a kiszolgáló „hadakat”, amelyek hivatalosan persze nem tartoztak a katonasághoz, de a jelenlétük szükségesnek bizonyult. Az ápolónők, a főző- és mosónők, s a fontos kantinosi feladatokat ellátó markotányosnők aktívan kivették részüket a sereg élelmezéséből és egyéb szükségleteinek ellátásából. Bárhogy szépítjük, a nagyszámú prostituáltat is mindhiába hessegették el a fertőzések miatt aggódó parancsnokok a honvédek környezetéből. A hadikórházakban olykor többeket kezeltek a bujakór miatt, mint a csata okozta sebesülések okán. A tisztek többsége mellett pedig ott találhatjuk a hűséges feleségeket és a mindenre elszánt kedveseket – olykor mindkettőjüket elérhető távolságban. Damjanich János felesége, Emília odaadóan ápolta férjét, aki lábát törte, s Vécsey Károly gróf kedvesét, az elvált asszony Diffand Carolinát sem tudták elűzni a vértanúvá lett férfi mellől a csatáktól az akasztófáig, bármennyire is nehezményezte ezt például Görgey tábornok, aki már Kossuth Zsuzsanna főápolónőségéért sem lelkesedett, mondván, nőknek nincs keresnivalójuk a katonák körül. Sajnos alig tudunk valamit a filmforgatókönyvbe illő szerelmi történetről, de az bizonyos, hogy a Vécsey emlékét halála után is töretlenül őrző Carolina a mai értékrend szerint is páratlan bátorságról és hűségről tett tanúbizonyságot.
Cibakházán történt az az eset, amikor egy híd megrohamozásakor egy osztrák katona a magyarok közé keveredett, s már ellőtte minden lőszerét, mikor megpillantotta a magyar honleányt, aki futva hozta kötényében a magyar honvédeknek a lőszerutánpótlást. Több helyütt is följegyezték, hogy a derék magyar lányok, asszonyok így segítettek a forradalmároknak, saját testi épségükkel sem törődvén. A cibakházi história vége az lett, hogy a megzavarodott osztrák bedobta a Tiszába a harcias hölgyet – bár erről csupán egy katonai jegyzőkönyv tanúskodik. A tragikus és a korról is hű lenyomatot adó ruszkabányai eseményről azonban Európa-szerte felháborodással cikkeztek a lapok. Az erdélyi helységben a lőszergyáros Maderspach felesége a már Törökország felé menekülő tábornokokat látta vendégül, de természetesen a forradalom alatt sem titkolta elkötelezettségét a szabadságharc iránt. A vendégséget követő napon a császári csapatok bevonultak Ruszkabányára, s Haynau nyilvánosan vesszőztette meg a lemeztelenített Maderspachnét a főtéren. Sajnos a férj nem ápolta neje lelki és testi sebeit, hanem másnap öngyilkos lett szégyenében, miként azt a korszellem sugallta, ám az asszonyt mély tisztelet övezte haláláig.
S végül, de nem utolsósorban álljon itt néhány név, azon hölgyek névsora, akik tevőlegesen is részt vettek a magyar szabadságért folytatott harcban. A legharciasabb honleányok ugyan szerettek volna létrehozni egy önálló lövészzászlóaljat, ám kezdeményezésük kudarcba fulladt. A legelszántabbak azonban nem hátráltak meg, s „férfiként” álltak be a seregbe: Szentpály Janka, Nyári Mária, Csizmárovits Mária, Jagelló Apollónia, Viola Anna. Szilágyi Ida, Pfiffner Paula eltitkolták női mivoltukat, elrejtették nőiségük látható jegyeit, amelyekre sebesülésükkor derült fény. Lebstück Mária a főhadnagyságig vitte a férfiak közé vegyülvén, róla dalmű is született. Az állítólag csúnyácska fehérszemély bajtársai nem gyanakodtak társukra, aki végül is osztrák fogságba esett, s a börtönben szülte meg titkos frigyben fogant gyermekét.
A történészek alaposan feldolgozták a magyarság e dicsőséges korszakát, de a „női fejezettel” még adósak, ismereteink e tárgyban meglehetősen hézagosak. A levéltárak talán még tartogatnak történelmi kuriózumokat e téren is.
origo.hu
Menczer Tamás: Elfogtam egy levelet!
