Kényszerpálya

Nemrégiben két magyar vállalkozó is öngyilkosságot követett el. Egyiküket felakasztva találták meg egy erdőben, míg másikuk frontálisan ütközve, szándékosan okozott közlekedési balesetet. Egyik eset sem került a címlapokra. A honi médiában ez nem hír, nem ügy, pedig a hozzátartozók tudtak volna mesélni egyet s mást. Például arról, hogy miként is fognak padlót a hazai kis- és közepes vállalkozások. Hogy ebben az országban ismét kiváltságnak számít bankhitelhez jutni, így a tőkeszegény, gyakorlatilag háttér nélküli társaságok jóformán csak uzsorakamatra kapott pénzből képesek működni és kifizetni alkalmazottaikat. Nem számít már újdonságnak az sem, hogy a korábban úgymond jól menő cégek immár adóslisták szereplői; nemhogy fejlesztésre nem futja, még üzlettársaik átmeneti kölcsöneit sem tudják visszafizetni. Indokolt lenne az említett két tragédia körülményeit megvizsgálni. Már csak azért is, mert mind több jel utal arra, hogy a kisvállalkozóknak növekednek a terheik, egyre kiszolgáltatottabbak. Nyakukon az adóhivatal, az önkormányzat, a különböző hatóságok, s hetek múlva már az uniós követelmények alapján kell dolgozniuk.
De miért is olyan fontos ez a szektor? Miért érdemel megkülönböztetett figyelmet a magyar gazdaság e szegmense? Nos, a felelet rendkívül egyszerű. A tévhittel ellentétben hazánkban tudniillik nem a nagyvállalatok és a multinacionális cégek a legnagyobb munkaadók, hanem a kis- és közepes vállalkozások, amelyek kétmillió embernek biztosítanak megélhetést. Sorsuk alakulása látlelete a magyar gazdaság állapotának. Az ugyanis nemcsak az ő bűnük, hogy zömében fizetésképtelenek, hiszen kiszolgáltatottak a megrendelőknek, a multiknak. Nem ritkaság, hanem gyakorlat, hogy a beszállítókat egy-két vagy három hónapos határidőre fizetik ki, ha egyáltalán nem kell perre vinni az ügyet.
Cseppet sem biztató, hogy ebben az amúgy is tervezhetetlen helyzetben kiugróan magas, 60 százalékos azon magyar cégek aránya, amelyek – saját bevallásuk szerint is – felkészületlenek az uniós csatlakozásból adódó változásokra. Az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége által készített felmérésből kiderül, hogy az érintett vállalkozások zöme nem tekint optimizmussal az unióba való belépésre. A Kisosz pedig minimum 55-60 ezer kényszervállalkozó eltűnését jósolja az integráció következményeként. Más érdekképviseletek ugyanakkor 100-200 ezer egyéni vállalkozó, valamint cég csődbe jutásával számolnak. Való igaz: az egységes piac, a vámok lebontása számos hazai vállalkozásnak további gondot jelent majd. Olyan versenyt, amelyben nem egyenlők a felek.
Noha a mézesmadzagot a jelenlegi hatalom elhúzta a magyar kisvállalkozók orra előtt, a szektor terhei az eltelt két év során a bejelentések ellenére tovább nőttek, a kedvezményeket pedig nem tudják igénybe venni. A mikrocégek és a kisvállalatok nem csünghetnek órák hosszat ugyanis az interneten, hogy letöltsék a pályázatokat, mert erre nem érnek rá, s nincs is személyzet. Nem ücsöröghetnek továbbá a vállalkozók különböző konferenciákon sem, mert akkor leáll a termelés. Az érdek-képviseleti szervektől pedig támogatások kijárását aligha remélhetik: a kamarák például saját maguk fenntartásával vannak elfoglalva. S akkor még nem is szóltunk arról, hogy költségvetési pénzeket a kisvállalkozók a megszorítások évadjában nem remélhetnek. Az ITDH tapasztalatai szerint egyre több nyugati cég jelentkezik Magyarországon, hogy kis- és közepes vállalkozásokat vásároljon meg piacszerzés céljából még május előtt. Sajnos ez az utolsó lehetőség több tízezer vállalkozó számára. De ez is felér az öngyilkossággal.