Ez esetben kiválóak voltak a szakértők előrejelzései: a múlt héten – két és fél évvel Amerika megtámadása után – Európa elszenvedte történelmének legsúlyosabb terrorakcióját. A jóslatok nemcsak az időpontról, hanem a támadás helyszínéről és feltételezett tetteseiről is megközelítően helyes információval szolgáltak. A múlt év második felében, különösen a novemberben elkövetett isztambuli akciókat követően a terrorellenes hírszerzők arról számoltak be, hogy nagy valószínűséggel támadás készül egy dél-európai nagyváros ellen. Az akció elkövetői minden bizonynyal észak-afrikai Al-Kaida-tagok közül kerülhetnek ki. Alig fél év telt el a figyelmeztetések óta, a terror tombolásának helyszíne Madrid, az elkövetők – jelenlegi tudomásunk szerint – marokkóiak. „Azt hiszem, ilyen méretű akció meg sem fordult a fejünkben” – mondotta el egy francia hírszerző a Le Monde-nak.
Most, amikor a jóslatok valósággá váltak, egymást követik az Európai Unió biztonságpolitikai vezetőinek találkozói. Az egy hét múlva esedékes csúcstalálkozó előtt tanácskoznak a hírszerző szervek illetékesei, épp Madridban, valamint a bel- és igazságügy-miniszterek.
Ha tetszik, ha nem, az Al-Kaida ezzel a vérfürdővel megnyitotta európai frontját.
Március 11-e után bármely európai városban történhet hasonló mészárlás, mint Madridban. A spanyolokat ért merényletekért az ország Irak-politikája és az állambiztonságért felelős személyek hanyag munkája egyaránt okolható. Jelen pillanatban valóban úgy tűnik, hogy Magyarország nem számít elsődleges terroristacélpontnak, ám valószínűleg senki sem állíthatja biztosan: ismerjük a terroristák gondolkodását, és ők is azokat a helyeket fogják kiválasztani a következő csapás célpontjának, amelyeket mi valószínűnek tartunk. Sokkal valószínűbb, hogy ott követik el a soron következő támadást, ahol a biztonsági szervek tág teret engednek számukra akciójuk előkészítésére.
Az elmúlt két és fél évben Európa elszenderült a toronyledőlések kiváltotta sokk után. Már-már általánosan kezdett elterjedni a felfogás, hogy az iszlám radikalizmus csak másokat, főleg az Egyesült Államokat fenyegeti. Különösen a franciák és a németek voltak nyugodtak az iraki háborút elítélő politikájuk miatt. Ám a dzsihád harcosainak Európa a keresztény–zsidó kultúra világa, az Egyesült Államok szövetségese, a „keresztes” NATO oszlopos tagja és működtetője. Kell-e jogosabb célpont – a sátán birodalma mellett –, mint Európa?
A 2001. szeptember 11-i Amerika-ellenes merényletsorozat egyre inkább a múlt ködébe vész, nem volt elég a figyelmeztetés, hogy az európai államok számára alapvető értékeket veszélyezteti. A tengerentúlról Európába átruccant amerikai belbiztonsági szakértőknek, hírszerzőknek az volt a benyomásuk – mint azt nem egy lapban nyilatkozták –, hogy e téren az öreg földrész csak mímeli az együttműködést. Például nagy dérrel-dúrral bejelentették, hogy létrehozzák az európai letartóztatási parancsot. Két és fél évvel az amerikai merényletek után azonban nyoma sincs ennek, köszönhetően az európai uniós építés olyan bajnokainak, mint például Francia-, Német-, Olaszország vagy – hogy a kisebbeket se felejtsük ki a sorból – Ausztria, Hollandia, Görögország. Mind a mai napig nem állították fel az antiterrorista kérdések vizsgálatára és a tengerentúli szervekkel történő kapcsolattartásra azt a csoportot, amelynek persze a székhelyét már sikerült kijelölniük, ez az Europol kebelében lenne Hágában. Most terveznek egy biztosi posztot, amely az antiterrorista munkát hangolná össze. Vajon lesz-e az áldozatok hozzátartozói közül valaki olyan bátor, hogy megkérdezi a Brüsszelben feszítő urakat, miért nem tettek az ügy érdekében többet? Vajon hány halott kell, hogy mozduljanak végre? Talán mégsem nevezné senki példás európai együttműködésnek azt az esetet, amikor Párizsnak hét évet kellett várnia arra, hogy az 1995-ös párizsi és lyoni robbantások egyik arab pénzelőjét megkapja Londontól!
A hírhedt szeptember 11-ét követően Európában több száz terroristagyanús személyt – akiknek nevét gyakran az amerikaiak közölték vendéglátóikkal – őrizetbe vettek, de ügyükben ítélet csak pár tucat esetben született. Az elengedettek, köztük a hét végén Madridban letartóztatott egyik marokkói, Dzsamel Zugam tették a dolgukat, mintha mi sem történt volna. Pedig ha a hatóságok figyelik, vagy időről időre információkat gyűjtenek róla, nem történt volna meg, hogy most a madridi robbantások egyik feltételezett elkövetőjeként vallassák. El kell ismerni, hogy a nyugati hírszerző szervek között javult az együttműködés, talán épp ezért nem következett be korábban az Al-Kaida támadása.
*
De a terroristaellenes harc szakértői ezt is csak közepesre osztályozzák, összevetve azzal, ami az Egyesült Államokban folyik. Talán kicsit nagyobb megértéssel kellene viszonyulnunk az amerikai repülőtéri fényképezésekhez, ujjlenyomatvételekhez, a vízum bürokratikus kiadásához. A szabadság országa most – ahol tudja – lehúzza a rolót, mi pedig ugyanennek az elvnek a nevében örülünk, hogy májustól egész az Atlanti-óceánig utazhatunk útlevél nélkül. Mehetünk, jöhetünk. De hozzánk is jöhetnek jó emberek és rosszak is. Nem elég elszörnyülködni a Világkereskedelmi Központot ért, ki tudja, hányadszor látott támadáson, mi is másként gondolkoznánk, ha a világ legpusztítóbb terrorcselekményében a két irdatlan torony ránk dőlt volna.
Jelen pillanatban a legnagyobb fejfájást Nyugat-Európában az Al-Kaida alvó sejtjei jelentik. Ők azok, akik a nyolcvanas–kilencvenes években Afganisztánban harcoltak, vagy ott kaptak kiképzést a gyilkolás mesterségéből. Visszatérve hazájukba, s ez gyakran Franciaország, Nagy-Britannia, Német- vagy esetleg Spanyolország, tovább űzik megszokott polgári foglalkozásukat. Megpróbálnak „árnyékban” maradni, semmilyen szabálysértést sem követnek el. Az újjáalakult Al-Kaida épp rájuk épít: egyes szakértők szerint mintegy százezren lehettek azok, akik a kilencvenes években megjárták az afganisztáni kiképzőtáborokat. Ez őrületes szám, még akkor is, ha ezeknek a harcosoknak a többsége arab országokban él. Az Al-Kaida megújulása azt követően következett be, hogy 2001–2002-ben az Afganisztánban tartózkodó csúcsvezetőinek kétharmada meghalt a szövetségesekkel folytatott harcokban. Bin Laden és Al-Zavahiri, a szervezet ideológusa és második embere egyszerre azt tapasztalták, hogy elég megadni a Korán-idézetekbe csomagolt okfejtéseket, a többit elintézik az Al-Kaida nevében „eljáró” helyi képviselők. Ha valami logisztikai gond merül fel, elég egy futárt küldeni a helyszínre, aki segít megoldani a problémát: ha kell, pénzt, ha kell, iratokat, ha kell – „afgán” társak révén –, robbanószert szerez. Majd – jóval az akció előtt – szép csöndben, ahogy jött, el is tűnik. A Newsweek hírmagazinnak nyilatkozta egy amerikai szakértő: „Ha levágnánk az Al-Kaida fejét, a test vígan élne tovább, és tízszámra növesztené az újabb, igaz, kisebb fejeket.”
Azt is el kell ismernünk, hogy az európai rendőröknek sokkal nehezebb és kényesebb a dolguk azokkal a személyekkel, akiket terroristagyanúsnak tartanak. Ugyanis Európa az ő hazájuk is: az új generáció már itt született, az adott ország állampolgára. Amerika összlakosságához képest viszonylag elenyésző a külföldről, főleg arab országból betelepülők száma. Európában viszont élvezik mindazokat a jogokat, amelyeket mindenki más. Így igen nehéz valakit azért büntetni, mert gyakran elhagyja lakhelyét, él utazási jogával, esetleg adományokat gyűjt törvényes szervezeteknek. A 2001. őszi támadást is Európában, Londonban, Madridban, Hamburgban szervezték meg.
Isztambulban, a földrész keleti „bejáratán” négyszer is „kopogtatott” az Al-Kaida egyik helyi filiáléja. Egyértelmű volt itt is a jelzés az ankarai kormánynak: nem kell olyan vérmesen kiállni Amerika mellett. Törökországnak nem bocsátották meg NATO-tagságát, és azt sem, hogy olyannyira igyekszik a „keresztes” Európai Unióba. Ezeknél a kettős merényleteknél is láthatjuk, hogy miként változik az Al-Kaida taktikája: van, amikor ott hajtja végre merényleteit, ahol a szervezete erős, van, amikor arra tesz, hogy milyen könynyen férkőzhet be az országba.
Ám a nyugati nagyoknak sincs igazán mit a török titkosszolgálatok szemére vetniük. Nézzünk körül a földrész nyugati és déli államaiban, a leginkább veszélyeztetett országokban. Nagy-Britannia már évek óta elhíresült arról, hogy különböző indokokkal menedéket ad az iszlám szélsőségesek fő ideológusainak. „Londonisztán” az európai iszlám propaganda fellegvára. Sajnos beleértve az Al-Kaida által fizetett brosúrákat is. Ha valaki iszlám fanatikusokat akar toborozni, fel Franciaországba. Jobb terep aligha kínálkozna, mint a Párizs és Lyon környéki lakótelepek, ahol ezrével lézengenek arab származású fiatalok. Az Al-Kaida itt a 90-es évek algériai GIA, Iszlám Fegyveres Csoport hajdan volt híveit vagy az erről csak hírből hallott fiatalabb nemzedék tagjait szólítja meg. Franciaország szolgált háttérbázisul például a tunéziai Dzserbánál elkövetett, 25 halálos áldozatot követelő öngyilkos merénylethez. „Ha London a fej, akkor Németország a láb” – ez a mondás tartja magát a terrorista-szakértők körében. Szeptember 11-e után a német hatóságok a legnagyobb ámulatukra számos terrorcsoport jelenlétét voltak kénytelenek rögzíteni. Ám büntetést szinte alig páran kaptak a gyanús személyek közül. Németország a nyugati elemzők szerint is jelentős elmaradásban van a terroristaellenes harcban. Olaszország főleg a Balkánról származó fegyverkereskedelem kiemelt helye. De találhatunk itt hamis papírokat gyártó műhelyeket, és az Al-Kaidának ez kivételes toborzási lehetőséget biztosít arra, hogy marokkói és tunéziai származású személyekkel bővítse sorait.
A terrorizmus történetében még soha nem fordult elő, hogy bármilyen borzalmas merénylet ilyen egyértelműen megváltoztatta volna egy ország politikáját, mint a madridi tragédia. Mindenki tudta, hogy a spanyol nép nagy része elveti az előző kormány Irak-politikáját. Ám valószínűleg a felrobbant tíz bomba és a kétszáz áldozat vezetett oda, hogy a vasárnap győzedelmeskedő szocialista vezér, José Luís Rodrígez Zapatero már másnap bejelentette és azt követően megerősítette: a spanyol csapatokat hazarendeli Irakból. Még a hét elején Juhász Ferenc magyar honvédelmi minisztertől is hallhattunk olyan kioktató fejtegetést, hogy nem szabad meghátrálni a borzalmas merényleteket látván, ugyanis a terroristák célja épp ez, bizonytalanságot kelteni. Azóta Amerikából – Bush elnöktől és kihívójától, Kerrytől is – kapott türelemre intő figyelmeztetést Zapatero.
A nemzetközi sajtóban sokan teszik fel a kérdést: a terror legyőzte a demokráciát? Az „új Európának” mindenesetre annyi – így örülnek Párizsban és Berlinben az „öregek klubjának” tagjai. Azért mégiscsak meglepő, hogy a brit munkáspárti Blair fejgörcsöt kapott, míg a jobbközép Chirac táncra perdült a szocialisták madridi győzelme hallatán. Általában örömmel fogadják az európai szocialisták sikerét a Downing Streeten, most azonban nyoma sem volt ennek – jelentette az eseményről beszámolva a brit Times. A párthovatartozások nem számítanak, pártbesorolástól függetlenül örülnek vagy gondterheltek lesznek a spanyol szocialisták váratlan, ám a konzervatívoknak a választások előtti utolsó háromnapi ténykedését figyelve nagyon is megmagyarázható sikerének.
Európa megváltozhat, megosztottsága csökkenhet. A BAB-tengely – Blair–Aznar–Berlusconi –, amely fenntartás nélkül támogatta az amerikaiak Irak-politikáját, sokat vesztett a spanyol konzervatívok kiesésével. Az olasz Berlusconi már megkezdte a helyezkedést, hogy minél közelebb kerüljön a Párizs–Berlin pároshoz. Blair pedig most már kettesben hadakozhat Bushsal, védendő azon álláspontjukat, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek szolgáltak a háború indokául. Esetleg az „új Európára” számíthatnak az ősszövetségesek. Ám ha a magyar külpolitika sodródását nyomon követjük, amely a vállszélességű Amerika-pártiságtól ellavírozott a csöndes Amerika-ellenesség helyzetébe – mint ahogy azt a közelmúltban egy ellenzéki politikus megállapította –, olyan nagy hasznát egyébként sem venné Washington ennek az egy eseményre összetákolt képződménynek.
Az európai megosztottság csökkenésének már más következménye is látható. Vélhetően új lendületet kap azoknak a kérdéseknek a megoldása, amelyek miatt eddig helyben járásra kényszerült az unió. Az alkotmányról nyárra valószínűleg egyetértés születik. Ennek rendkívül egyszerű az oka: Lengyelország egyedül marad az alkotmányellenző párosban, ugyanis Madrid most már hajlik a megegyezésre az unióval. Leszek Miller lengyel kormányfő katonái helytállnak Irakban, viszont egyetlen nagyobb megrendelést sem sikerült elérniük a lengyel vállalatoknak. Ráadásul ők történelmileg az amerikaiak egyik fő szövetségese, nem úgy, mint mi, magyarok. Hogyan remélhettük azt, hogy háromszáz katonáért cserébe megnyílik előttünk az iraki megrendelések kánaánja? Nálunk mégis hónapokig azon rágódott a sajtó, hány nagyvállalatunk vehet majd részt Irak újjáépítésében.
Egyébként Varsó is kapott figyelmeztetést Oszama bin Ladentől, az Al-Kaida irányítójától, neve az októberi üzenetében együtt szerepelt Spanyolországéval. Miller szociáldemokrata pártja a közvélemény-kutatásokban 10 százalékos szinttel kénytelen nekivágni az európai parlamenti választásoknak. Leszek Miller rémképe, hogy úgy járhat, mint a spanyol Aznar, igen hamar beteljesedhet.
Egy esztendő is kevés volt az amerikaiaknak ahhoz, hogy Irakban valódi rendszerváltozást érjenek el. Addig az Al-Kaida pár bombával kikényszerítette egy kormány távozását – terjed a világsajtóban egy nagyon is vitatható, de első hallásra frappáns mondás.
Függetlenül attól, hogy ki hogyan vélekedik az iraki szerepvállalásról, Európa nem engedhet a terroristák zsarolásának. Csak a „könyörtelen” fellépés segíthet a terrorizmussal szemben: ne adjunk még egy esélyt arra, hogy a félelem mérnökei vegyék kezükbe sorsunk irányítását.
***
George W. Bush elnök koszorút helyez el a washingtoni spanyol nagykövetségen a madridi merénylet áldozatainak emlékére. Az „új Európát” is gyászolják Washingtonban?
A hidegháború leghűvösebb évei óta nem látott pszichózist okoz a világ nagyvárosaiban az egyre kíméletlenebbé váló terrorizmus. Londonban óriásplakát figyelmezteti éberségre a metró utasait: aki gyanús csomagot talál, jelentse. A londoni közlekedési vállalat kifejezetten a madridi események után kezdte meg új kampányát az állomásokon és a járműveken
Dél-koreai utasok „menekülnek” a szöuli metróból egy március 18-án tartott gyakorlat során. Az utasokat arra készítették fel, hogy miképpen viselkedjenek, ha a terroristák gáztámadást intéznének a földalatti ellen. Dél-Korea egy sor hasonló gyakorlatot tervez, miután arról döntött, hogy több katonát küld Irakba
Európa új kísértete: az öngyilkos merénylő. A spanyolországi terrortámadások óta – jóllehet az nem öngyilkos merénylet volt – a bombaöv immár nem csupán a közel-keleti erőszak szimbóluma: egy ruhadarab, amely Európában is rettenetet kelt. A képen Isztambulban egy rajtaütés során lefoglalt ilyen „felszerelés” látható. A mellényt a robbanószerkezettel közszemlére tette a korábbi isztambuli merényletek tettesei után kutató török rendőrség
origo.hu
A klímák után a hűtőket is betiltaná az EU
