Március 16-án este a bukaresti Baneasa reptérre két AN–26-os katonai gép szállt le tíz koporsóval a fedélzetén. A bukaresti kormány által kiküldött miniszter, Marian Sarbu szerint lehetséges, hogy még vannak románok az eddig azonosítatlan halottak között. A tizenegy halott közül három magyar, kettő pedig a csángók lakta Szabófalváról érkezett a spanyol fővárosba.
E sorok írásának időpontjában öt ember szerepelt az eltűnt román állampolgárok listáján, közülük további kettőnek van magyar hangzású neve. A tragikus esemény után Bukarestben Ion Iliescu államfő elnökletével összeült az ország legfelsőbb védelmi tanácsa, hiszen az 1989-es forradalom óta nem halt meg egyidejűleg ennyi román állampolgár erőszakos cselekmény következtében. A halottak nagy számára való tekintettel Románia gyásznappá nyilvánította március 14-ét. A bukaresti lapok nem győzik hangsúlyozni, hogy a spanyolok után Romániát érte a legnagyobb veszteség a terrortámadás során. A hivatalos statisztikák szerint csak Madridban közel harmincezer román állampolgár dolgozik engedéllyel, de a feketemunkások száma a becslések szerint az ötvenezret is meghaladja.
Románia egy ideje azt importálja a világ fejlettebb országaiba, amiből bőven van otthon: szegényeket. Erdélyi romák hegedülnek és énekelnek a párizsi metrón, Moldvából származó koldusgyerekek kéregetnek Amszterdamban, a német bordélyokban a román lányok a legolcsóbbak, és egyre több a legális vagy feketemunkát vállalók száma is. Az Adevarul szerdai számának egyik publicistája így fogalmaz: a beteg román gazdaság tizennégy évet töltött a reformok műtőasztalán, s mára oda jutott, hogy a külföldön dolgozó vendégmunkások „lélegeztetőgépe” tartja el. Ha a kormány is olyan jól dolgozna, mint honfitársaink külföldön, akkor talán nem mi, románok lennénk Európa utcaseprői és mezőgazdasági napszámosai. (Románok milliói élnek a külföldön dolgozó családtag által havonta hazaküldött pár száz euróból – A szerk).
A külföldön dolgozó román nem hasonlít otthoni, a régi rendszerben szocializálódott társára. A hamar változó mentalitásra egy sepsiszentgyörgyi fiatal esete a legmegdöbbentőbb példa: Andrei Iuga maga is az egyik célpontnak kiszemelt vonaton utazott, ám a robbanás után nem menedéket keresett, vagy megsebesült társain próbált segíteni, hanem kétségbeesetten szaladt egy autóbusz után, nehogy elkéssen a munkahelyéről. Az elbocsátástól való rémület nagyobb volt a halálfélelemnél. A spanyolországi munkahely a fiatalember számára élet vagy halál kérdése. Torokszorító, ugyanakkor a szerencsésebb országok lakói számára soha meg nem érthető az az öröm, amellyel a kórházban felébredő román sebesültek fogadták a spanyol kormány gesztusát, a frissiben kiállított munkavállalási engedélyt: az áldozatok nem az életüknek, hanem a vérükkel megszolgált hatósági papírnak örültek jobban.
Mióta nem kell vízum a schengeni országokba, a nem hivatalos statisztikák szerint kétmillió román dolgozik külföldön. A vendégmunkások kevesebb mint tíz százaléka vállalt legálisan munkát – elképzelhető, mi lenne akkor, ha mindenhonnan hazatoloncolnák a tartózkodási vagy munkavállalási engedéllyel nem rendelkezőket. (A román munkanélküliségi ráta jelenleg hét és fél százalékos, tehát alacsonyabb a spanyolnál vagy a franciánál.) Akad olyan falu Vrancea megyében, ahonnan naponta indul autóbusz Spanyolországba! A Beszterce-Naszód megyei Váraorja (Nepos) lakói például testületileg felkerekedtek, és velük ment a település ortodox pópája is. Sokan járnak Olaszországba (Milánó mellett például kis Bákó alakult), az athéni Omonia téren nemrég román hetilapokat fedeztem fel egy újságosnál, és az eladó szerint szépen fogytak.
A Spanyolországban dolgozó külföldiek egyharmada román. Itt legalább igazi munkát végzünk igazi bérért – nyilatkozta az egyik sebesült, amikor hazatéréséről faggatták a közszolgálati televízióban. Konokul ragaszkodott ahhoz, hogy felgyógyulása után sem akar hazamenni. A migrációnak köszönhetően kiegyenlítődött a román társadalom szegénységtérképe is: ahol kevesebb a munkalehetőség, ott ma már több a hazaküldött euróból élő gyerek vagy idős szülő. A román hatóságok örülnek ennek, hiszen kevesebb a szociális teher, éhséglázadástól sem kell tartani, és a külföldön megkeresett eurót a román piacon költik el. Már szociológiai felmérés is készült: az átlag vendégmunkás, akit nyugodtan nevezhetünk modern rabszolgának is, havonta négyszáz eurót küld haza. Ez otthon nyolchavi nyugdíjat vagy két igen jó fizetést jelent, cserébe heti hat napot, napi tizenkét órát kell robotolnia építőmunkásként, takarítóként, konyhásként, gyümölcs- és zöldségszedőként, mosónőként vagy ami akad. A lakás minősége nem számít (ha meleg víz is van, az már komfortos szállásnak számít), aztán az illető megpróbálja elkerülni a gyomorfekélyt a felvágott–porleves–gyorsétterem háromszögében.
A sepsiszentgyörgyi fiatalember színész volt otthon. Minimálbéren tengődő értelmiségi, aki inkább építőmunkásnak állt a művelt Nyugaton. De építőmunkás volt a huszonhat éves marosludasi Zsigovszki Csaba is, aki munkába tartott azon a végzetes csütörtökön. Az ipari középiskolát végzett fiú tavaly október óta dolgozott Spanyolországban, időközben barátnőjének és húgának is szerzett állást. Gyöngyi vegyészmérnök, de otthon nem tudott elhelyezkedni. Egy napig kereste testvérét az áldozatok között, aztán péntek este hétkor értesült a haláláról egy kórházban…
A vegyes házasságban felnőtt fiú utoljára vasárnap telefonált, megnyugtatta a családot, hogy jól van és szépen keres. Marosvásárhelyi lakásra gyűjtötték volna a pénzt a fiatalok. Azért mentek el, hogy majd otthon jobban éljenek.
Gyöngyi tavaly végezte el a Babes–Bolyai Tudományegyetemet, de a tapasztalathiányra hivatkozva sehol nem akarták alkalmazni. Ha a család túl lesz a temetésen, őt már nem engedik vissza a szülei Spanyolországba.
Az áldozatok között van még a ludasi Budai István és egy brassói magyar, Budi Tibor is. Korábban több székelyföldi áldozata volt az izraeli öngyilkos merényleteknek is: a jó ácsok és építőmesterek hírében álló székelyeket előszeretettel alkalmazzák Izraelben. A vendégmunkások a bevásárlóközpontok közelében és a zsúfolt helyi autóbuszokon végrehajtott öngyilkos robbantásos merényletek során haltak meg.
Az erdélyi magyarok legnagyobb számban természetesen Magyarországra jönnek dolgozni, hiszen a közös történelmi-kulturális gyökerek mellett a földrajzi közelség és a nyelvismeret bőven megéri azt a különbséget, amennyivel többet keresnének Nyugat-Európában. A erdélyi vendégmunkások egy része megpróbál nálunk állampolgárságot szerezni, főként azért, mert a munkavállalási engedélyt évente meg kell újítani, mégpedig drága, megalázó és igen bizonytalan procedúrával. A dolgozó hiába rendelkezik egészségbiztosítással, mégis fizetnie kell tizenkétezer forintot a kötelező egészségügyi szűrésen, aztán sokszor többnapos sorban állás után meg kell szereznie a munkavállalási engedélyt (melyet csak akkor adnak ki, ha az általa betölteni kívánt munkahelyre több héten át nem jelentkezik magyar állampolgár), majd mindezek után kétszer kell hazautaznia, hogy ötven dollárért megszerezze a tartózkodási vízumot. Tavaly tizenhatezer román állampolgár kapta meg a magyar állampolgárságot, és közel hatvanezren rendelkeztek bevándorlási, valamint ötezren letelepedési engedéllyel. A Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának legfrissebb statisztikája szerint tavaly közel húszezer román állampolgár kért munkavállalás céljából vízumot, ugyanakkor 3300-at utasítottak ki az országból. Az utóbbiak között jelentős számmal találunk olyanokat, akiket feketemunkán kaptak a hatóságok. A feketemunkások számát csak becsülni lehet: a szakemberek megegyeznek abban, hogy tízezres nagyságrendről lehet szó. Az illegális munkavállalók korábban úgy játszották ki a törvényt, hogy havonta kiléptek az országból. Az Orbán-kormány idején meghozott státustörvény három hónapos munkavállalási lehetőséget biztosított a román állampolgárok részére, de ezt a lehetőséget a kormányváltás után törölték. A két ország vízummentességi megállapodása új helyzetet teremtett: amióta a román állampolgárok az első belépéstől számított fél évből csak kilencven napot tartózkodhatnak nálunk, a feketemunkások lehetőségei bezárultak. Lapunkat vállalkozók és kiutasított erdélyi magyarok tucatjai keresik meg, sérelmezve a magyar hatóságok kérlelhetetlenségét, sok esetben vitatható eljárását. A hivatalok túlterheltsége és a bürokratikus szabályok miatt a munkavállalók nemritkán önhibájukon kívül kerülnek olyan helyzetbe, hogy kiutasítják őket Magyarországról.
„Nem értem az anyaország hozzáállását – mondja a harmincnégy esztendős, elektromérnöki végzettségű Zsolt, akinek hatévnyi magyarországi munkavállalás után az idén már nem hosszabbították meg papírjait. – Azt olvasom az újságokban, hogy a Nyugat elszívja a jól képzett magyar munkaerőt, de mi, akik a román állam pénzén tanultunk, nem kellünk. Erdélyi magyarként megalázó procedúrának vetnek alá, miközben a kínai vállalkozó megveszi magának az állampolgárságot úgy, hogy két szót tud magyarul. Most hazamegyek pár hétre, aztán megpróbálok munkát találni Nyugat-Európában. Legfeljebb én is halott »turista« leszek valamelyik pályaudvaron.”
origo.hu
A klímák után a hűtőket is betiltaná az EU
