A rablólovag

M Ú L T I D É Z Ő

A magyar kormány 1848 nyarán minden lehetőséget megragadott haderejének növelésére. Erre szükség is volt, hiszen a Délvidéken már megindult egy kegyetlen háború, és Jelacic horvát bán ellenséges magatartása is magában hordozta egy támadás lehetőségét. A császári hadsereg Magyarországon állomásozó csapatain kívül újabb zászlóaljakat állítottak fel, mozgósították a nemzetőrséget, és sorra alakultak az úgynevezett szabadcsapatok. Kossuth szeptember végén, október elején bejárta az alföldi városokat, és buzdító beszédekkel igyekezett minél több embert megnyerni a haza ügyének. Eközben értesült Hódmezővásárhelyen arról, hogy Rózsa Sándor, a betyár amnesztia fejében egész bandájával kész beállni a honvédseregbe.
Rózsa Sándor 1848-ban – harmincöt évesen – az Alföld leghíresebb betyárja volt. Már tizenhét éve üldözte őt a törvény, de mind ez idáig eredménytelenül. Középmagas termetével nem tűnt ki társai közül, de félve lesték kifejezéstelen tekintetét, lassú beszédét. Kegyetlensége, kérlelhetetlen keményszívűsége, vakmerősége emelte ki őt a többi betyár közül. Lóhátról nagyon pontosan lőtt. Neki és társainak legkedveltebb fegyvere a fokos volt. Rendkívül jól ismerte e tájat, minden buckáját, mocsarát, tanyáját. Ennek is köszönhette, hogy mindig meg tudott szökni üldözői elől.

Rendkívüli lehetőséget kínált Kossuth toborzó körútja és az a helyzet, hogy mindenképpen szükség volt katonára. Ezért ajánlkozott százötven fős csapatával – közbocsánat fejében – katonai szolgálatra. Kossuth október 3-án adta ki amnesztialevelét Rózsa Sándor számára. „Miképen Rózsa Sándor, ki a törvénytől és erkölcsiségtől elvetendve ezen vidéket sok esztendők óta rablásaival megnyugtalanította, isten irgalmától fogva magához térvén, s bűneit töredelmesen megbánván, hozzám azon alázatos kéréssel folyamodott, hogy ha eddigi életmódjáért, valamint igaz bűnbánata szerint az istentől bocsánatot remél, úgy a földi igazságtól is bocsánatot kaphatna, nemcsak elhagyná elébbi életmódját, s a törvényhez és erkölcsiséghez állhatatosan visszatérne, hanem egyszersmind a haza jelen veszélyében az országnak fegyveres ellenségei ellen hű és bátor szolgálatát, mint jó polgárhoz illik, úgy magas személyében felajánlaná, mint a pusztai pásztornépből 150 fegyveres lovast saját költségükön táborba szállani és az ország hadvezéreinek rendelkezésére… reá bízná…” Az amnesztialevél kézbesítésével Jókai Mórt bízták meg, aki azonban ezt nem személyesen, hanem egy Lukácsy Károly nevű őrmesteren keresztül juttatta el Rózsához. Az őrmesternek jelentős szerepe volt az egyezség megkötésében is. Az okiratot a betyár embere Kiskunfélegyházán vette át.
A Rózsa Sándor által ígért csapat Csongrád és Csanád megyei legényekből valóban össze is állt, és bekerült a honvédsereg kötelékébe. A csapat pásztoröltözetben a délvidéki Nagybecskereken jelentkezett. Itt megvizsgálták, hogy megfelelnek-e a követelményeknek, majd miután ezt rendben találták, kiegészítették a felszerelésüket.
A szerb felkelők ellen harcoló erők parancsnoka Kiss Ernő tábornok volt. Mivel azonban a következő hónapokban ő sokat volt távol, helyettesítésével az egyik hadosztályparancsnokot, Vetter Antal tábornokot bízták meg. A másik – a balszárnyi – hadosztály parancsnoka Damjanich János alezredes volt, akinek csapatai Versec és Fehértemplom között táboroztak. Ide került Rózsa Sándor csapata is, nem is akármilyen társaságba. Itt állomásozott például a 3., a 9. honvédzászlóalj, a Württemberg-huszárok és más, már harcedzettnek mondható alakulat.
Rózsáék megérkezése után, november 9-én támadták meg Strázsa helységet. A szerbek e megerődített tábora állandó veszélyt jelentett Damjanich hadosztályára. Az ütközetben a Rózsa-lovasok kitűnően megállták a helyüket. Vezérük egymaga tizenkét szerbet ölt meg, de a többiek is derekasan kivették a részüket a harcból. Mindez azonban nem volt elég. A harcok elcsitulása után féktelen rablás, fosztogatás, marhák, juhok, lovak elhajtása kezdődött. Ebben is Rózsa Sándor emberei jártak elöl. Mindez azonban már jóval túllépte azt a határt, amit még a katonai becsület kockáztatása nélkül meg lehetett tenni. Ezért Rózsa Sándort Damjanich szigorúan megfeddte.

A rablások híre magasabb szintre is eljutott, ezért Vetter tábornok utasította Damjanichot, hogy csapatainak fegyelmét erősítse meg. Ezt a szerb származású tiszt – strázsai győzelme után léptették elő ezredessé – keményen visszautasította. Ettől kezdve e két kiváló katona között megszűnt minden egyetértés. Ez a szabadságharc későbbi menetére rendkívül káros hatással volt.
A kihágások megszüntetésére, a csapat „rendbeszedésére” Kossuth egy Szerencsi nevű főhadnagyot küldött a táborba, de munkáját az itteni tisztek megakadályozták, ezt a sereg belső ügyének tekintették. Ezt követően a csapatot a bánsági bányavidékre vezényelték. Az Asbóth Lajos őrnagy vezette különítmény az itt lévő bányavárosokat igyekezett visszafoglalni és biztosítani. Ezen tevékenységekor vezetett egy románok lakta település, Ezeres ellen büntetőakciót. A falu lakosai megölték a magyar jegyzőt, támogatták a császári csapatokat, és kémkedéssel is vádolták őket. A büntetőfeladattal a Rózsa Sándor vezette lovascsapatot bízták meg, minden felügyelet nélkül, lehetőséget adva nekik a strázsai „bűnök” jóvátételére. Ez azonban rendkívül rossz döntésnek bizonyult.
A Rózsa vezette negyven lovas közeledtére a falu lakosai menekülni próbáltak, de sokuknak nem sikerült. A házak közé törő betyárok rövid időn belül harminchat embert öltek meg, ezt követően raboltak, fosztogattak. A templomból kihordták az egyházi ruhákat, és magukra vették azokat. A papot miseruhájában lóra kötözve hordták végig a falun, majd zsákmánnyal alaposan megrakodva tértek vissza a táborba. Ez volt a legkirívóbb eset, de a környező falvakat is állandóan zaklatták.
Az ezeresi esettel végleg betelt a pohár, Vukovics Sebő kormánybiztos elhatározta a csapat feloszlatását. Ezzel azonban Rózsa Sándor nem értett egyet, de Kossuth sem. Rózsa Pestre utazott, ahol az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökét meggyőzte arról, hogy szó sincs kihágásokról, sőt az általa zsákmányolt négy szekér lőporért még neki tartoznak jutalommal. Kossuth azért elrendelte a vizsgálatot, amely elég furcsa eredménnyel zárult. A bizottság semmi kifogást nem talált Rózsa Sándor és a csapat viselkedésében. A bizottmány december 15-i ülésén az amnesztiát megerősítették. Mindezek ellenére a csapatot mégis feloszlatták, ugyanis az általuk okozott erkölcsi kár nagyobb volt, mint amennyi hasznot vakmerőségükkel hajtottak.