Újra felcsillant a remény! Hátha mégis a nyomtatott betű felé irányítható a hazai lakosság mozgóképi szórakoztatáshoz, tévés, számítógépes képernyőhöz jobban vonzódó része? Hátha javítható a magyar diákok szövegértésének színvonala? Már-már elfeledkezünk a lassan három és fél évtizede indult Olvasó népért mozgalomról. Pedig fontos felismerést tettek nyilvánossá Veres Péterék 1968–69-ben: a fennen hirdetett célok csak töredékesen valósultak meg, a lakosság, a nemzet, a dolgozók széles tömege még mindig nem vált olvasóvá. „A mi munkásosztályunk nem lehet ilyen!”
Az MSZMP Központi Bizottsága, a kulturális kormányzat határozatai nyomán került „pénz, paripa, fegyver”, s a szocialista brigádoktól a KISZ-alapszervezetekig elindult folyamatban volt természetesen jó adag látszattevékenység, de talán húzóerő is, segítőkészség, átgondolt stratégia meg ideológiai elfogultság – és főként az agymosás, a „szocialista személyiségtípus kialakításának” szándéka.
Ezzel párhuzamosan kezdődött a Kell a jó könyv!, a szovjet könyvek forgatására buzdító, éveken át ismétlődő, központilag meghirdetett, ám a könyvtárosok javaslatai nyomán egyre több valódi irodalmi értéket tartalmazó akciósorozat. De a tervgazdaság mind látványosabb kudarcával párhuzamosan ez is elenyészett lassan. A rendszerváltozást követő évekből származó jól ismert olvasásszociológiai adatok pedig a haszonelvűség, az amerikanizálódás előretörését, mi több, a semmit nem olvasók arányának jelentős mértékű gyarapodását bizonyították, illetve erősítik meg folyamatosan.
De most vége a depressziónak! Itt a sokkal tudatosabban, hosszabb távra tervezett mozgalom. Ágoston, hat hónapos unokám, illetve gondviselője Téged is vár a Disney Könyvklub! című prospektust kapott: „Jelentkezz a klubba, és rövidesen megérkezik az első könyv és az ajándék CD, mely mellett még egy ajándék van: egy fantasztikus hátizsák!” Havonta külön rendelés nélkül érkeznek a csomagok. Szó esik még a szórólapon a mesék örömteli hallgatásáról, a közös élmény kapcsolatteremtő erejéről, a fantázia és a szókincs gyarapításáról, no és a megfelelő törvényi háttérről: „Az Ön gyermekének lakcímét a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal adta ki… törvény… bekezdése alapján.”
A jelentkezési lapon pedig: „Küldd el már ma!”
Az irónia minden árnyalata nélkül fejet kell hajtanunk a profi fogalmazás és kivitelezés előtt. Tudják, mit akarnak. Biztos, hosszú távon jól kamatozó befektetést, piacot, profitmaximalizálást. Csak kultúránkat, ízlésünket, gondolati, érzelmi alappilléreinket akarják kicserélni: kora gyermekkori azonosulási mintáink hallatlanul gazdag kincsestárát, konfliktusmegoldó stratégiáinkat, erkölcsi kapaszkodóinkat, jelzőkaróinkat, hagyományainkat, Árgyélus királyfit és Tündérszép Ilonát, csak a Kiskondást és Deszkavári királyfit, csak Hollófernyigest meg Rózsát és Ibolyát, a csodaszarvast, Fejérlófiát meg a hadak útját, a vasorrú bábát, Nagyerejű Jánost és a hétfejű sárkányt. A Grimm testvéreket meg Elek apót, Andersent és Gárdonyit, Selma Lagerlöföt, Illyést, Weörest, Milne eredeti (Karinthy Frigyes fordította) szövegét és rajzait, Fekete Istvánt, Kiplinget, Janikovszkyt, Kányádit és Christine Nöstlingert, Szabó Magdát, Astrid Lindgrent, Zseleznyikovot, Lázár Ervint, Békés Pált. Meséink, jól ismert beszédfordulataink, történetmondó sémáink, múltunk, azonosságtudatunk, a nemzedékek hosszú sora óta újra meg újra elmondott énekeink, verseink, történeteink helyett a fogyasztói társadalom „szabályaihoz” jobban igazodó, Hollywoodból importált kulturális hamburgert.
Félreértés ne essék: itt már piacgazdaság van. Senki nem akar tiltó gesztusokkal élni. Ellenkezőleg. Hálásak vagyunk az említett cégnek, hogy végre példát mutat, hogyan is kell szakszerűen, átgondolt stratégiával jó üzletet csinálni. Igen, a gyerekeinken, unokáinkon keresztül! Keltsük fel bennük a kíváncsiságot, a vágyat jó korán, hogy életük végéig elkötelezettjei legyenek egy nagyon fontos ügynek! A folyamatos belső párbeszédnek, a szorongásoldó belső képek, „filmek” gyártásának, a mesemondás, az együttlét gyönyörűségének, az utalások, az idézetek közösségteremtő, folytatható, variálható erejének. Tanuljunk tőlük és másoktól, s a technikákat, módszereket használjuk sokkal jobban, gazdagabb eszköztárral és nemesebb célokra!
Az USA több államában kormányzati segítséggel működik egy program, amelynek jóvoltából a szülők utóduk megszületése napjaitól hatéves koráig havonta kedvezményesen vásárolhatnak egy gyermekkönyvet. Az ötéveseknek már 60 saját kötet közül választhatják ki az éppen vágyott esti olvasmányt. Svédországban a babákat kilenc hónapos korukban is elviszik a csecsemőgondozóba, ahol ekkor mindenki a beszélgetés, az éneklés, a versek, a ritmusos mondókák, a mesék jelentőségére utaló tanácsokkal együtt ajándékba kap egy kifejezetten ennek a korosztálynak szóló könyvet. Ausztráliában mostanában került a parlament elé a Bookstart javaslat, amely szerint minden újszülött három ajándék könyvet kapna, de már a második kötet kézhezvételének feltétele az, hogy legalább az egyik szülő iratkozzék be egy könyvtárba.
Évtizedek óta a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok (pédául a PISA 2000) eredményei szerint a finn gyerekek értik legjobban az eléjük tett idegen szövegeket. Hogy milyen okok állhatnak a háttérben, erről tartott előadást Paula Malin asszony a Nemzetközi Olvasástársaság konferenciáján Kréta szigetén 2004 januárjában. Nem az olvasástanítási módszerek, nem a tankönyvek tartalomjegyzéke, ábráinak esztétikai elemzése állt mondandója középpontjában. (Nyilvánvalóan ezek sem elhanyagolható témák.) Sokkal fontosabbnak ítélte, hogy országukban nagy tekintélynek örvend az olvasás, a legtöbb család előfizet újságokra, hetilapokra, s a szülői példát a gyerekek naponta tapasztalják, majd maguk is követik. Oktatási rendszerük 15 éves korig egységes követelményrendszert állít fel, s a lemaradókkal (egyénileg és kis csoportokban) hatékonyan foglalkoznak az erre kiképzett szakemberek, segítők, pszichológusok. A tévében vetített filmek szinte kivétel nélkül eredeti (angol) nyelven hallhatók, tehát finn feliratokat kell estéről estére olvasniuk a történeteket, párbeszédeket megérteni akaró gyerekeknek, felnőtteknek. Kitűnő közkönyvtári hálózatuk az ország teljes területén (bizonyos vidékeken bibliobuszok) könynyen lehetővé teszi a rendszeres, az iskola által ugyancsak ösztönzött gyakori könyvtárlátogatást.
A vonzó példák sorát a Könyv és Nevelés című folyóirat 2003./1. számában olvasható (Mihály Aliz: Olvasó gyerekek Angliában, 15–26. p.) cikket felidézve folytatjuk. Az 1992-ben még csupán 300 résztvevővel elindult (ugyancsak Bookstart névre keresztelt) program 2000-ben már 650 ezer fős mozgalommá duzzadt, amire jó lenne végre a legtágabb hazai közvélemény figyelmét is felhívni. Kiadók, terjesztők, önkormányzatok, gyermek-egészségügyi hálózatok, civil szervezetek összefogása révén megszervezték az újszülöttek és a könyvek korai, rendszeres és biztonságos találkozásainak sorát. Derbyshire régiójában működik legjobban e mozgalom. A könyvtári tagtoborzással nem várnak a kötelező beiskolázás idejéig, akkor már túl késő lenne, vallják a szervezők.
A nyolc hónapos babákat meglátogató védőnővel együtt a könyvtáros is megjelenik a családnál, ajándékcsomagot visz magával, amelyben értékes gyermekkönyvek, a szülőknek (és nem a gondviselőknek!) szóló információs anyagok, beiratkozási lapok találhatók, s a család könnyedén tájékozódhat a korai éneklés, mondókázás, verselés, beszélgetés, mesélés, felolvasás személyiségformáló, kapcsolatot elmélyítő jelentőségéről, no és a könyvtári beiratkozás hogyanjáról, továbbá programokról, könyvekről és egyéb dokumentumokról. A kétéves gyerekek pedig személyre szóló meghívást kapnak a könyvtárba, s hogy ez valóban emlékezetes legyen számukra, a találkozót egybekötik születésnapjuk megünneplésével.
A Reading Today legutóbbi számában rendkívül figyelemre méltó, tömör hozzászólás olvasható. Hosszú évtizedek óta Kalifornia államban olvasnak leggyengébben a tanulók. Az okokat keresve a globális (whole language) módszerű olvasástanítást találták „bűnösnek”. Pontosan tíz éve tudatosan áttértek a hangoztató, összetevő (phonics) eljárásra, s az eredmények mit sem javultak. Mert, állítja a szerző, sem a szülők, a felnőttek, sem a gyerekek olvasási, könyvtárhasználati szokásai nem változtak meg.
„Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni” – vetette papírra több mint fél százada Márai Sándor a Füves könyvben. Ezek, vagyis szakszerűen fogalmazva a motivációs bázis, a napi gyakorlat, a könyvtárlátogatások sűrűsége, az otthoni könyvek száma, a számítógépek értelmes használata lehetnek a legfontosabb befolyásoló mozzanatok.
Végül szinte a fentiek összegzéseként emeljünk ki egy radikálisan új kutatási eredményt. Ezek szerint a sokat emlegetett szociológiai összefüggés a tanulók szövegértési szintje és a szülők iskolai végzettsége között a nagyobb vizsgálati mintákon jól igazolható ugyan, de az intenzívebb mikrokutatások egyértelművé teszik a jellegzetes kivételeket: az alacsonyabb iskolázottságú, de a csecsemőkkel, a picinyekkel, az óvodásokkal sokat és színesen beszélgető, verselő, éneklő, mesélő anyák gyerekei igenis egyenrangúan vagy még jobban tudnak, szeretnek olvasni, mint a „jobb családokból” érkezett diákok. Lám, már a családon belül – igaz, jó korán –, de mégis ki lehet egyenlíteni az iskolázottsági különbségekből fakadó hátrányokat!
Merre is menjünk tehát? Válaszoljunk a felkészült, a Disney Könyvklub trikójában pályára lépő kedves kollégák kihívására. Induljon végre nemes versengés! Ki tud jobbat, hatékonyabbat kínálni a jövő meghódítása, gyerekeink, a tanulékony munkaerő, a teherbíróbb, konfliktustűrőbb személyiségek tömeges nevelése, a középosztályi gondolkodás- és életmód terjesztése, tehát az olvasás becsületének visszaállítása érdekében?
Elképzelhetetlennek tartom, hogy a Bart István és Zentai Péter vezette Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete a Magyar Olvasástársaság szakembereivel, a megfelelő pedagógusi szervezetekkel összefogva ne tudna az önkormányzatok, a mindenkori kulturális kormányzat számára is elfogadható programcsomagot készíteni. Egyértelmű, hogy a fentiek nem csupán a hazai magyar nyelvű könyvkiadás és -terjesztés, valamint a könyvtári rendszer egymást kölcsönösen kiegészítő, összefonódó érdekeit szolgálhatnák, hanem egyúttal az egész mai magyar társadalom sikeres modernizációját, versenyképességét is.
Mindnyájan tudjuk, hogy itt és most a lét és a lé együtt a tét! Ma még van választási lehetőségünk.
A szerző olvasásszociológus
origo.hu
Elsőfokú riasztást adott ki a HungaroMet
