Időcsuszamlás

Hogyhogy éppen François Burkhardtot, egy francia tudóst kért meg holnaptól látogatható kiállításának megnyitására?

– Burkhardt korábban a párizsi Pompidou központnak volt az igazgatója, művészettörténész, aki építészettel foglalkozik elsősorban. Világszerte ismert személyiség, érzékeny ember, aki szereti, amit csinálok. Beszédet mondott a Kós Károly Egyesülés tizedik évfordulójára rendezett kiállításon is. De ugyanígy felkereste a Bolognában vagy Európa más városaiban bemutatott műveimet. Szereti ezt a szellemiségű művészeti vonulatot, amelyet ma már az egyetemeken tanítanak Amerikától Japánon, Olaszországon át Németországig.

– És a rajzok?

– Tíz éve egyre fontosabb számomra az a folyamat, amit időcsúszásnak, időcsuszamlásnak lehetne nevezni. Ez azt jelenti, hogy a múlt, a jelen és a jövő eseményei egymásba keveredhetnek. Mondanék egy furcsa példát: Jugoszlávia összeomlása előtt egy évvel Belgrádban úgynevezett bauausstellungot rendeztek. Meghívtak osztrák, német és más országbeli építészeket, valamint engem azért, hogy házakat tervezzünk. Én olyan házat formáltam meg, melyet Edgar Allan Poe-tól vettem át az Usher ház című írásából, amelyben a gonoszok háza négyfelé szakad egy apokaliptikus éjszakán. S egy évre rá Jugoszlávia szétesett darabokra. A jövő számomra azt jelenti, hogy mi jövünk szembe önmagunkkal. Amikor a múlt kerül elénk, ugyancsak magunkkal nézünk szembe.

– S ezt a problémát jelenítette meg a rajzokban?

– Egy ideje olyan tájakat és élőlényeket ábrázolok, amelyek egy eltűnt világ alkotóelemei. Atlantiszra gondoltam, amelyről azt írja le Platón és mások – akik olvasták a később megsemmisült alexandriai könyvtárban az elsüllyedt birodalomra vonatkozó írásokat –, a pusztulás oka az volt, hogy a természet egyensúlyát felrobbantották. Az Atlantiszon élők képesek voltak beavatkozni a növekedési erőkbe. Bele tudtak bújni a fákba, és olyan cselekedetekre buzdítani őket, amelyekre egyébként nem lettek volna képesek. Mindez megjelenik a kelta hagyományokban. Abban például, hogy valaha az erdőket fapásztorok nevelték. Mozgásra kényszerítették a vegetációt. Olyan mutációkat hoztak létre a természetben, felhasználva a sötétség és a világosság erőit, amelyek megváltoztatták a természeti élőlények formáit és alakzatait.

– Úgy véli, mindez valóságos lehetett?

– Így gondolkodom erről. Az Atlantisz sorozathoz felhasználtam egy zseniális fotós anyagát, Blossfeldét, aki rügyeket fényképezett, s azokat felnagyította. E rügyekben a növény sajátos jövendője látszik. Én ezek montázsaiból és egyéb rajzokból állítottam össze a kiállítás anyagát az Ernst Múzeumban. Szándékaim szerint összekeverem a múltat, a jelent és a jövendőt.

– De nem csak a képzeletbeli Atlantiszt rajzolta meg.

– Jövendőbeli templomaimat is: a dunaszerdahelyit és a Taposiris Magnát.

– Utóbbi hol található?

– Alexandriától negyven kilométerre nyugatra, a tengerpart közelében. A valamikori Ízisz-szentély udvarán a Krisztus utáni harmadik-negyedik században építettek ott egy kopt keresztény templomot és kolostort, amelyet a hatodik században beözönlő arabok leromboltak. A koptoknak jelenleg ott van joguk templomot építeni Egyiptomban, ahol már egyszer állt szentélyük. Miután Vörös Győző befejezte e terület felkutatását, s feltárta az alapfalakat, módomban állt, hogy templomot, kolostort építsek a romokra. Ennek az épületegyüttesnek a teljes kivitelezési terve már Egyiptomban van, és hamarosan hozzákezdenek az építkezéshez.

– Láthatók magyarországi templomtervek is a tárlaton?

– Hazaiak nincsenek a rajzok között, illetve egy van, amelyik megépült egy kicsi falucskában, Petőhenyén, Zala megyében. Magyarországon egyre kevesebb a megrendelésem, ezért nem láthatók az elképzeléseim a múzeumban. Inkább szlovákiai, romániai, szlovéniai, olaszországi, egyiptomi, sőt mongóliai megrendeléseket kapok.

– Ennek politikai okai vannak?

– Pontosan nem tudom. Vannak emberek, akik mindent megtesznek azért, hogy persona non grataként kezeljenek. Nem zavar, hozzászoktam. Tudniillik 1957 óta, amióta dolgozom, ebben a státusban élek.

– A kiállításon van egy kifejezetten politikai tartalmú rajza az 1956-os menekültekről.

– A forradalom leverése után Oslinál a mocsáron át körülbelül hatvanezer ember menekült el Magyarországról. Az osztrák oldalon e magyar település testvérfaluja Andau, ahol ezt az utat, amelyik az áttört szögesdrót kerítéshez, a vasfüggönyhöz vezetett, a megszabadulás útjának nevezték el. Természetesen leaszfaltozták a határig. A magyar oldalon nincsen semmi. Erre a helyre terveztem egy szoborcsoport felállítását. Egy szakaszon visszaépíteném a szögesdrótot, valamint az összes kelléket.
– Mit akar sugallni rajzaival a látogatóknak?
– Közvetlenül nem jön ki a rajzokból, de azt, hogy akkor is van értelme az életnek, ha az ember semmi mást nem tesz, mint szórakoztatja a jó Istent.