Felvidékiek elmaradt kárpótlása

Csehszlovákiában 1946 szeptemberének végétől magyarok tízezreit, egyes adatok szerint mintegy 60-70 ezer főt szállítottak erőszakkal kényszermunkára, döntően a korábban németek által lakott vidékekre. A kitelepítést a visszatérés lehetősége nélkül, közmunka-kötelezettségre hivatkozva rendelték el, a kitelepítettek otthonaiba azonnal szlovák telepeseket költöztettek. Épületeiket, bútoraikat, gazdasági felszereléseiket és állatállományukat az állam elkobozta, bankszámláikat befagyasztották – nyilatkozta lapunknak Krivánszky Miklós, a Deportálások Áldozatainak és Leszármazottainak Szövetsége (Dálesz) alapítója.
Két évvel ezelőtt jegyezték be a szlovák belügyminisztériumban a szervezetet, amelynek célja az 1946–47-ben a Szlovákiából törvénysértő módon csehországi kényszermunkára hurcoltak és leszármazottaik kárpótlása – mondja Krivánszky Miklós. Az elhurcoltak közül az ellátatlan betegek, az öregek és a gyermekek tucatszámra haltak meg útközben vagy a célállomásra érkezés után. Bár a túlélők hónapok, sőt évek múlva tudtak csak visszatérni szülőföldjükre, a mai napig semmilyen erkölcsi vagy anyagi kárpótlásban nem részesültek.
A Dálesz alapítója arra építi fel kárpótlási érvelését, hogy nem magát az 1945-ben hozott 88-as számú elnöki rendeletet támadja, hanem az annak végrehajtásában megnyilvánult törvénytelenséget. Úgy véli, szakmai szempontból kéne tisztázni, mettől meddig voltak – mint jogi kategória – érvényben a rendeletek. Megítélése szerint attól a pillanattól, hogy a csehszlovák törvényhozás visszamenőleges hatállyal törvényi szintre emelte az elnöki dekrétumokat, csakis törvényekről beszélhetünk. Így a Dálesz nem a dekrétumok problémakörével foglalkozik, hanem kizárólag a törvényesség megsértésével. A kényszermunkára történt deportálások súlyosan megsértették még az akkor érvényben lévő törvényeket is, pontosabban a 88/1945-ös, az általános munkakötelezettségről szóló törvényt. Mindazok, akik a dekrétumok tárgykörébe terelik az ügyet, szándékosan tabutémává akarják tenni a kitelepítéseket, a kényszermunkára hurcolást is, kimondottan azért, hogy megakadályozzák magát a kárpótlást – hangsúlyozta Krivánszky. Hozzátette, a Dálesz létrejötte előtt már történtek lépések a nemzetközi fórumon a deportáltak kártérítési ügyének rendezése érdekben. Hathatós segítség volt e téren a belgiumi Piérre Gillet vezette Közép-európai Ember Jogi Bizottság munkája. Az Európai Parlament képviselőivel kiépített kapcsolatrendszerük többéves múltra tekint vissza. 2003-tól a nagy nyilvánosság bevonása lett a cél, ekkor fizetett hirdetés formájában egy felhívást tettünk közzé, hogy jelentkezzenek mindazok, akiket 1946–1947-ben Csehországba deportáltak – mondta Krivánszky. Másfél hónap leforgása alatt 1478 jelentkezés érkezett, s azóta is rohamosan nő a jelentkezők száma.
Az ügyben számos uniós parlamenti képviselő is felemelte szavát. „Szlovákia EU-csatlakozása az uniós struktúrák változásait is magában hordozza, új EU-parlament, új Európai Bizottság hozza majd a döntéseket, így a miáltalunk képviselt ügy megoldására is új lehetőségek tárulnak elénk” – véli Krivánszky Miklós.