Az iraki kőolaj-minisztérium előterjesztésére az országot irányító átmeneti tanács dönthet arról, hogy milyen jogi lépéseket kíván tenni azokkal szemben, akik Szaddám Huszeinnel együttműködve olajkereskedelmet folytattak – nyilatkozta lapunknak Fakhri Karim, az Al-mada című arab újság főszerkesztője. A lap a közelmúltban hozta nyilvánosságra az üzlet szereplőit felsoroló, mintegy 280 nevet tartalmazó listát. Fakhri Karim szerint a jelenlegi hatalom instabilitása miatt csak a későbbiekben létrejövő ideiglenes kormány lesz képes nemzetközi jogi csatornákon érvényt szerezni akaratának.
A főszerkesztő kijelentette: az illetékes hatóságok számára több bizonyítékerejű iratot is átadtak, amelyek vizsgálatokat folytatnak minden olyan személlyel kapcsolatban, aki rajta van az olajlistán. A Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy a Magyar Érdek Pártjának vezetője, Király B. Izabella – a dokumentum tanúsága szerint – 4,7 millió hordó kőolajat kapott, hogy különböző fórumokon az iraki rendszer mellett agitáljon.
*
Fakhri Karim közölte azt is, hogy a közelmúltban egy Irakban szolgáló magyar diplomata felkereste szerkesztőségében és a lap birtokában lévő iratok iránt érdeklődött. A nemzetbiztonsági szolgálatok illetékese nem kívánta kommentálni lapunk értesülését.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tegnap szintén foglalkozott az olajüggyel. – A rendelkezésre álló információk nem támasztják alá azokat a sajtóban is megjelent híreket, miszerint a Magyar Érdek Pártja pénzt kapott volna Szaddám Huszein volt iraki diktátortól – mondta Kövér László, a testület fideszes elnöke. Tóth Károly, a bizottság MSZP-s alelnöke kifejtette: a titkosszolgálatok a jogszabályok alapján végezték a munkájukat 2000-ben Király B. Izabella ügyével kapcsolatban, ezért további meghallgatásokat nem tart szükségesnek. Emlékezetes: több szocialista politikus is az előző kabinet felelősségéről beszélt, amiért nem léptek fel a szélsőjobboldalinak tartott szervezetek iraki aktivitása ellen (Király B. mellett Szabó Albert és a Munkáspárt egyik képviselője is megfordult a közel-keleti országban).
A bizottság nagy többséggel elfogadta és tudomásul vette a Tóth András polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkár kabinetjétől kapott összegző jelentést arról, hogy milyen műveleteket végeztek a szolgálatok az iraki rendszer és egyes magyar politikai pártok, illetve magánszemélyek között fennálló kapcsolatok vizsgálata során. További vizsgálatokra csak abban az esetben lenne szükség, ha kiderülne, hogy nem a jogszabályok szerint látták el feladatukat a szolgálatok – közölte Tóth Károly. A testület ugyanakkor felkérte Tóth Andrást, hogy ha új, érdemi információhoz jutnak a szolgálatok, arról tájékoztassák a bizottságot.
Egy arab újság eközben arról számolt be, hogy a Szaddám Huszein vezette kormánynak 2000 közepe óta 2,3 milliárd dollár bevétele származott abból, hogy a kőolajlistán szereplő magánszemélyek egy titkos bankszámlára a nyersanyag eladásából származó bevételük tíz százalékát visszautalták. A lap írása szerint a diktátor vendégeit legalább egymillió hordó olajjal jutalmazta – az erről szóló elismervényt válthatták készpénzzé egy bagdadi szállodában az elnök vendégei az ott lévő kereskedők közreműködésével. Samkhi Faradzs, a kőolaj-minisztérium pénzügyi osztályának munkatársa a lapnak elmondta: egymillió hordó után körülbelül 200 ezer dollárt tehettek zsebre a külföldről érkező politikusok, közéleti személyiségek.

Szijjártó Péter: Nem az ukrán elnök, hanem a magyar emberek döntik el, hogy Ukrajna csatlakozhat-e az EU-hoz